A CEU, amelyet Európa egyik vezető posztgraduális egyetemeként tartanak számon a bölcsészet- és társadalomtudományok terén, történetében először, bécsi kampuszán alapképzéseket indít. Az új szakokon 2020 szeptemberétől kezdhetik meg tanulmányaikat a diákok, a CEU-ra mindig is jellemző nemzetközi közösségben.
A következő évtized feladata, hogy az ország utolérje az Európai Unió életszínvonalának átlagát, de ez nem járhat a keresztyén és nemzeti identitás elvesztésével - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a leányfalui református templom hálaadó istentiszteletén vasárnap.
Kilenc év után jövőre visszatér Magyarországra Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros új turnéján Supernatural című albuma huszadik, az Abraxas ötvenedik évfordulóját ünnepli, és 2020. március 19-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
Nem tetszett szombathely fideszes polgármesterének Jordán Tamás, szombathelyi színházi igazgató előadása, ezért nem adhatták el a városi karnevál megnyitóján, írja a szombathelyi hírekkel foglalkozó ugytudjuk.hu.
Emberhez méltó életformát, gondolkodásmódot kell átadni gyerekeinknek, és azt szeretnénk, ha okosak lennének és jó nevelésben részesülnének - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Rászorulók kapják az idei szigeti fesztiválozók által hátrahagyott három teherautónyi felszerelést, ezek között hálózsákokat és mintegy 600 sátrat - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
Hét napra kilenc headliner fellépő jut az idei Sziget fesztiválon. A könnyűzenei színtér világsztárjai közül koncertet ad Ed Sheeran, a The 1975, Martin Garrix, Macklemore, a National, Post Malone, a Florence + The Machine, a Twenty One Pilots és a Foo Fighters is.
Minap kora délután bementem két debreceni aktikváriumba, gondolván, teszek egy kísérletet a debreceni Ady -téren levő könyvszekrény állományának a gyarapítására. Nagyon sok olyan könyv van, amit eladni visznek, de az üzletek nem tudják már eladni, de egyébként jó állapotú és sokak számára még élmény lehet az olvasásuk. Jómagam is szoktam kukázni lombtalanításkor és találok is egy-két könyvet, amit magammal viszek.
Több százan - családja, barátai, tisztelői, művészek és közéleti személyiségek - kísérték utolsó útjára Ungvári Tamás Széchenyi- és József Attila-díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt pénteken Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben.
Hosszú betegség után 80 évesen elhunyt szombaton Szendrei Janka Széchenyi-díjas zenetörténész, a Schola Hungarica társkarnagya, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének egykori főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanszékvezetője, professor emeritusa - tudatta a család a hét végén.
Az emlékhelyek napjának programjaival a magyarországi emlékhelyek létezése és fontossága beépül a köztudatba, idén minden eddiginél több, 63 emlékhely csatlakozott a kezdeményezéshez - mondta a Nemzeti Örökség Intézetének társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója a programsorozat országos megnyitóján szombaton Esztergomban.
Megkezdődött az Arab kultúra napja csütörtökön Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ELTE BTK), ahol 14 arab országot bemutató kiállítás mellett előadások és tradicionális arab ételek is várják az érdeklődőket.