A Komárom-Esztergom megyei önkormányzat támogató döntésével hárommilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében, az összeg kétharmadából a bölcsődéket fejlesztik - tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke az MTI-t.
A Portfolio számításai szerint az elmúlt napokban 304 millió eurónyi, mintegy 108 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át Magyarországnak az Európai Bizottság és ugyanennyit fog még a következő két hétben is, hogy ezzel a likviditással is segítse itthon a koronavírus elleni küzdelmet.
A szakképzésen keresztül biztosított a gyerekek jövője - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kunszentmiklósban, ahol átadta a Kecskeméti Szakképzési Centrum Virágh Gedeon Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája új főépületét.
Az online számlázó rendszer sikeres bevezetését követően további területeken indít technológiai fejlesztéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 2020. július elsejétől minden belföldi adóalanyok közötti számláról online adatot kell majd szolgáltatnia a cégeknek, 2021 tavaszától akár a vállalkozások áfabevallási tervezetét is elkészítheti a hivatal. Az EY szakmai konferenciáján Czöndör Szabolcs a NAV főosztályvezetője kiemelte, hogy mindezzel párhuzamosan megkezdték egy még szélesebb körű ellenőrzési adatátadási kötelezettség előkészítési munkálatait is.
MI Tudásközpont program néven stratégiai együttműködést indított a Microsoft Magyarország vezető magyar egyetemekkel – jelentette be Jean-Philippe Courtois a Microsoft Globális alelnöke. Az együttműködés keretében az egyetemeken mesterséges intelligenciára épülő nagy társadalmi hasznosságú alkalmazásokat fejlesztenek a legmodernebb Microsoft-technológiák felhasználásával.
Az idén húsz éves Vodafone Magyarország elindította kereskedelmi szolgáltatást nyújtó kültéri 5G hálózatát Budapesten. A szolgáltató összesen 33 darab állandó, élő 5G bázisállomást telepített és kapcsolt hálózatba a fővárosban. A jelenleg is aktív mobilszolgáltatók közül egyedül a Vodafone Magyarország vásárolt az NMHH 2016-os aukcióján 5G-s frekvenciát a 3,5GHz-es sávban – ezen működik a most elindított első budapesti kereskedelmi 5G szolgáltatás is.
A Suzuki Motor Corporation bemutatja új, 300 lóerős, csúcstechnológiás DF300B hajómotorját, amely a márka vezető termékének, a DF350A forradalmi technológiáját ötvözi egy 300 lóerős hajómotor teljesítményével. A hagyományos benzinüzemű DF300B típusú külmotorokat 2019 végétől gyártják Japánban, a Suzuki Kosai üzemében, és világszerte értékesítik majd.
Ebben a szezonban a dunakanyari strandok jó részét felújítják, elsőként a verőcei lett kész, de a nagymarosi, majd a zebegényi is sorra kerül - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Verőcén.
„A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE” PROJEKTCÍMŰ PÁLYÁZAT KÖZEL 7 MILLIÁRD FORINT VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLT. EBBŐL ÉPÜLHET MEG AZ ÚJ FOGÁSZATI ELMÉLETI TÖMB, VALAMINT JELENTŐS INFORMATIKAI FEJLESZTÉS IS MEGVALÓSUL.”
A kormány azt tervezi, hogy 2024-ig 3200 milliárd forintot költ el a vidéki úthálózat fejlesztésére. Idén a Modern Falu Program révén várják, hogy 163 településen 430 kilométernyi utat újítanak meg - hangzik a kormány válasza, csak épp a Magyar Közút besorolása szerint 16 ezer kilométernél is több szakasszal van baj. - írja a Napi.hu
A HVG információi szerint, látványos számok születtek: 30 milliárd forintos bankbetéttel, 40 milliárdos ingatlanvagyonnal és bő 30 milliárdos beruházási értékkel állt fel a botrányok tépázta cégek összeolvasztásával létrehozott Várkapitányság - írja a napi.hu.
A magyar egészségügy olyan fejlesztések előtt áll, ami Magyarország történelmében még nem fordult elő - mondta az emberi erőforrások minisztere a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika sürgősségi osztályának átadásán csütörtökön.
Nemrég egy cég HR-es munkatársa segített gondolkodni arról, hogyan tudnánk a társadalmi vállalkozásunkban dolgozókat konfliktusmentesen hatékonyabb munkavégzésre bírni. Mert nehéz kérdés ez nálunk, mivel azt szeretnénk, hogy egyre több feladatot vállaljanak át az alapítványtól ezen a területen is, ám az alacsony munkavállalói kompetenciák, no meg más, ellenünk dolgozó tényezők miatt ez kínkeserves folyamat.
A jórészt jóindulatú kapkodás a rendszerváltás után sok mindenre az európai demokráciák bevált gyakorlataitól távol álló „megoldásokat” talált az Akadémiával kapcsolatban. - írja a mandiner.hu.
Az Európai Unió (EU) Kohéziós Alapja több mint 218 millió eurót (mintegy 69,7 milliárd forint) biztosít két magyarországi fejlesztéshez: az M8-as autópálya egy szakaszának építéséhez, valamint Budapest és Budaörs szennyvízrendszerének fejlesztéséhez - közölte Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztos Brüsszelben kedden.
A közép-magyarországi régió egészségügyi fejlesztését célzó Egészséges Budapest Program (EBP) nem izolált projekt, hanem szervesen illeszkedik a kormányprogramba - erről az emberi erőforrások minisztere beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.