Magyarország legszebb várai 2. – A Diósgyőri vár
Mindenki emlékszik a papír kétszázforintos hátoldalára?
Akkor máris tiszta a kép, hiszen az időközben a forgalomból kivont bankjegyen Diósgyőr vára volt látható.
Tavaly óta igazi zarándokhellyé lett a Miskolc szomszédságában található, emblematikus épületegyüttes, hiszen szinte tökéletesen elkészültek a rekonstrukciójával az év végére.
Annyian kerestük azt a bizonyos biciklit a kétszázason! Egy városi legenda ugyanis nagy sikerrel terjesztette, hogy valahol a fák között, esetleg a várfalnak támasztva ott egy bringa. Hát, nem volt sehol, amiképpen a papír kétszázas sincs már, Diósgyőr hatalmas vára azonban az 1100-as évek vége óta ugyanott áll, s ez egy jó darabig még minden bizonnyal így is marad.
A történészek szerint már a 12. században erődítmény állott ugyanott, ahol most a vár helyezkedik el, de azt a gótikus formát, melyet ma is ismerünk, csak a tatárjárást követően vette fel, s fénykorát is ekkortájt, egész pontosan Nagy Lajos király idején élte.
A későbbi időkben nagyon sokáig a magyar királynék állandó jegyajándéka volt a vár, ezért is nevezték, s nevezik mind a mai napig a királynék várának.
A törökdúlást nagyon megsínylette az építmény, s a 17. századra lényegében lakhatatlanná és használhatatlanná vált.
A romos vár (ahogyan az emlegetett bankjegyen is látható volt) egészen az 1960-as évekig aludta álmát, amikor is megkezdődtek az első, komolyabb rekonstrukciós munkálatok. Aztán a 2000-es évek elején útjának indult az a hatalmas projekt, melynek céljaként a vár eredeti állapotába való visszaállítását tűzték ki a szakemberek.
2014-re nem csupán a várudvar, de belső termek is elkészültek, s azokat a történészek eredeti bútorok korhű másaival rendezték be. Igaz, hogy a projekt befejezéséhez 2,7 milliárd forintra volt szükség, de ezúttal legalább látható is az eredmény.
Diósgyőrben minden évben megrendezésre kerül a Diósgyőri Várjátékok, mely Nagy Lajos korába kalauzolja el a közönséget, nagyszerű családi programot szolgáltatva zenével, táncos mulatságokkal, különféle foglalkozásokkal, izgalmas haditorna- és lovas harci bemutatókkal, s felejthetetlen éjszakai fáklyás előadással, több száz korabeli öltözékben pompázó lovaggal, polgárral, nemessel, s közemberrel. Csodás látvány, hatalmas élmény, igazi aktív, családi időtöltés.
(Fotó: wikipédia)
Magyarország legszebb várai 2. – A Diósgyőri várMindenki emlékszik a papír kétszázforintos hátoldalára?http://civilhetes.net/eletmod/magyarorszag-legszebb-varai-2-a-diosgyori-var
Posted by SEJT on 2015. június 26.