h i r d e t é s

Pécsi buszok 930 millióval drágábban?

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam
a- a+

Pécsi buszok 930 millióval drágábban?

2018. február 03. - 08:10

Közel egymilliárd forint is lehet a korrupcióval érintett összeg a Volvo-gate ügyben. - derítette ki a Szabad Pécs

 

Fotó: Lendvai Péter / MTI

Még az Orbánék által kivégzett Népszabadság írta meg 2016 nyarán azt a Tüke Busz Zrt. által nem cáfolt hírt, hogy végül 700 millióval drágábban vettek buszokat Pécsre, mint amennyiért a Volvo Hungária Kft. által jelzett holland cégnél kínálták. 

Páva Zsolték szerint siker az önkormányzat tömegközlekedési cégének, a Tüke Busz Zrt.-nek a járműcsereprogramja, amely minden jel szerint az egyik legnagyobb korrupciós ügy Baranyában, amelyben ráadásul eredetileg egy holland város, Breda ügyészsége kezdett el nyomozni a Szabad Pécs értesülése szerint. A hazai szabad újságírás egyik utolsó hazai végvárában úgy tudják, hogy az ügyben baranyai közszereplők is érintettek lehetnek. A hollandok jogsegélykérelme miatt a Polt Péter vezette magyar ügyészség is elrendelte, vagy kénytelen volt elrendelni a nyomozást. A magyar hatóságok 2016 novembere óta nyomoznak, de egyelőre még egyetlen gyanúsítottja sincs az ügynek.

A Volvo-gate előzménye a szoci városvezetés idejében történt gyanús kiszervezési ügy. 

2008. év nyarán-őszén, amikor külső szakmai befektető jelentkezett be Pécsre, a Hungarian Bus Zrt., illetve annak cége, a Mecsekbusz Kft. Végül 2008. év végén vették át az irányítást a PK Zrt.-ben. Az ország legjobb közösségi közlekedésének megszervezését ígérték, és hogy Pécsből közösségi közlekedési mintavárost faragnak.



Nem ez következett be azonban, hanem a teljes akkori pécsi buszpark eladása. Majd ugyanazon buszoknak az azonnali visszabérlése 2009. január elsejével.



A bérleti összeg első éves, és előre fizetendő összege gyakorlatilag megfelelt a Mecsekbusz által a buszokért papíron kifizetett teljes vételárnak. A szerződés szerint a következő években is ezt az elképesztő összeget fizette volna a PK Zrt. a szakmai befektető PK Busrent nevű cégének (a Busrentben a PK Zrt.-nek is adtak kisebbségi tulajdoni részesedést).

Talán nem véletlenül, de 2011. év elején vizsgálódni kezdett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága a PK Zrt./Mecsekbusz Kft. buszkiszervezési ügylete miatt, és 440 milliós adóhiányt állapítottak meg, minderre még mintegy 335 milliós adóbírságot pakoltak, és késedelmi pótlék is szerepelt az adóhatósági határozatban. A PK-nak összesen 775 millió forintot kellet volna a NAV felé kifizetnie, de végül a PK Zrt. felszámolás alá került.

Pécs, a buszos korrupció Mekkája

A Szabad Pécs szerint a buszok kiszervezését levezénylő, 2008-ban Pécsre érkező külső szakmai befektetőre amiatt volt nagy szüksége a városnak, mert a PK Zrt. igencsak pazarló módon működött: nem egy, nem két jól fizető álláshelyet az önkormányzat akkori vezetésének sleppjéből kaptak meg páran (van, ami nem változik), miközben valódi, komoly, igazi hasznot termelő munkavégzést nem igénylő állásokat töltöttek be.



És azért is volt rá szükség, mert volt egy harmadik – időben a legkorábbi – pécsi buszos korrupció-gyanús ügy is, a 2000-es évek elején. Ez volt a vadonatúj Mercedes-buszok beszerzése. A Mercedes-flotta beszerzése miatt egyre szorultabb  helyzetbe került  a PK Zrt. pénzügyileg. Elképesztően magas volt ugyanis a buszok kötelező gyári szervizelése.

