Ha egyszer elkövettél egy terrorista cselekményt, mindig terrorista maradsz! Pedig az emberi jogok európai egyezménye megtiltja, hogy „a szabadulás bármely esélye nélkül” tartsanak fogva bűnözőket.
A Fehér Ház nem kívánja kommentálni az esetleges amerikai csapatcsökkentést Németországban - jelentette ki Kayleigh McEnany, az amerikai elnöki hivatal szóvivője a hétfőn tartott sajtóértekezletén.
Magyarország folytatja a keleti nyitás politikáját, az elmúlt időben bebizonyosodott, hogy ennek igenis van értelme, ebből a magyar emberek és a magyar gazdaság is sokat profitálhat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Továbbra sem áll módjában Magyarországnak beengedni senkit, aki Olaszországból érkezik, azokat sem, akik szerb állampolgárok és Szerbiába akarnak hazamenni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
Washington "határozottan ellenzi" a kettős kormányzást Afganisztánban - hangsúlyozta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter abban a közleményben, amelyet hétfőn este adott ki, azt követően, hogy Afganisztánban beiktatták hivatalába az afgán elnököt, de felesküdött a választáson alulmaradt vetélytársa is.
A szombati szlovákiai választások azt jelzik, hogy egy fontos szövetségest elveszített Orbán Viktor. Fura módon egy baloldali erő bukása és jobbközép párt győzelme jelentheti a magyar kormány pozícióinak gyengülését a visegrádi négyek együttműködésében. Robert Fico pártjának ugyanis rendkívül jó kapcsolatai voltak a Fidesszel, ami nem mondható el Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) kapcsán. Ráadásul egyik magyar párt sem jutott be a szlovák törvényhozásba.
Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is - jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Washingtonban az MTI-nek, miután amerikai politikusokkal és kutatóintézetek vezetőivel folytatott megbeszéléseket.
Diplomáciai megoldást sürgetett az iráni-amerikai viszály rendezésére az Európai Bizottság elnöke hétfőn. Ursula von der Leyen a németországi Seeonban hangsúlyozta, véget kell vetni az erőszak körforgásának, és ebben Európának különleges felelőssége van.
A NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülést hívott össze hétfőre, a közel-keleti feszültség növekedése miatt - közölte a katonai szövetség egyik szóvivője hétfőn.
A magyar kormány az Ukrajnával való jószomszédi kapcsolatok helyreállításában érdekelt - hangsúlyozta szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra reagálva, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újévi köszöntőjében Ukrajna nemzeti közösségeinek anyanyelvén, a többi között magyarul is megszólalt.
Alább a Der Standard című német lapban a napokban megjelent cikk magyar fordítását közöljük: Gregor Mayer: Ungarische Hilfe für die Türkei: Orbán auf Abwegen Magyar segítség Törökországnak: Orbán tévutakon Orbán veszélyes talajra merészkedik, ha Erdogán segítségére akar sietni a „biztonsági zóna“ megvalósításában.
Újra keményen bírálatot kapott Orbán Viktor, ezúttal a CDU frakcióvezető-helyettese, Johann Wadephul jelezte, Magyarországnak el kell döntenie, hogy az unió teljes jogú tagja akar lenni, vagy csak a közösség pénzét akarja. A helyzet elemzésére Szent-Iványi István külpolitikai szakértőt kértük.
Jelentősen befolyásolhatta Trump amerikai elnök véleményét az ukrán kormányról Orbán Viktor – ezt állítja a Washington Post keddi cikkében. A témával a New York Times is foglalkozik, az írás több névtelenséget kérő forrásra hivatkozik, amikor azt állítja, a nemzetbiztonsági szakértőinek tiltakozása ellenére fogadta május 13-án Washingtonban a magyar miniszterelnököt.
Az, ami ma a török–szír határon történik, sokban emlékeztet a magyar '56-ra. Az Amerikai Egyesült Államok és az amerikai kormány kvázi-hivatalos szócsöve, a Szabad Európa Rádió – akkor is és mindvégig – támogatásáról biztosította a magyar forradalmat, az orosz támadás megindulásakor azonban gátlástalanul cserben hagyta a magyar szabadság hiszékeny híveit.
Volodimir Zelenszkij, majd pártja választási győzelme után sokan mondogatták, hogy a sem kormányzási tapasztalattal, sem lojális szakértőkkel nem rendelkező csapat előbb-utóbb kudarcot vall az ország irányításával. - írja a karpatinfo.net.
Aggodalomra ad okot, hogy Moszkva felfüggesztette a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződés (INF) hatályát, a következő napok azonban még lehetőséget adnak a párbeszédre, hogy szükséges intézkedések születhessenek az augusztus 2-án lejáró határidőig a globális biztonság megőrzése érdekében - jelentette ki Federica Mogherini vasárnap.
Amikor egy állam valós ok nélkül felmond egy nemzetközi lefegyverezési szerződést, amelyet pedig hosszú tárgyalásokon dolgoztak ki, képes lehet-e ez után katonai beavatkozással fenyegetni egy másik államot, amely aláírta a szerződést? Megparancsolhatja-e minden más államnak, hogy sorakozzanak fel szeszélyes és harcos álláspontja mellé mert különben őket is elképesztő szankcióknak veti alá? Ha az Egyesült Államokról van szó, akkor a válasz „igen”.