A visszájára fordítva szinte mindent, erőtlenből erőset, árulóból hőst, gazemberből nemes szívűt, retrográdból forradalmit, de legalábbis polgárit, pogányból keresztényt fabrikálva.

Egyelőre itt tartunk.

A honfoglalás előtti honfoglalás, a negyvenezer éves történet, melynek kizárólag azért nincsenek tárgyi, régészeti, pláne írásos emlékei, mert a gaz Nyugat megsemmisítette azokat, hogy eloroza dicsőségünket, a magyarság, mint az írás és a matematika megalkotója, Petra, Jézus magyar származása, valamint a "fény gyermekei" című mesesorozat ugyan még nem kapott államilag elismert tudományos rangot, egyelőre még csak a hunoknál tartunk (egy valag pénzért el is készült Attila palotájának mása, a fotó alapján modern víkendház formájában), de Kásler megbízásából és vezényletével naponta tárnak fel új királysírokat- és csontokat.

(Igaz, még mindig jobb, mintha az egészségüggyel foglalkozna, ámbár Pintér se az igazi, és akkor még finoman fogalmaztam.)

Nem beszélek most az olyan legújabb kori, direkt történelemhamisító ügyletekről, mint Szakály elmélkedése Kamenyec-Podolszkról, mint szokvány idegenrendészeti manőverről, Schmidt Mária szerencsenmosdató működéséről, vagy akár (a velük egy sorban csak módjával említhető) Ungváry Krisztián egynémely fejtegetéseiről és állásfoglalásairól, mint például a Kitörés Napjáról, illetve az ukrajnai partizánharcokról a Nagy Honvédő Háborúban.

És nem foglalkozom a totálisan hamis nézőpontból tárgyalt Trianonnal (meg a Monarchia-, majd Horthy-korszakkal), arról (azokról) amúgy is túl sok hamis, és gyalázatosan kevés igaz szó esik mostanság, jobbról és (a gyávasága miatt sunnyogó) balról egyaránt.

Ugyanezen okból mellózöm a kurzus "filmművészetének" olyan átütő alkotásai említését, mint az Elkúrtuk és a Blokád. A bíróság az előbbit a helyére paterolta, és mindkettő helye a szemétdombon van.

Menjünk inkább visza az időben!

Az olyan rendkívül fontos hírekkel egy sorban, mint, hogy a Sámándobot félrehajított állapotában megette a rozsda (nem nagy kár érte, csak nehogy néhány milliárdocskáért felújítsák!), meg a világ legnagyobb székelykapujának elkészülte, Sulyok Tamás most az Aranybulláról értekezik, mint nyolcszáz éve létező alkotmányosságunk alapjáról.

Na kérem!

Az Aranybulla speciel a fellázadt főurak által a szerencsétlen, gyenge kezű II. András királyunkra rákényszerített alku eredménye volt, annyi közzel bármiféle alkotmányossághoz, amennyi a hajdúnak van a harangöntéshez!

Angliát csak a katasztrófa idején vagyunk képesek utolérni!

Mert az Aranybulla csaknem egyidős (történelmi távlatból egyidős) a Földnélkülinek, Fakardúnak csúfolt János királyra erőltetett Magna Chartával, mely az angol történelem sötét órájában fellázadt főurak által a sarokba szorított királytól erővel, fenyegetéssel kizsarolt engedmények és adományok gyűjteménye, az Aranybullához hasonlatosan.

Egyetlen jelentős különbséggel: a Magna Chartában található egy időt álló szabály, mely az államhatalomtól független igazságszolgáltatás, e fontos polgári jogelv csírájának tekinthető: szabad embert független bíró ítélete nélkül nem lehet bebörtönözni!

(Bár élek a gyanúperrel, hogy nem fennkölt jogelvek vezették a lázadókat, mindössze a saját büntetlenségüket óhajtották biztosítani, ha fordulna a kocka.)

Az angolok, Orbán kurzustörénészeivel ellentétben nem fabrikálnak Alkotmányt az Aranybullához hasonlatos Magna Chartából, ámbár persze precedenseken alapuló jogrendjük része.

Írott alkotmány nélküli államberendezkedésük, az alkotmányos királyság szabályait biztosító "alkotmánytörténetük" fontosabb előzményre vezethető vissza: Cromwellre és az angol polgári forradalomra.

A Brit Birodalomé, illetve az Egyesült Királyságé jogilag pedig az 1707. évi (angol/skót), illetve az 1801. évi (angol/ír) megállapodásra.

(Wales 1301 óta az angol korona része.)

Nekünk írott alkotmányunk 1945-ig nem volt.

Károlyi Mihály készített ugyan egy – mai szemmel, nemzetközi összehasonlításban is korszerű, demokratikus – akotmánytervezetet, de annak az ismert körülmények közt törvénnyé emelésére nem volt mód.

Orbánék, ha már nem volt, hát gyártanak maguknak történelmi előzményt! Igaz, fonákjára fordítva mindent, ami eszükbe jut, és saját képükre, hasonlatosságukra mázolva mindent és mindenkit, ami/aki arra érdemesnek, illetve hasznosnak tűnik!

Látszólag paradox módon a központi királyi hatlmat gyengítő, a főurak pozícióját erősítő Aranybullát is elővették.

De, a paradoxon csak látszólagos: a lényeg a feudális berendezkedés történelmi alátámasztása egy nyolcszáz éves "alkotmánnyal".

Melyet – nem kell hozzá sok képzelőerő – hamarosan követni fog Werbőczi Tripartitumának reneszánsza is, mely jogász szemmel kiváló alkotás, de mely végső soron a köznemesség jogait alkotta/erősítette meg, szintén szemben a központi királyi hatalommal (és lefegyverezte a parasztságot), percekkel a Dózsa-felkelés után, és Mohács előtt. (Az eredmény közismert!)

A tatárok által Trau szigetéig üldözött IV. Béla királyunkon kívül, aki a kurzus egyes történészei szerint már-már megverte a tatár seregeket, megakadályozva az ország megszállását (tessenek a térképre pillantani, Hölgyeim és Uraim, hol kötött ki végül a király, és menekült meg kizárólag amiatt, mert a tatárok közt trónutódlási viszály tört ki, ezért felhagytak Európa elözönlésével) gyakorlatilag csak Szent István szerepel az Orbán-féle történelmi arcképcsarnokban.

(Szerepelt eddig: most csatlakozott hozzájuk II. András.)

De, Szent István is bár ne szerepelne!

Kifordították, mint a koszos zoknit!

A királynak Európához csatlakozása, a keresztény vallásnak a retrográd, a nemzetet valószínűleg megsemmisülésbe taszító pogány vallással szembeni felvétele, és erővel rákényszerítése az országra, Orbánék átíratában furcsa módon már-már egy keresztény Koppány képét vetíti a képernyőre!

Mert a "keresztény" szón kívül Szent István államalkotó elveiből semmi nem maradt, csak Koppány értetlensége az új idők követelményei és a kereszténység eszméje iránt.

Szent istvánnak Fiához intézett Intelmei pont ellentétesek Orbán államfilozófiájával és politikai fellépésével.

És teljesen kimarad az orbáni történelemfelfogásból (az Anjoukkal együtt) legnagyobb királyaink egyike, Könyves Kálmán. Mintha nem létezett volna.

Hát, nem véletlenül!

Mátyásról se sok szó esik!

Jobb is!