A magyarok háromnegyede utánanéz egészségügyi panaszának, mielőtt orvoshoz menne, és mintegy 70 százalékuk még az orvosi látogatás után is információt keres az ott elhangzottakról, derült ki a Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából.
Egy vadon élő mosómedve beszökött a németországi, heidelbergi állatkertbe, és rögtön össze is haverkodott az ottani lakókkal: a gondozók szerint nagyon jól kijön a többi mosómedvével. - írja az atv.hu.
Új kullancsfaj jelent meg Magyarországon a Dunántúlon Somogy és Tolna megyében. Az új vérszívókról még keveset tudnak a szakértők, köz- és állat-egészségügyi veszélyeit vizsgálni kell - mondta az InfoRádióban a Magyar Kullancsszövetség elnöke, Kapiller Zoltán, aki szerint most már egész évben kullancsszezon van.
Szörny, Suzi és Phil Collins – többek között ezeket a neveket adták Michelisz Norbi rajongói az autójuknak. Az OMV WTCR hazai futamához kapcsolódó kérdőívéből emellett az is kiderült, hogy igencsak nagy volt a hazai rajongók várakozása Norbi teljesítményével szemben, illetve, hogy figyelmes járművezetőként különös gondot fordítanak a prémium üzemanyag-használatra.
Május kezdetével elérkezett a hétvégi utazások és a hűsítő italok szezonja – ehhez kapcsolódva az OMV VIVA két új, frissítő jegeskávét mutat be Cappuccino és Caffé Latte ízekben, melyek sem mesterséges aromákat, sem tartósítószereket nem tartalmaznak.
Száz százalékos teljesítménnyel érkezett Miskolcra Tim Gábor, maximális pontszámmal vezette a Rallye2 bajnokságot. Timár Tamás navigátorával megnyerték a szezonnyitó Eger Rallye-t, így bizakodva várták a 2019-es bajnokság második fordulóját. Az autójuk motorja azonban a verseny vége előtt felrobbant, így vezető helyről estek ki a Miskolc Rallye-n.