Az egyik svéd high-tech irodaház, az Epicenter dolgozói RFID-csipet ültethetnek a kezükbe, így PIN kódok és kártyák nélkül férhetnek hozzá a biztonsági ajtókhoz, fénymásolókhoz.
megtekintés
A Herthánál győzelemmel kezdett beugró edzőként, de még nem ért el semmit.
megtekintés
Az 56 éves James Robertson 1988-as Honda Accordja nagyjából tíz évvel ezelőtt tönkrement, és nem volt pénze másik autóra, ezért azóta gyalog és tömegközlekedéssel jár munkába.
megtekintés
Manapság már számos alapanyagot választhatunk cukor helyett a boltok polcairól, ám ha valakinek inzulinrezisztenciája vagy cukorbetegsége van, akkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy mely termékeket nem érdemes választania a cukor pótlására. Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusának összefoglalója.
megtekintés
Bár hazánkban valószínűleg csak kevesen használják ki a lehetőséget, a Samsung okostévéinek egy része attól még aktívan használja a hangvezérlés lehetőségét.
megtekintés
Ez a hét a szerelemről fog szólni, s ezt a Halak, a Nyilasok, a Kosok és az Ikrek kiemelten érzékelni fogják.
megtekintés
A négy legfontosabb kategóriából háromban a fiatal brit énekes nyert. Az év albumát azonban Beck vitte.
megtekintés
Észak felől egy gyorsan mozgó hidegfront érte el a Kárpát-medencét, mögötte több fokkal hidegebb levegő érkezik.
megtekintés
Régen ugyan divat volt, ma már kevésbé divat úgy hívni a gyermeket, mint a szülőjét, most sokkal inkább számít a hangzás, a becézhetőség, illetve az egyediség az utónévválasztáskor.
megtekintés
A kis görög sziget repülőtere igazi csemege a kalandvágyó turistáknak a különleges elhelyezkedése miatt.
megtekintés
Egy olyan energiatermelő módszert fejlesztettek ki mérnökök az Egyesült Államokban, amelynek segítségével a nagyobb vezetékhálózatban áramló vizet lehet energiatermelésre fogni.
megtekintés
Magas a kalóriatartalmuk, mégis ajánlott a fogyasztásuk akár napi rendszerességgel is, csupán a mennyiségre kell odafigyelni. Íme 5 olyan olajos mag, amely a szívünknek is jót tesz. Lássuk csak, miért!
megtekintés
Egyre gyakrabban fordul elő, mint ahogy azt el tudnánk képzelni, de több orvost kapnak el végül olyan cselekedetért, amellyel megszegik esküjüket.
megtekintés
Vasárnap a viharossá fokozódó északi széllel markáns hidegfront érkezik, útját hózáporok, havazások kísérik - olvasható a Köpönyeg.hu előrejelzésében.
megtekintés
A hófúvás veszélye miatt vasárnapra hat megyére első-, öt megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
megtekintés
A valóra vált álom, paradicsom és burgonya egy növényen.
megtekintés
Sokunknak volt gyermekkorában villanyvasútja és egészen biztosan sokaknak felnőttként is megmaradt ez hobbi.
megtekintés
Pompás Star Wars-videó őrjíti meg épp a geekeket: egy 20 perces összeállítás azokról a bábosokról, akik végigizzadták a régi trilógiát.
megtekintés
A 85 éves színész a százezredik Facebook-lájkolóját köszöntötte a Különben dühbe jövünk szólójával
megtekintés
Hófúvás nehezíti a közlekedést Nagyrécse és Nagykanizsa között.
megtekintés
Ötvenhetedik alkalommal osztják ki vasárnap az amerikai zenei szakma legrangosabb elismeréseit, a Grammy-díjakat. A jelöltek között van Antal Nimród Metallica Through the Never című zenés filmje is.
megtekintés
Magyar idő szerint csütörtök a este fél 8-kor kitört az Indiai-óceán Réunion szigetén található Piton de la Fournaise tűzhányó.
megtekintés
Sok folytatást/remake-et/újraindítást vártunk, de ezt nem.
megtekintés
Közlekedési nehézséget okozhatnak a szombatra jelzett hófúvások Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében.
megtekintés
Kevés lesz a felhő, sok helyen süthet a nap.
megtekintés
A mai nap egyik legaranyosabb videója kétségtelenül az az összeállítás, amit két szülő csinált gyermekük első egy évéből.
megtekintés
A Suzuki Motor Corporation két tanulmányautó világpremierjét tartja a jövő hónapban, a 85. Genfi Autószalonon.
megtekintésNem elég, hogy pár napja egy 200 éves, lótuszülésben mumifikálódott szerzetesttaláltak Mongóliában, majd a dalai láma orvosa azt mondta róla, hogy nem halt meg, csak nagyon mélyen meditál.
megtekintés
Nem is gondolnának, hogy a magas húgysavszint milyen komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában.
megtekintés
A Magyar Olimpiai Bizottság rendkívüli közgyűlése pénteken dönt arról, Budapest pályázik-e a 2024-es olimpia megrendezésére.
megtekintés
Átcímkézve, magyar termelőktől származónak feltűntetve akarták a nagybani piacon értékesíteni azt a több tonna ismeretlen eredetű zöldséget.
megtekintés
Mindenhol elsőfokúra mérsékelték, vagy visszavonták a korábban az ónos eső miatt kiadott narancs, vagyis másodfokú riasztásokat.
megtekintés
Már számtalan felvételt láthattunk bolygónkról, a Földről, azonban eddig egyik sem azokat a színeket mutatta, amilyen valójában "Kék Bolygónk".
megtekintés
Ónos eső, hófúvás és intenzív havazás is nehezítheti a közlekedést számos megyében - hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-hez péntek reggel eljuttatott közleményében.
megtekintés
A GnuPG atyja 18 éve lelkesedésből frissíti ingyenes szoftverét.
megtekintés