Botrányozással folytatódott Portik Tamás tárgyalása, a Fenyő-gyilkosság ügyében
Vitával kezdődött csütörtökön a Fővárosi Bíróságon a Fenyő-gyilkosság újabb tárgyalási napja. Portik Tamás a bírót két alkalommal is elfogultsággal vádolta meg.
Póta Péter bíró közölte, hogy ha ezt fenntartja, akkor kellő indoklással 8 napon belül indítványt kell benyújtania. Portik ehhez több időt kért, arra hivatkozva, hogy ügyvédjével egyeztetnie kell. A bíró felhívta a figyelmét, hogy az indítványt a bíróságnak egy másik tanácsa értékeli és ez több hetet is igénybe vehet. Ha megalapozottnak tekintik az elfogultsági kérelmét, akkor Póta Pétertől az ügyet elveszik és helyette más bírót jelölnek ki. Portik közölte: ismerve a bíróságot, Póta Péternek nem kell idegeskednie, szerinte nem veszik el tőle az ügyet. A bíró azt felelte: „Nem idegeskedem.”
Ezt követően az ügyész terjesztett elő indítványt. Álláspontja szerint Portik Tamás nyújtja a pert, emiatt vonultatja fel sorrendben a negyedik ügyvédet. Szikinger István, Takács Gergely, Icsu Róbert után legutóbb Vincze Tamást kérte fel, így mindannyiszor a kirendelt védőt kizáratta az eljárásból, az általa felkért újabb és újabb ügyvédeknek pedig rendre felkészülési időt kér, szerinte Portik ezzel sérti a tisztességes joggyakorlást. Portik szerint az ügyésznő valótlant állít, ő nem hátráltatja a pert.
Portik balhézása után egy újabb, ezúttal a 10. számú védett tanú meghallgatásával kívánták folytatni a tárgyalást. Portik Tamás egykori testőre megerősítette 2013. január 22-i vallomását: „még nem körözték Portik Tamást, amikor a Jimmy, a Bakesz, a Foszi és a Sógi vele együtt megbízást kapott, hogy verjék meg Fenyő Jánost. Bele kellett volna hajtani egy kereszteződésben Fenyő autójába és utána jól elverni. A balhé nem jött össze, mert nem jó autóba hajtottunk bele. .... Ez a találkozó egyébként jóval a Fenyő-gyilkosság előtt volt 1997. nyár elején.”
A bíróság ki akarta hallgatni a 10. számú tanút, de a technika ördöge közbeszólt, őt a tárgyalóteremben csak látni lehetett, de sokszori próbálkozás ellenére hallani nem.
Ezt követően került sor Vajtó Lajos meghallgatására. Póta Péter bíró rajta kívül Óvári Győzőt, Fenyő János egykori ügyvédjét és Kovács Lajos nyomozót is beidézte, hogy tisztázzanak néhány ellentmondást, de az utóbbi betegség miatt nem tudott részt venni a tárgyaláson.
Vajtó több korábbi vallomásában azt állította, hogy Fenyő János 3-4 nappal 1998. február 11-i halála előtt őt az irodájában arra kérte, hogy jó kapcsolatai révén előre tegye közzé a sajtóban a kaposvári bíróság Gyárfással kapcsolatos majdani ítéletét, amelyet ő az ügyvédje révén már megszerzett: „…elém tettek egy papírt, amelyiken rajta volt, hogy majd a Kaposvári Városi Bíróságon másod, ugye első fokon jogerősen (sic) elítélték a Gyárfást – emlékeztek, jogerősen elítélték, és hogy az volt rajta, a másodfok majd milyen döntést hoz, milyen indokok alapján és az ügyész hogy áll el.”
Ennek a közlésnek a jogi abszurditását senki nem elemezte, de dr. Óvári Győző – akit korábban a bíróság már meghallgatott – újfent leszögezte: „Én erről a dokumentumról nem tudok semmit.”
