Jómagam az A tervet hiányolom. Mert a biztonsági erők és stratégiák kizárólagos alkalmazása tűzoltásnak tűnik. Sőt, nem tűzoltásnak, hanem tűz gerjesztésnek. Ez a tűz még kezelhető, de ha tovább is ilyen hangok élesztik, akkor nem biztos, hogy kontrollálható. Ráadásul kilóg a lóláb, amikor a tűz gerjesztője és eloltója ugyanaz.

Mi a helyzet? Jelenleg több tömeg találkozik Európán belül, akiknek különböző kulturális és vallási háttere van. Eddig csak azok kaptak teret politikai és kommunikációs területen, akik e különbözőségek egymással kibékíthetetlen szembenállását próbálták igazolni. Ez a hozzáállás azonban azt eredményezi, hogy még azokban is felmerül az ellenségkép léte, akik eddig sohasem gondoltak rá. Mindkét oldalon olyan interpretációk látnak napvilágot és keltenek gyűlöletet, akik elfordulva a keresztény szeretettől és az iszlám belső békéjétől a kitaszítást és a minden vallási elvet meghazudtoló „nekem jár”, dzsihád szent háború hamis értelmezése mellett próbálnak egyik a másik fölött befolyást gyakorolni.

Nem vitatva a kerítés és B verziók jogosságát, hiányolom azoknak az embereknek, gondolkodóknak a bevonását, akik valóba tudnak tömegekre hatni és értik mindkét világ, a befogadó és jövevény társadalmak gondolkodását, történelmét, abban elszenvedett sérelmeit, kultúráját és vallását. Nem azokra gondolok, akik a politika által jól megfizetve biztonsági szakértőkként, vagy a térség és vallás akadémikusainak vallják magukat. Azokra célzok, akik ismerik saját elveiket, nem mennek azokkal szemben akkor sem, ha ez lenne az elvárás tőlük és írásaikkal, szószékről intézett gondolataikkal tudnának hallgatóikra hatni. Ha a jelenlegi szűk lehetőségeiken túl ők is részt kapnának a tömegkommunikációban, döntések meghozásában mindkét oldalon, talán az értés és meghallgatás más lenne. Igenis vannak mindkét oldalon olyanok, akik bár más zászló alatt, de hasonló értékeket vallanak, és nem akarnak sem saját, sem más szélsőségeseinek martalékává válni. Mindkét oldalnak meg kell végre tanulnia egymást és rájönni, hogy értékei ugyanazok. Ami itt bűn, az ott is bűn. Ami itt erény, az ott is az. Ennek elmagyarázásához, a gondolat aktívvá tételéhez nem használhatók fel azok, akik jelenleg interpretálói annak, amit nem ismernek, vagy éppen ismerik, de elárulják azt.

Az iszlámnak mondott világ meg kell, hogy értse, hogy a befogadás, a segítő kéz nyújtása nem a gyengeség jele. A szeretet és megbocsájtás itt is, ott is erény. A köszönöm és alázat pedig olyan gesztus, ami kijár mindenkinek, annak is, aki jön és annak is, aki befogad. A keresztes hadjáratok és gyarmatosítás alatt elszenvedett sérelmek megtorlása egy olyan időszakban, amikor mindannyian egy globális világban kell, hogy elhelyezzük magunkat, nem célszerű és mindannyiunk vesztét okozza. Ebben csak azok erősödnek meg, akik külső szemlélőkként, összeugrasztókként húznak hasznot a jelenlegi krízisből.

A kereszténynek titulált világ pedig azt kell, hogy értse, hogy vannak, akiken segíteni kell. Nem mindenki ellenség, bár nem vitatom, jönnek ellenségek is. De ők mindannyiunk ellenségei. A dzsihád nem szent háború, hanem a lélek küzdelme, ami családom, népem és az egész emberiség javát kell, hogy szolgálja. A shariya pedig nem kéz és láblevágás, hanem egy jogrendszer, ami harmonizálható azzal a joggal, amit Európa követ. Szó sincs arról, hogy Európába be kellene vezetni. Arról van szó, hogy ha nem vonnak be olyanokat, akik mindkét jogrendszert a 21. század követelményei szerint értik és alkalmazzák, nem vélik érthetővé a párhuzamos előírások, analógiák, szinonimák értése, nem történhet meg a harmonizációja annak a jognak és jogértésnek, ami jelen esetben megkönnyítené tömegek elfogadását egymás iránt. Ha egy európai intézmény ítéletet hoz migráns ügyben, az lehet elfogadható, de sok esetben elítélő, kollektív bűnösséget jelentő a migráns tömegek szemében. Ha ugyanezt harmonizálnák egy migránsok által is érthető jogrendszerrel és azt hiteles tudósok interpretálnák, akkor egy migráns ügyben hozott rendelkezés nem vethet fel kérdéseket azok részéről, akikre azt meghozták. Szükségét érzem azoknak a joghatóságoknak (tehát nem mecseteknek, vallási centrumoknak, stb.) a létét, melyek ezt a kommunikációt bonyolítják és „ehetővé teszi” minden oldal saját azonosságtudatának megtartása mellett a másik elfogadását. Számomra ezt jelenti az integráció.Hosszú távon mindenki átveheti azt, ami jogai, kötelességei megtartásához kell és kialakul egy együttesen követhető rendszer. Így történt ez mindig a történelemben, így alakult ki minden nép nyelve, szokásvilága, hagyománya, miért lenne ez ma másképp?

Lehet kritizálni, lehet szitkozódni, lehet szájat húzni, de ha a világ evolúciójának egy olyan szakaszába jutottunk, amikor különböző történelmű, hagyományú és kultúrájú népek élnek együtt, akkor nem nélkülözhető egymás rendszereinek figyelembe vétele és alkalmazása. 

Szerintem ez az A verzió, melyet kiegészíthet a B, C és akármely más terv.