A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága Mi, magyarok – nemzeti identitásunk, közös értékeink címmel szakmai hétvégét és továbbképzést szervez külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatóknak novemberben. - írja a huppa.hu.
Abszurdnak és felháborítónak tartja Horváth Leon, aki korábban állami gondozott volt, hogy a kormány inkább bicikliversenyre költi a szociális és gyermekvédelmi dolgozók bérpótlékára szánt 90 millió forintot. - írja az abcug.hu.
Itt a legújabb bizonyíték, hogy az EU-s források elapadásával a Fidesz moszkvai hitelekből fizetné a haverokat: a kormány az orosz hátterű Nemzetközi Fejlesztési Banktól vesz fel kölcsönt mezőgazdasági beruházásokra – írja közleményében Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja, külügyi szakszóvivő. - írja a nepszava.hu.
Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP azért, hogy a kormány az átlagfogyasztás mértékéig 32 százalékkal csökkentse a földgáz, 10-10 százalékkal pedig az áram- és a távhőfogyasztás költségeit. - írja a 168ora.hu.
Eljött az ősz és az ellenzéki pártok kormányváltó retorikájától zajos a média. A politikusok egymásra licitálva ígérnek nyugalmat, szép világot, de a rutinosan formált szavak mögött kevés a fedezet, mivel a végeredményt illetően szinte mindannyian Orbán Viktor jövő évi újraválasztásáért munkálkodnak.
Gulyás Márton június 16-án indított pert a két orgánum ellen, amiért a róla megjelenő cikkek sértették emberi méltóságát, magánélethez való jogát és képmáshoz való jogát. Az aktivista ezeknek a jogsértéseknek a megállapítását kérte. - írja a 444.hu.
Orbán Viktor szerda este bejelentette, nemzeti konzultáció indul a Soros-tervről. Hogy mi az a Soros-terv, azt lényegében csak a Fideszben tudják, mert ugye ez az ő kommunikációjuk agyszüleménye. - írja a kettosmerce.hu.
Botka László csütörtökön arra reagált, hogy Kósa Lajos leköszönő Fidesz-frakcióvezető bejelentette: a kormánypárti képviselőcsoport felkérte a kormányt, bonyolítson le nemzeti konzultációt, hogy megismerjék a magyar emberek véleményét a "Soros-tervről". - írja a propeller.hu.
Az egész választási kampányt Sorosra fogja ráhúzni a Fidesz, kiindulva abból a hatékony propaganda-technikából, ahogy ami nincs (a Terv), azt nem lehet cáfolni, tehát elég a nép fejébe verni. - írja a hafr.blog.hu.