Az NNI nyomozói ellenőrizték Fenyő naptárját. Vajtó rosszul tudta, ő nem 3-4 nappal Fenyő János 1998. február 11-i halála előtt járt a VICO székházában, hanem közel egy hónappal korábban, 1998. január 12-én. A kaposvári tárgyalás pedig ekkor még csak a félidejénél tartott, még javában zajlottak a tanúkihallgatások, ami valószínűtlenné teszi, hogy Fenyő Jánosnak rendelkezésére állt volna a jóval későbbi ítélet.
Vajtó 2013. július 11-i kihallgatásán azt is kijelentette, hogy dr. Óvári dokumentumaiban „szerepelt, hogy a Gyárfás Tamás a döntéshozók közül kit miként vásárolt meg.” Vajtó Lajos a korábbi vallomásaiban hol azt állította, hogy a kedvező ítélet érdekében Gyárfás az ügyész lányát, hol pedig azt, hogy a bíró lányát vette fel a Nap TV-be dolgozni. Gyárfás ezzel szemben azt állítja: utánajárt, a kaposvári tárgyaláson eljáró bírónőnek két fia van, az eljáró ügyésznek a tárgyalás időszakában pedig nem voltak gyerekei.
Kovács Lajos nyomozót már korábban szembesítették Vajtó 2008. június 23-án tett állításaival. Vajtó ekkor a Vadrózsa étteremben Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatóját és helyettesét, Glemba Zoltánt, valamint az asztaltársaságukban helyet foglaló Portik Tamást többek között arról tájékoztatta: „…Gyárfás, aki egyébként osztálytársa volt a Kovács Lajosnak, maga jelentkezett nála, hogy mosdassa magát… hát, ha nem csinál valamit, ha ő nem követ el valamit, akkor miért mosdatná magát – nem?! Hívás nélkül, maga ment a Kovács Lajoshoz.”
A most beteg Kovács Lajos már 2022. szeptember 27-én elmondta a bíróságon: „Ennek semmi értelme nincs, ez hülyeség.” Gyárfás Tamás soha nem járt nála, csak akkor találkozott vele, amikor ő a Nap-kelte c. műsor vendége volt, de ilyenkor nem a Fenyő-ügyről beszéltek, továbbá neki (Kovácsnak) nem Gyárfás Tamás, hanem Tasnádi Péter volt az osztálytársa.
Vajtó Lajos a Vadrózsa étteremben 15 évvel ezelőtt azt is előadta: van olyan tanúvallomás, amelyikből kiderült, hogy Gyárfás Tamás 100 millió forintot fizetett egy szerbnek. A csütörtöki tárgyaláson azonban a korábban általa említett szerbre Vajtó nem emlékezett – és a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán sem került elő ilyen vallomás.
Vajtó a rendőrségi vallomásaiban azt állította, hogy Fenyő János és Gyárfás Tamás között soha nem született megállapodás, ezzel kapcsolatban Gyárfás a tárgyaláson többször leszögezte, hogy a közte és Fenyő között kirobbant ellenségeskedés 1996 őszén véget ért. A védelem nem kérdőjelezte meg Vajtó Lajosnak azt az állítását, hogy a két fél megállapodása, a kézfogásuk, a peres ügyei lezárása ellenére Fenyő János mégis nagyon haragudott Gyárfásra, akinek a védelem szerint nem tudta megbocsájtani, hogy legyőzte Fenyőt. Ugyanakkor a védelem hangsúlyozta: Gyárfás Tamás 1997. január 1-től sikeres producere volt a Nap-kelte című MTV-műsornak, nyugodtan, zavartalanul dolgozhatott. Az úszó életben, a magyar sportban is mind tekintélyesebb lett a szerepe.
Még ha arról Gyárfás nem is tudott, Fenyő Jánosban forrt a düh, nem tudta elviselni a vereséget és miként Vajtó Lajos fogalmazott: „Tüzet okádott a legyőzőjére.” Gyárfás Tamás a tárgyaláson megkérdezte Vajtót: érzékelte-e személyesen, hallotta-e bárkitől, hogy ő is tüzet okádott volna Fenyő Jánosra, vagy az 1996. október 11-i, számára kedvező Választottbírósági döntés után akár a legcsekélyebb módon is megnyilvánult volna-e ellene. A válasz rövid volt: „Nem.” A tárgyalás április végén folytatódik. (atv.hu)