h i r d e t é s

Sokkal korábban népesült be Észak-Amerika, mint gondoltuk

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Sokkal korábban népesült be Észak-Amerika, mint gondoltuk

2015. március 27. - 13:03
0 komment

Észak-Amerika benépesítése sokkal korábban kezdődött, mint eddig feltételezték. Legalábbis erre a következtetésre jutottak amerikai, kanadai és dán kutatók, akik őskori vadászok 13 300 évvel ezelőtt elejtett zsákmányát vizsgálták – írja az MTI.

A kutatók hét ősló és egy teve csontmaradványait vizsgálták, amelyek Calgarytól 130 kilométerre délre, a Wally Beach-nek nevezett lelőhelyen kerültek napvilágra.

A leletek radiokarbonos vizsgálata kimutatta, hogy az állatokat 13 300 évvel ezelőtt ejtették el, azaz legalább három évszázaddal régebben, mint ahogy az eddigi feltételezések szerint a legkorábbi vadászok megjelentek a térségben.

A helyszínen csak egyszerű pattintott kőeszközöket és pengéket találtak, amelyeket a tetemek feldarabolására és a hús kicsontozására használtak. Arra ugyanakkor nincs bizonyíték, hogy az őskori vadászok rendelkeztek volna lándzsákkal.


Fotó: Michael Waters / phys.org

"A leletek azt bizonyítják, hogy ezek a korai vadászok jóval azelőtt érkeztek, mint az első amerikaiaknak tartott Clovis-kultúra népe"

– mondta el Mike Walters, a kutatást vezető antropológus. hozzátéve, hogy a kutatási projektnek köszönhetően többet megtudhatnak Észak-Amerika benépesüléséről, valamint arról, hogy a vadászat milyen szerepet játszott a nagytestű állatok kihalásában a legutóbbi jégkorszak végén.

A kutatócsapatot a Texasi A&M Egyetem, a Calgaryi Egyetem, valamint az Aarhusi Egyetem tudósai alkották, az eredmények pedig a PNAS nevű folyóiratban jelentek meg.

 

index.hu (Címlap: wikipedia)