Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat Teller Ede atomtudós az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon - írja újonnan napvilágot látott dokumentumok alapján a The Guardian brit napilap honlapja.
Már most jelentős hatásai vannak a klímaváltozásnak az emberiség egészségére - állapították meg az Egészségügyi Világszervezet és a világ 26 kutatóintézetének és egyetemének szakemberei a The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmányukban.
A klímaváltozás miatt világszerte egyre több kormány küzd a fosszilis energiahordozók visszaszorításáért, és a megújuló energia népszerűsítéséért. Ez ugyan valóban segíthetnek a felmelegedés elleni harcban, az ilyen energiaforrások sem veszélytelenek. - írja a Faktor.hu
Veszélyezteti a világ kávétermesztését az éghajlatváltozás, és az utóbbi pár évben már nem is tudott lépést tartani a kínálat a kereslet erősödésével - erre figyelmeztettek szakértők és a kolumbiai hatóságok a kávétermelők első világtalálkozóján.
Négy víztározó is üresen áll Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amit a szakemberek a klímaváltozással hoznak összefüggésbe - olvasható a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság mostani hidrológiai időszakról készült jelentésében.
A klímaváltozás jele lehet a szúnyogirtó fogaspontyok (Gambusia holbrooki) megjelenése a természetes tavakban, folyókban, legutóbb a Zagyva szolnoki szakaszán találtak példányokat - közölte a Magyar Haltani Társaság elnöke.