h i r d e t é s

Nincs újabb 33 évem, hogy újrakezdjem

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Nincs újabb 33 évem, hogy újrakezdjem

2015. február 10. - 12:56
0 komment

 

Nóra 16 éven át ápolta és tanította otthon egyedül tartósan beteg fiát, Mátét, aki most végre újra közösségben van, gimnáziumba jár.

Ez azonban lehet, hogy már nem tart sokáig: a Budapesten, önkormányzati lakásban élő anya és fia az elmúlt két évben már nem tudta kigazdálkodni a lakbért és vízdíjat, így március elején nagy valószínűséggel kilakoltatják őket, az utcára kerülnek. Mindketten szégyellik, hogy ez velük is megtörténhet, és rettegnek attól, hogy az utcára kerülve soha többet nem tudnak majd talpra állni.

"Tudom, hogy mások is vannak hasonló, vagy még rosszabb helyzetben. De ez most velünk történik, a mi szégyenünk. És úgy érzem, hogy nem érdemeltük meg"

– kezdi a történetét Nóra, akinek ez nem az igazi neve.  Nóra 16 éve neveli egyedül tartósan beteg fiát, Mátét (kérésére az ő nevét is megváltoztattuk), a statisztikai hivatal által kikalkulált létminimum feléből, 84 ezer forintból élnek ketten. Az önkormányzati lakásuk lakbérét két éve már nem tudják kigazdálkodni, ezért március elején minden valószínűséggel az utcára kerülnek.

Három hetük maradt

Anya és fia nyolc éve lakik abban az önkormányzati lakásban, amelyet most elvehetnek tőlük. Az évek során apránként szépítgették, felújították a lakást: kicserélték az ablakokat, a szanitereket, gázkonvektort szereltek be, és galériát is építettek. „Mindenünk, amink van, az ebben a lakásban van, és 33 év nagyon kemény munkájának az eredménye. Csakhogy nekem már nincs újabb 33 évem, hogy elölről kezdjem. Tízegynéhány év múlva nyugdíjas leszek, és ha most a kilakoltatás miatt elveszítjük mindenünket, soha többet nem lesz lehetőségünk új bútorokat, háztartási gépeket, eszközöket, ruhákat, könyveket venni" – mondta Nóra.

„Nem tudjuk, miért, de az önkormányzati vagyonkezelő, akinek a tulajdonában van az ingatlan, eddig nem zaklatott minket a tartozással. Nyáron jött egy ajánlott levél egy ügyvédtől, akinek a nevét nem ismertem, ezért nem vettem át a levelet. Mint kiderült, ebben volt a fizetési felszólítás. Egy törvényi szabályozás miatt hiába nem vettem át, mivel ez a bejelentett címem, ettől még átvettnek minősül a küldemény, és elkezdett kattogni a határidők ideje, anélkül hogy tudtam volna róla" – mondta Nóra.  

A bíróság követelését a több mint egymillió forint tartozásról és az azonnali kilakoltatás követeléséről így február első hetében kapták meg, a tárgyalást február 25-re írták ki. A levélben az is szerepel, hogy a vagyonkezelő nem egyezik bele a tárgyalás elhalasztásába, hanem azonnali döntést szeretne, így Nóráékat már március elején, a kilakoltatási moratórium lejártával az utcára tehetik.

„Ez óriási szégyen. Ha én hallok egy ilyen kilakoltatásról, rögtön azt gondolom, hogy lusták, nem akarnak dolgozni, ezért veszik el a lakásukat. De így, hogy benne vagyok, tudom, hogy nem erről van szó. Az osztálytársaimnak nem merem elmondani, jóban vagyok velük, de vannak dolgok, amikről nem lehet beszélni" – mondta Máté, aki jelenleg nyelvi előkészítőt végez egy ötéves képzésben, de ha az utcára kerülnek, lehet, hogy abbahagyja az iskolát. „Áprilisban 16 leszek, nem leszek már tanköteles. Büdösen, koszosan, az utcáról nem lehet szerintem iskolába járni" – mondta.

24 órás műszak

A most 51 éves nőt akkor hagyta el a párja, amikor Máté csak két hónapos volt, és az orvosok azt mondták, a kétoldali agyvérzése és a születéskori oxigénhiány miatt nagy az esélye, hogy testi és értelmi fogyatékos lesz. A kisfiú kétéves korára kiderült, hogy szerencsére ebből a diagnózisból semmi nem valósult meg, de súlyos asztmája, később pedig gyomorfekélye alakult ki. „Máté szinte folyamatosan beteg volt, nehézlégzéssel és különböző légúti betegségekkel küzdött. Egy napot ment iskolába, utána két hetet otthon volt, antibiotikum kúrán. Beilleszkedési nehézségei is voltak, ezért kivettem az iskolából, magántanuló lett” – mesélte Nóra, aki saját maga tanította meg Mátét írni, olvasni, számolni, és minden más tantárgyra is.

