Ötnapos üléssel folytatja munkáját a parlament
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben.
A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor a tűzoltóság napjára történő emlékezéssel kezdődik, amit napirend előtti felszólalások követnek.
Az azonnali kérdésekre és interpellációkra ezúttal is két-két óra állhat rendelkezésre.
Kedden szavazások követhetik a napirend előtti felszólalásokat: dönthetnek egyebek mellett a területfejlesztési törvény módosításáról és a Közép-Duna menti kiemelt térség létrehozásáról.
A határozathozatalok után nyolc javaslat általános vitáját tarthatják meg. Ekkor kerülhet terítékre az a kormánypárti javaslat, amely lehetővé tenné a parlamenti frakcióknak pártjuk anyagi támogatását tekintettel arra, hogy a pártok idei állami támogatásának felét átcsoportosítják a koronavírus-járvány elleni védekezési alapba.
Szó lehet még a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról, valamint a belügyminiszter polgárok biztonságát erősítő javaslatairól is.
Szerdán a magyar sport napjára, valamint a Jászkun önmegváltás emléknapjára emlékezéssel kezdik munkájukat a képviselők, majd a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2018-as beszámolóit tárgyalhatják.
Csütörtökön négy javaslatról tarthatnak általános vitát. A képviselők elsőként a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklését célzó adóváltoztatási javaslatokról, majd a kiskereskedelmi adóról szóló előterjesztésről mondhatják el a véleményüket.
Az ülésnap második felében a felnőttképzés ösztönzéséről és a nemzetiségek jogairól szóló előterjesztések kerülhetnek napirendre.
A parlament ülése május 11-én, hétfőn érhet véget, amikor újra azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el két órában. (MTI)