A hazai egészségügy nem nyújt minden állampolgár számára egyformán hozzáférhető, azonos minőségű és ingyenes ellátást – ezt állapították meg a Political Capital kutatói és ezt igazolták az ágazat szakértői is az esélyegyenlőtlenségről rendezett tegnapi budapesti konferencián.
Ki más, mint Cser Ágnes, aki még mindig MSZ Egészségügyi Dolgozók Demokratikus (hogy mi???) Szakszervezetének elnöke, de hogy ez hogy lehet, arra elfogadható magyarázat nincs, mert ez a nő nagyon sok mindent csinál, de a feladatát egész biztosan nem végzi el.
Több mint 50 milliárd forintot tesz ki a kórházak adósságállománya az áprilisi adatok szerint, ez nagyjából annyi, mint a tavalyi 60 milliárdos konszolidáció, és jól látszik, hogy még mindig a beszállítók finanszírozzák az egészségügy egy részét – mondta az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) igazgatója egy budapesti háttérbeszélgetésen - írja a Magyar Nemzet Online.
Észak- és Dél-Pesten egy-egy mamutkórházzal, a budai oldalon pedig legalább egy nagyobb beruházással számol az egészségügyi államtitkárság - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az Origónak - írja a Napi.hu.
Miután több horrorisztikus kórházi fertőzéses esetről is beszámolt az Átlátszó, egy ma már Svédországban dolgozó magyar orvos neve elhallgatását kérve megosztotta itthoni és kinti tapasztalatait is.