Aztán Páváék lépni akartak 

Pécs egyik önkormányzati szolgáltató cége, a közösségi közlekedés szervezésével és biztosításával megbízott Tüke Busz Zrt. 2014. év végére lépéskényszerbe került. Az a buszpark ugyanis, amellyel ebben az időben a társaság kiszolgálta a pécsi helyi járatú közösségi közlekedést, nem a Tüke Busz tulajdona volt.

Az ekkoriban is a városban futó, Ikarusokból és Mercedesekből álló buszflotta eredetileg a pécsi önkormányzat által helyi közösségi közlekedés bonyolításával megbízott önkormányzati cég, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. járműparkja volt, amely finoman szólva nem működött jól.

A Szabad Pécs értesülései szerint a Tüke Busznál a napról napra égetőbb kérdéssé váló buszbeszerzés miatt már ekkor figyelték a használt buszok piacát, nézték, hol vannak eladó buszflották, de a holland Breda városában lecserélésre szánt használt Volvo-buszokra egy másik vidéki városban dolgozó magyar közlekedési szakember hívta fel a Tüke Busz figyelmét 2014 novemberében. Breda, és még több másik környező holland település ugyanis éppen ennek az esztendőnek, 2014-nek a végén kívánta lecserélni az e települések közti közúti közösségi közlekedést biztosító flottája cseréjét. A Volvo 7700-ás sorozatából álló járműpark autóbuszai tehát alapvetően elővárosi közlekedésben szolgáltak – ezért voltak például háromajtósok a csuklósok is a szokásos négyajtós kivitel helyett.

A Szabad Pécs értesülése szerint a vidéki közlekedési szakember jelzését örömmel fogadták a Tüke Busznál, akik ezt követően a Volvo magyarországi képviselőjével, a Volvo Hungária Zrt. egyik munkatársával is felvették a kapcsolatot. Sőt, azt követően tárgyaltak is a magyarországi viszonteladóval, és megkapták a buszoknak a darabra és típusra szóló ajánlati árait. Később a Volvo Hungária egyik képviselője konkrétan írásban is megküldte ezt az ajánlati árat. Az a levél olyan irányárakat tartalmazott, amelyek a használt Volvo-buszok hollandiai átvételéről szóltak.

A Szabad Pécs cikkét jegyző Babos Attila és Szalai Szabolcs értesülései szerint arról is szó volt, hogy akár a Volvo Magyarország is behozhatná a Tüke Buszhoz a flottát, és akkor ő gondoskodna a buszok kiállításáról, és a Volvo Hungária vállalta volna azt is, hogy ő maga szállítja be a buszokat Magyarországra, lefesti, szervizeli, a forgalomba helyezéséről gondoskodik, utastéri klímákat szerel be mindegyik járműbe. Ennek kapcsán hangzott el az, hogy nagyságendekkel olcsóbban is megvehető a holland flotta, hazahozatallal, mintha a levélben lévő hollandiai átvételre vonatkozó konkrét számokból indulunk ki. Pécsre szállítással együtt, a fenti műszaki többletszolgáltatások elvégzésével. 



Végül 2014 decemberében Pécsett rendkívüli közgyűlési ülést tartottak az önkornányzatnál. Az akkori pécsi alpolgármester, Girán János a Tüke Busszal kapcsolatban a közgyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint arról tájékoztatta a képviselőket, hogy ők tudnak egy buszflottáról Európában, amelyet nagyon jó lenne megszerezni. A 2014. december 10-i ülésen elhangzott az is - a később egyetemi oktatói karrierjére hivatkozva lemondott Girán János pécsi alpolgármester szájából, hogy - a buszflotta megszerzéséhez 3,5 milliárd forintos hitelt kell felvenni.