„Amit éjszaka megtanultam, azt nappal megtanítottam. Ez működött. Máténak az egészségi állapota is sokat javult, a nyolcadikat 4,8-as átlaggal végezte el, jelenleg pedig egy erős budai gimnáziumba jár" – mondta Nóra, aki a fia állapota miatt nem tudott munkát vállalni, otthon maradt vele, és lényegében a nap 24 órájában ápolta és tanította. A kétfős család ezért sosem volt könnyű anyagi helyzetben: gyesből, majd ápolási díjból, emelt összegű családi pótlékból és az apától kapott gyermektartási díjból éltek. Ez utóbbi azonban az elmúlt két évben a felére csökkent, mert az apa papíron munkanélküli lett.

Ekkor Nórának mérlegelnie kellett, hogy melyik számlákat fizeti be: a gáz és a villany nem volt kérdés, emellett pedig befizették a nyolcezer forintos internet-, telefon-, tévészámlát is, mert internet nélkül lehetetlen otthon tanítani egy felsős gyereket, a tévé pedig „az egyetlen szórakozási, kikapcsolódási és tájékozódási lehetőségünk évek, évtizedek óta" – mondta Nóra. Ha a lakbért és vízszámlát is befizetik, nem maradt volna ételre pénzük.

Hová tegyek 32 ezer forintot?

Mivel Máté végre iskolás lett,  idén áprilistól már az ápolási díj sem jár majd Nórának. „Persze így fel is szabadult sok időm, és vállalhatnék munkát. Folyamatosan keresek is, de az én koromban, érettségivel amúgy sem könnyű, nekem pedig van egy 16 éves lyuk az életrajzomban, amikor az volt a törvényes munkám, hogy gondozzam, ápoljam a tartósan beteg gyermekemet. Aki valaha csinálta, az tudja, hogy ez nem láblógatás. Embert próbáló, 24 órás feladat" – mondta a nő, és hozzátette, már régóta próbál legalább részmunkaidős munkát vállalni, de úgy tűnik, még a takarításhoz is alulképzett, mert sok helyen OKJ-s végzettséget és többéves gyakorlatot várnak el.

„Ha kapok is munkát, a tartozás miatt bármilyen munkaviszonyból származó jövedelem felét levonják a végrehajtók. Így ha minimálbért kapok – ami az én végzettségemmel, gyakorlatommal a reális kilátás –, abból körülbelül 32 ezer forintunk maradna arra, hogy együnk, lakbért és számlákat fizessünk. Mit csináljak 32 ezer forinttal, hová tegyem?" – kérdezte, többször is kétségbeesve a beszélgetésünk során Nóra. 

Nincs kiút

Amint kézhez kapta a bíróság levelét, Nóra bement a kerületi családgondozóba, hogy tájékozódjon a lehetőségeik felől. Itt kiderült, hogy nem sok lehetőségük maradt: a krízisalapból csak akkor kaphatnának vissza nem térítendő támogatást, ha a tartozás 70 százalékát ki tudnák egyben fizetni, a rendkívüli szociális segély nyolcezer forint, az anyaotthonokban pedig végtelen várólisták vannak, és ők, mivel Máté már idősebb és egyetlen gyerek, még hátrányban is vannak.

„Egyetlen olyan otthon volt, ahová  egyáltalán behívtak, de egyelőre nem fogadtuk el, mert embertelenek a feltételek és a körülmények is. Egy két négyzetméteres szobában lennénk ketten, a 180 centis Máténak csak egy gyerekágy jutna, a szobában nincs konnektor, és nem hozhatnánk be a saját számítógépünket, így Máté nem tudna tanulni, házi feladatot írni" – mesélte Nóra. Az otthonban ráadásul a ki-be mozgás sem teljesen szabad, és az ott biztosított számítógépet csak napi egy órát, csak munkakeresési céllal lehet használni.

„Bármennyire is szeretném, a fentiek közül – sajnos – egyik sem oldja meg a problémáinkat: sem a tartozásunkat, sem a jelenlegi fizetnivalóinkat, sem pedig a lakhatásunkat. Marad tehát a kilakoltatás" – mondta Nóra.

 

index.hu

 


 

h i r d e t é s