Négy, egymást gyorsan követő teljes holdfogyatkozás közül ma következik be a harmadik. Az utolsó idejére világvégét jósolnak.
megtekintés
Könnyen elképzelhető, hogy nyílt forráskódú, azaz bárki által nézegethető és bütykölgethető lesz ezentúl a világ legismertebb, PC-kre írt operációs rendszere, a Windows, írja a Wired.
megtekintés
Párnacsata a nemzetközi párnacsata napon a fővárosi Hősök terén.
megtekintés
Különös intézkedést foganatosított április elsejei hatályba lépéssel a FSZEK. A tíz év alatti gyerekek kizárólag olyan könyvet kölcsönözhetnek immáron az intézménytől, melyek a gyerekkönyvtár állományába tartoznak.
megtekintés
Programnyelv-fordítással kezdték, ős-startupként folytatták, majd az egész pécés ipart letaroló mamutcéggé nőtték ki magukat.
megtekintésSvájcban, egy kis alpesi faluban épülne fel a tervek szerint Európa legmagasabb felhőkarcolója.
megtekintés
Egy hely, ahol nem Damoklész kardja lebeg fejünk felett, hanem valami egészen más, annál valami sokkal nehezebb. Egy hétszáz kilót nyomó kő és nincs photoshoppolva. De mit keres ez egy templomban?
megtekintés
Szombat hajnalban megdőlt a napi hidegrekord, a Nógrád megyei Zabaron mínusz 7 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet.
megtekintés
A TV2 megszerzett egy telefonos videót, ami a napokban készült a Liszt Ferenc repülőtéren egy kisgyerekes magyar nőről, akit elég sajátos módon próbált rávenni egy taxis, hogy őt válassza a fuvarhoz.
megtekintés
A Mount Everest megmászására készül Török Zsolt aradi magyar hegymászó. Töröknek ez lehet a második nyolcezrese, 2013-ban a Nanga Parbatot győzte le, és nem sokon múlott a Cso Oj és a K2 sem.
megtekintés
Ma a kezdeti napos időt követően nyugat felől befelhősödik az ég, de nagy csapadéktól sehol sem kell tartani. Sokfelé jelentősen mérséklődik a szél, de a javulás csak átmenetinek ígérkezik.
megtekintésHeti négy tojás elfogyasztása több mint egyharmadával csökkenti a 2-es típusú diabétesz kialakulásának a kockázatát - derítették ki finn kutatók.
megtekintés
Whittier egy kis alaszkai település, amely korábban katonai támaszpont volt. Az amerikai hadsereg két hatalmas épületet épített az elszigetelt helyen, melyet egy hegyvidék és a tenger ölel körül.
megtekintés
A légi videózás egyik legismertebb szakértője, a Teton Gravity Research kiadta az első ultra HD felvételeket a Himalájáról.
megtekintés
Hosszú ideje húzódik Puzsér Róbert és Hajdú Péter civakodása, az önjelölt kritikus cikkeiben és Facebook-posztjaiban ugyanis előszeretettel alázta a tévést.
megtekintés
Húsvéti népszokások egykor, melyeket ma is őriznek…
megtekintés
Csütörtökön és pénteken állt a bál a UPC-nél, miután az Externettel megszűnt a közvetlen kapcsolatuk a budapesti internetes forgalomcserélő központban, és ezzel sok népszerű tartalom elérhetetlenné vált a UPC hálózatáról.
megtekintés
A soproni rendőrök egy bejelentés alapján 146 tőből álló kanabiszültetvényt számoltak fel Fertőrákoson.
megtekintés
Pénteken is erős, főként a nap első felében többfelé viharos lesz az északnyugati szél, csak estére mérséklődik számottevően a légmozgás.
megtekintés
Szerdán nagy dolgot jelentett be a Vodafone azzal, hogy a korlátlan telefonálást és üzenetküldést kínáló Red díjcsomagokban eltörölte az európai roamingot.
megtekintés
Vidám és dühös olvasókkal volt tele szerdán az Index Facebook-oldala.
megtekintés
Mit tenne a róka ha találkozna, az oroszlánfejű nyúllal…
megtekintés
Blaskovits Zsuzsa ötletén sokan megbotránkoznak, mások egyenesen halottgyalázásnak vélik, míg egyesek örvendetesnek tartják: papírkoporsó több színben és méretben, emberek és állatok számára.
megtekintés
Ma is viharos szél fog tombolni az ország nagy részén, ehhez ráadásul eső is érkezik.
megtekintés
Ahogy a Dumaszínház látta az új nemzeti hírtelevízió indulását.
megtekintés
Nem sokáig örülhettek a jászapáti alvilág figurái azoknak az értékeknek, amiket még március végén loptak el egy jászapáti családi házból.
megtekintés
Betti megpróbált továbbtanulni, de egyedüli cigány volt az iskolában, így pár nap múlva hazament.
megtekintés
Az 1050-es években már kőtemplom állt itt, amelyet a következő században bővítenek. III. Béla király a felesége kíséretével érkező Aynard lovagnak adományozza Zsámbékot.
megtekintés
Magával ragadó videó arról, ahogy a sivatag dűnéi közül kiemelkednek a világ legmagasabb épületei között számon tartott felhőkarcolók.
megtekintés
A Kaleidoszkóp Áprilisi Programja.
megtekintés
Minden idők egyik legjellegzetesebb színésze 64 éves volt.
megtekintés
Noha április 22-től a hazai mozikban is megtekinthető lesz, mégsem az emberek jelentik a film célközönségét.
megtekintés
A nemrégiben az UEFA Végrehajtó Bizottságába beválasztott, nemsokára pedig az MLSZ elnöki posztjáért ismét ringbe szálló Csányi Sándor egy budapesti szállodában rendezett szakmai fórumon elismerte, hogy hiba volt a szurkolói kártya bevezetése és amennyiben az Országgyűlés enyhít a jogszabályi követelményeken, az MLSZ átmenetileg felfüggesztheti a rendszer használatát. Erre leghamarabb a jövő szezonban kerülhet sor.
megtekintés
Szerdán az átvonult hidegfront hatására igen erős lesz a szél, a felhőátvonulásokból záporok, az Északi-középhegységben akár hózáporok alakulnak ki.
megtekintés
Bár dolgozott pincérként és úszómesterként is Londonban a pécsi Soki Péter, néhány napon belül már újra rendőr lesz.
megtekintés