A buszbeszerzésekre kiírt közbeszerzést végül, egyedüli jelentkezőként egy hollandiai cég nyeri, a Bus & Coach Trade BV, aki 10 993 010 euróért szállíthatja az adásvételi szerződés szerint a 115 hollandiai használt-autóbuszt.

700 vagy 930 millióval vette dráábban Pécs a holland buszokat?

A baj csak az, hogy a Népszabadság 2016 júniusában olyan információkat szerzett – és ezt a Tüke Busz kérdésükre nem is cáfolta –, melyek szerint a szólóbuszokat 18 ezer 770, a csuklósokat 19 ezer 550 euróval drágábban vették meg, mint amennyiért a Volvo Hungária Kft. által jelzett holland cégnél kínálták. Összességében 700 millió forinttal olcsóbb lett volna, ha a Volvo magyarországi cége által ajánlott hollandiai eladótól vásárolja meg a Tüke a buszokat.

Azt nem tudjuk, hogy pontosan mennyiért vette meg a holland közvetítő cég a buszokat a hollandiai eredeti eladótól, de az biztos, hogy a Volvo-beszerzés miatt indult nyomozásban nagyjából 930 millió forintot, 3 millió eurót keresnek.



A nyomozást végző Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azt írtaa Szabad Pécs érdeklődésére, hogy befolyással üzérkedés bűntett elkövetésének gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van. A nyomozás érdekeire tekintettel azonban az eljárás jelenlegi szakaszában bővebb felvilágosítást nem tudnak adni.



A Baranya Megyei Főügyészség pedig az alábbi választ küldte a Szabad Pécs érdeklődésére:

„A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon folyik a nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt mely nyomozást a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség felügyeli.

Az ügyben  gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Az okozott vagyoni hátrány pontosan nem állapítható még meg (szakértői vélemények alakíthatják a pontos összeget) KB. 3  millió euró (900-1000 millió forint )

Az eljárás során több jogsegélykérelem elküldésére került sor többek között holland illetve szerb igazságügyi hatóságok felé.

Ezek egy része 2017 márciusában került elküldésre melyre a válaszok tavalyi év végén érkeztek meg.

A több ezer oldalas irat fordítása folyamatban van holland nyelvről.

A szerb hatóságoktól a válasz mindezidáig nem érkezett meg.

Az eljárás során tanúkihallgatásokra, lefoglalásokra került sor. Szakértői vélemények beszerzése van folyamatban.” 

Szerintem a fentiekből és Pécs város közismerten szerencsétlen helyzetéből - továbbra is - két fontos következtetés vonható le: 

  1. Teljesen hülyének nézi a pécsieket a Fidesz.
  2. Már az előző pont miatt is rég elérkezett az idő arra, hogy elhúzzanak a búsba a pécsi társadalmi és gazdasági csőd felelősei: Orbán Viktor, Páva Zsolt, Csizi Péter, Hoppál Péter, Bánki Erik, Hargitai János, Kővári János, Nagy Csaba és Tiffán Zsolt, valamint a pécsi közgyűlés minden tagja. 

Senki ne dőljön be az "aki megcsinálta a bajt, tegye is helyre" dumának, hiszen ha a kedves pécsiek közül bárkinek van vagy lenne egy saját cége, amelyet csődbe visz az általa megbízott ügyvezető, akkor hagyná-e hogy tovább herdálja a vagyont, vagy egy feljelentés mellett kitenné a szűrét, és keresne egy olyan új cégvezetőt, aki képes rendbe tenni a bajba sodort vállalkozást? Pécs egy hasonlóan elrontott "ügyvezetés" eredményeként vergődik és veszíti el minden vagyonát. Ne hagyjuk! Mondjon le azonnal Páva Zsolt és az egész pécsi közgyűlés, mondjon le Hoppál Péter és Csizi Péter is, hiszen ők is egyetemlegesen felelősek azért, hogy Pécs ma a legrosszabb gazdasági és társadalmi helyzetben lévő megyei jogú város. 

 

berkeczbalazs.blog.hu