Indokolt a szolidaritási hozzájárulás fizetésének megváltoztatása, Budapest működése stabil, elvárható, hogy a többi önkormányzathoz hasonló képlet alapján támogassa a kevésbé tehetős önkormányzatokat – nyilatkozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
Gyanús körülmények között került majdnem 35 millió forint állami támogatás előbb Járóka Lívia egyik egyesületéhez, majd a fideszes európai parlamenti képviselő tanácsadó cégéhez, közölte Korrupció Infójában Hadházy Ákos. A független képviselő fel is jelentené az Európai Parlament alelnökét. - írja a borsod24.com.
Európa addig marad önmaga, míg a magyar, szerb és más európai nemzetek leányai vállalják a gyermekáldást, és a családok a nevelési és oktatási intézményekkel együtt képesek bevonni minden gyermeket az európai keresztény kultúrkörbe megőrizve nemzeti identitásukat - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Nagybecskereken, ahol átadta a Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épületét.
Egy embert megölt, öt másikat - köztük gyerekeket is - megsebesített egy késes támadó az észak-szlovákiai Ruttka (Vrútky) egyik általános iskolájában csütörtökön - közölte a szlovák Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Hiába kezd visszaállni sok szempontból az élet a régi kerékvágásba, sajnos sokan, akik a koronavírus miatt elveszítették az állásukat, még mindig nem találtak új munkát, illetve a korábbi munkájukat még nem kapták vissza.
A Wescast Hungary Autóipari Zrt. oroszlányi gyárában dolgozott az a 37 éves magyar férfi, aki a napokban koronavírus-fertőzésben hunyt el, és nem volt más alapbetegsége. - írja a napi.hu.
Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint a bírságolás arányosságát és szükségességét kellett volna mérlegelnie a rendőrségnek, mielőtt megbírságolta a májusban a Lánchídnál többalaklommal is országos kórházíkiürítés ellen dudálva tiltakozókat – írja a merce.hu.
A Párbeszéd sajtóhírekből ismerte az MSZP-videóban szereplő álmentős Németh Athina történeteit. Erről Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője beszélt az ATV Start című műsorában.
A jelenlegi tendenciát figyelembe véve hamarosan ezer alá csökken az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, azonban most is hunynak el emberek a vírus miatt, az operatív törzs csütörtökre is meghirdette online tájékoztatóját. - írja az inforadio.hu.
„Semmirekellő szívtelenségnek” nevezte szerdán Karácsony Gergely főpolgármester a kormányhivatal keddi döntését, miszerint nem nyitható hajléktalanszálló a Városházán, és megtámadja a határozatot. - írja az euronews.com.