h i r d e t é s

Összejött elég tao-pénz: 1,8 milliárd forintnyi közpénzből épül futsalcsarnok Dunakeszin

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam 0%
a- a+

Összejött elég tao-pénz: 1,8 milliárd forintnyi közpénzből épül futsalcsarnok Dunakeszin

2019. október 07. - 07:50

A 24 birtokába jutott szerződés szerint 1,8 milliárd forintnyi közpénzből épít futsalcsarnokot Dunakeszin a Trend Építő Zrt., ami korábban a dunakeszi Művelődési Ház felújítására, bölcsőde és óvoda építésére, a tanuszoda kivitelezési munkálataira és üdülőépület létrehozására is kapott megbízást. - írja a 444.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Tamás

A cég tulajdonosa a dunakeszi Mihály Csaba és Mihály Gyula.

Az új aréna földszintje 2302, az első emelete 828 m2-eres lesz. Lesz benne egy szabványméretű játéktér lelátóval, szociális blokkokkal, öltözőkkel és kiegészítő helyiségekkel.

2011-ben Szijjártó Péter a fidelitasos barátaival alapította a Dunakeszi Kinizsi futsal szakosztályát, amit azóta milliárdos cégek segítenek, köztük Valton Security Kft., egyszer pedig még egy élő közvetítést is kapott a csapat, az MTVA szerint nem Szijjártó személye miatt. Szijjártó agyébként 2016-ban visszavonult.

A csarnoképítésre érkező pályázatokat a kiíró Városi Sportegyesület Dunakeszi először túl drágának találta, ezért jött egy második körös beszerzés. Mint írtuk, Temesvári István, a Városi Sportegyesület Dunakeszi elnöke azt mondta, a tao-támogatásokból jöhet össze az a plusz, ami az állami támogatást kipótolva lehetővé teszi a csarnok építését, és össze is jött. 

444.hu