h i r d e t é s

Holnap kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 a Millenárison

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Holnap kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 a Millenárison

2019. október 14. - 14:06

Holnap kezdődik az év legfontosabb diplomáciai eseménye, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019.

Forrás: budapestwatersummit.hu

 Joó István a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, az eseményt előkészítő Tárcaközi Bizottság elnöke elmondta, hogy több mint 2300 résztvevő regisztrált az eseményre a világ 118 országából, ami a két korábbi Világtalálkozóhoz viszonyítva még nagyobb érdeklődést jelent. A helyettes államtitkár kifejtette, hogy a több mint 30 miniszteri szintű küldöttség, a nemzetközi szervezetek, multilaterális finanszírozási intézmények vezetői és a vízügyi tudományos világ legjelesebb szakértői azért érkeznek Budapestre, hogy a legmagasabb szinten foglalkozzanak a globális vízválság megelőzésével és a vízügyi problémák rendezésével. 

A három nap során tíz plenáris szekcióban több mint 80 előadó szólal fel, emellett a rendezvény margóján további tizenhat kísérő esemény várja a résztvevőket a helyszínen. A konferenciát Magyarország Kormánya szervezi, a rendezvényt Áder János köztársasági elnök nyitja meg. A 9.30 órakor kezdődő nyitóünnepség élőben is követhető a konferencia honlapján.

A helyettes államtitkár ismertette, hogy a Világtalálkozó részeként „Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások” címmel megrendezésre kerülő Vízipari Szakkiállításon 30 kiállító 2000 m2-en mutathatja be a hazai vízipar innovációit, amelyek fontos szerepet játszhatnak a vízválság megelőzésében is. A Millenáris B épületében helyet kapó Szakkiállítás szerdán és csütörtökön bárki számára előzetes regisztráció nélkül látogatható.