Ferenc pápa kinevezte Szocska A. Ábelt, a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzóját az egyházmegye püspökévé - közölte Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága szombaton az MTI-vel.
(Megszegték egyezségüket) Beszédükkel: „Megöltük a Megváltót, Jézust, Mária fiát, Allah Prófétáját!” De nem ölték meg és nem feszítették keresztre, csak úgy tűnt nekik. Akik ebben összekülönböznek, kétségek közt hányódnak. Nincs nekik ebben tudásuk, csak a sejtést követik. Nem ölték meg (Jézust), bizonyosan! (4:157)
Három vidéki idősebb urat, Jánost, Mihályt és Dezsőt kérte fel a Telekom arra, hogy a LocsoLive nevet viselő akciójuk keretében élőben jelentkezzenek be a vállalat Facebook csatornáján és mondjanak locsolóverseket reggel 9 és 12 óra között.
A Szabadkán született, majd sokáig Szegeden alkotó, és jelenleg Salzburgban élő Ricz Géza graffitisből lett kiváló képzőművész, aki a múlt és a jelen komponenseit a monokróm műtőasztalán illeszti össze figurális és nonfirgurális ellenpontokkal, hogy ezek jellegzetes és megrendítő képekké alakuljanak műtermében. - írja az Index
A PTE Hangja tehetségkutató verseny a tavalyi sikereket követően ismét lehetőséget biztosít az egyetem hallgatóinak, hogy hangjukat közönség előtt is megmérettethessék. A rendezvény a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) szervezésében valósul meg az eddig még fel nem fedezett tehetségek kiemelése és fejlődési lehetőségük biztosítása érdekében.
Több mint 200 éves, helytörténeti értékű dokumentumot adott át Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztató keretében hétfőn a debreceni Déri Múzeumban.
Elveszettnek hitt Liszt-kéziratok kerültek elő egy hagyatékból. A különleges kottákat, amelyeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem állami támogatással vásárolt meg, szombaton mutatták be ünnepélyes keretek között Budapesten.
Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén.
Valóságos társadalmi mozgalom alakult ki az Arany János Emlékévben: fiatalok, idősek, iskolák, színházak, múzeumok mind-mind remek ötletekkel álltak elő, hogyan lehetne Arany Jánosról megemlékezni - tekintett vissza a centenáriumi rendezvényekre az M1 aktuális csatorna pénteki adásában Áder János köztársasági elnök.
"Az igazi elismerés az, hogy ennyi embert látok egy moziteremben, ekkora közönséggel tíz éve nem találkoztam" - mondta Szabó István Oscar-díjas filmrendező a szerb fővárosban péntek este, amikor átvette a belgrádi nemzetközi filmfesztivál, a 46. FEST életműdíját, a Belgrádi győztes nevet viselő szobrocskát.
Exkluzív vetítésen tekinthetik meg az amerikai filmakadémia tagjai Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Oscar-esélyes filmjét vasárnap New Yorkban, a New York-i Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ és a Netflix szervezésében - tájékoztatta az MTI-t Janzsó Viktor New York-i konzul.
A betegek világnapját tartja ma a katolikus egyház. Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában mutat be szentmisét délután, és együtt imádkozik a betegekkel - közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense.
A népi hagyományokat ápoló és felelevenítő falu és kézműves alkotóház épül a Veszprém megyei Kiscsőszön uniós forrásból, a létesítmények 2020-tól működnek majd - tájékoztatta pénteken az MTI-t a pályázatot elnyert Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke.