A 2019-es gyereknap sok lurkónak biztosan nagyon emlékezetes marad. Országszerte számos programon vehettek részt, közülük is az egyik legvagányabb a Meglepkék által szervezett luxusautós gyereknap volt: több száz gyermeket utaztattak meg amerikai autócsodákkal. Az akció közben játékokat is sikerült gyűjteniük, amelyeket daganatos gyermekeknek adtak át.
Abszurd körülmények között jelentette be Kásler Miklós erőforrásminiszter, hogy a dunai hajóbaleset hét túlélőjét az Uzsoki, a Honvéd és a Szent Imre kórházakba vitték, illetve hogy négyüket már ki is engedték, a három még kórházban fekvő áldozat állapota pedig kielégítő. - írja a 444.hu.
A dunai hajóbaleset felvételein az látszik, hogy az ütközés előtt a Hableány turistahajó befordult a Viking szállodahajó elé, azt követően történt a tragédia - közölte Pál Adrián rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján.
Levélben fejezte ki együttérzését Orbán Viktor kormányfő Lee Nak-yeon dél-koreai miniszterelnöknek és népének a Dunán szerencsétlenül járt dél-koreai turisták tragédiája miatt; ebben biztosította őt arról, hogy a magyar hatóságok minden lehetséges erőfeszítést megtesznek a túlélők felkutatása érdekében.
Meghallgatták a rendőrök a szerdán este balesetet szenvedett Hableány elnevezésű turistahajó tulajdonosait és teljes cégvezetését - mondta Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
Hajózási zárlat lépett életbe a Duna fővárosi szakaszán a folyásiránnyal szemben a Lánchídtól egészen az 1649,5 folyókilométerig, vagyis körülbelül az Árpád hídig - mondta Éder Zsolt, a Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Hatóság ügyeletvezetője csütörtök reggel az MTI-nek.
Egy pontonhídelemet juttatott a Magyar Honvédség hadihajós ezrede a szerda esti hajóbaleset helyszínére, a Margit híd közelébe - mondta Szilágyi Zsolt ezredes, a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka csütörtök reggel a honvedelem.hu-nak.
A legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében - mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek.
A 168 óra vette észre, hogy a Jászai Mari téri villamosmegálló után a Blaha Lujza téri villamosmegálló padjára is fémpántot tettek annak érdekében, hogy a hajléktalanok ne tudjanak végigfeküdni rajta - írja a hirek.ma.