Kitért az érdemi válaszadás elől az Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érintettségét is felvető Elios-ügyben a legfőbb ügyész, miután képviselői írásbeli kérdésben a magyar hatóságok nyomozati munkájáról kérdezte Polt Pétert az MSZP-s Harangozó Tamás. - írja a 168ora.hu.
Évi hatmilliárd forint kellene, hogy a minimálbér szintjére emeljék a napi 24 óra munkát jelentő otthon ápolásért járó díjat, de a kormánypártok nem támogatták az ötletet. A MEOSZ elnöke a kormányfőtől vár segítséget. - írja a nepszava.hu.
Az Orbán-kormány sportfinanszírozási rendszerében állami pénzekből stadionok épülnek, a cégek által utalt sporttámogatásban csak úgy dúskálnak a kiemelt csapatsportok. - írja a 168ora.hu.
Az LMP szerint a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő társadalmi csoportok továbbra is láthatatlanok a Fidesz-KDNP-kormány jövő évi költségvetése számára - mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az ÁSZ megkezdi törvényben ütemezett ellenőrzését a Fidesz-KDNP háza táján a 2016-17es évi gazdálkodást illetően. Mondhatnánk; végre, de ismerve annak vezetőjét, Salamon Ildikót és annak fideszes múltját, borítékolhatjuk a vizsgálat eredményét; mindent a legnagyobb rendben talált.
A kormány lényegében bárkit kinevezhetne az állami társaságok tulajdonosi joggyakorlójának – derül ki egy, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló törvénymódosítás mellé csempészett, szokás egyéni képviselői indítványként benyújtott fideszes javaslatból.
Riasztó hírek érkeznek a Nyugat-Balkánról, ahol a migrációs nyomás sok helyen eléri, és bizonyos esetekben meg is haladja a 2015-ben tapasztalt szintet, és új migrációs útvonalak vannak kialakulóban, ezért Magyarország készen áll arra, hogy segítsen Montenegrónak abban, hogy megvédje magát az illegális migrációs hullámokkal szemben - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Podgoricából az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
Van a világban egy nívónak nevezett, rejtélyes dolog. Igazából persze csak Magyarországon nem különösebben ismert a dolog, de ahogy látható, igény sincs a minőségre. Úgy igaz ez a szavazó rétegben, mint kormányzati szinten, ami nem is csoda, hiszen utóbbi akarja meghatározni előbbi minőségét.
Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék pénteken, nem jogerősen a volt szigetvári polgármestert a hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt ellene, valamint egy korábbi önkormányzati képviselő és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen indult eljárásban.