Miután több horrorisztikus kórházi fertőzéses esetről is beszámolt az Átlátszó, egy ma már Svédországban dolgozó magyar orvos neve elhallgatását kérve megosztotta itthoni és kinti tapasztalatait is.
A magyar egészségügy úgy működik, mint egy olajozott gépezet, csak akkor van baj, ha porszem kerül a rendszerbe. Jelen esetben a porszem maga a beteg. Egy olvasónktól kaptuk az alábbi levelet, amelyben arról ír, milyen az, amikor bekerül valaki a Fidesz és az orvosigazgatók szerint jól működő rendszerbe.
Várhatóan év végére kialakítják az egészségügyi intézmények gazdálkodását figyelemmel kísérő, úgynevezett kancellári rendszert - mondta Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár - írja a napi.hu.
Súlyos, majdhogynem rendszerszintű gazdálkodási hiányosságok jellemezték az egészségügy elmúlt éveit, a legtöbb kórházban közbeszerzési anomáliákra derült fény állapította meg az Állami Számvevőszék - írja a PestiSrácok.hu.
A magyar egészségügyben dolgozó 3-5 ezer orvosbáró éves szinten 12-100 millió forint közötti adózatlan jövedelemhez jut a hálapénznek és a mostani rendszer feudális viszonyainak köszönhetően - vélekedett Lantos Gabriella, a Róbert Kórház operatív igazgatója az ATV műsorában - írja a portfolio.hu.
Vizitdíj helyett például orvosválasztási díj bevezetését javasolták, a szíre-szóra orvoshoz szaladgálókat pedig elrettentő hatású várólistával tartották volna otthon, vagy terelték volna magánorvoshoz - írja a VS.hu.