h i r d e t é s

SZAVAZZON! Ön szerint Gyurcsány-Dobrev új ellenzéket épít, vagy szétveri az ellenzéki összefogást?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
2019. június 15. - 09:47

 

Minden ellenzéki pártnál új nevek kerültek elő Budapest városvezetői pozíciójára, hiszen az eddigi politikusok vagy kikoptak a közéletből, vagy maguktól vonultak háttérbe.

Farkas Örs, politológus szerinte ennek köszönhető az is, hogy a Demokratikus Koalíció Kálmán Olgát indítja, akit a fővárosban sokan ismernek, de politikailag nem kopott el a neve. A jelölése ugyanakkor az eddigi alkuk felrúgását is jelenti, hiszen a DK korábban már beállt a párbeszédes Karácsony Gergely mögé. Farkas Örs szerint ez ismét egy olyan „castingot” vetít előre, mint amit 2014-ben tartott az ellenzék. A pártok sem akkor, sem most nem tudnak dönteni arról, hogy együtt vagy külön induljanak. Farkas Örs úgy fogalmazott: bár a felszínen mindenki tudja, hogy az ellenzéki választók részéről van egy elvárás az összefogásra – és ezt hangsúlyozzák is az ellenzéki pártok is, – de „valójában az asztal alatt egymás lábát rugdalják és nincs szó összefogásról, legfeljebb összeállásról.”

A felszíni együttműködés ellenére a politológus szerint „mégiscsak arról beszélünk, hogy alkukat rúgnak fel, ígéreteket tesznek, amelyeket aztán megszegnek, folyamatosan módosítják a saját szabályrendszerüket, amely folyamat egyébként is tele van sértődésekkel.” Farkas Örs emlékeztetett: az ellenzéki pártok között valódi bizalom legutóbb 2006-ban volt, akkor azonban a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc a padlóra küldte az MSZP-t, az SZDSZ pedig közben elhagyta a süllyedő hajót. A politológus úgy vélte: most is ez lehet a DK elnökének terve.

Szerinte az MSZP keresi a teljes összeolvadást a DK-val, az SZDSZ-t pedig felváltotta a Momentum – tehát létrejöhet ugyanaz az erőtér, mint 2006-ban. Kérdés, hogy a választók újra bizalmat adnak-e ennek a formációnak?

Farkas Örs ugyanakkor hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc tervét igazolja, hogy a politikus most háttérbe vonult és a felesége, Dobrev Klára lett a DK európai parlamenti listavezetője, hiszen így több szavazót nyerhettek meg maguknak. Ez a taktika eddig sikeresnek bizonyult, a Demokratikus Koalíció ugyanis a vártnál több mandátumot szerezett. A politológus megjegyezte, hogy a baloldali értelmiség még abban is partnere a DK-nak, hogy a Gyurcsány-Dobrev házasság erejének kétségbe vonásával is próbálják azt a látszatot kelteni, hogy Dobrev Klára minden tekintetben független a férjétől, így Gyurcsány Ferenc 2010 előtti politikai hibáinak felelőssége nem terheli. (karcfm.hu)

Kép forrás: karcfm.hu


 

h i r d e t é s