Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Az EMMI ügyeletes szentfazeka sosem riadt vissza a meredek kijelentésektől. Kásler Miklóst már jó ideje orvosi körökben is „bolond” jelzővel emlegetik. Amire meg is van minden okuk. Az egyébként magát műkedvelőként ünnepeltető emberi erőforrás miniszter egészségügyi és oktatási díjátadón tartott beszédet csütörtökön.
A nemzetközi közélet 25 szereplője, köztük több Nobel-díjas felhívást intézett hétfőn a világ vezetőihez, hogy egy éven belül kössenek megállapodást, amely garantálja a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus alapelveit.
Miközben Magyarországon a ravasz és korlátolt hatalom a Nyugat, Európa összeomlására játszik, és minden intézkedését a rémült és nem ritkán tudatlan híveinek félrevezetése motiválja, egy brit szupermarket-lánc felmutatta, mi a baj Orbán koncepciójával: a cég úgynevezett „csendes órát” vezetett be, hogy az autisták se féljenek belépni üzleteikbe.
Harangozó Tamás szocialista képviselő, a törvényalkotási bizottság tagja tette ki a Facebookra a bizottság fideszes tagjai által benyújtott javaslatot, amivel a már benyújtott alkotmánymódosító indítványt egészítenék ki. - írja a 444.hu.
A 2016-ban elindult kiállítássorozat második csoportos tárlata nyílik meg, amely 2018. július 1-ig lesz látható a Rondella Galériában. Hétfői napok kivételével, 11:00-16:00 óra között. A kiállítás ideje alatt, a kortárs alkotások megvásárolhatók lesznek.
Várostörténeti kiállítás, zseblámpás kalandtúra, szerb táncház és tárlatvezetések várják a közönséget a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum helyszínein a múzeumok éjszakáján, és megemlékeznek a 70 éve, Szekszárdon született Baka István költőről is.
Svizzera 240 - House Tour című kiállításával Svájc nyerte el a legjobb nemzeti projektnek járó Arany Oroszlán-díjat a 16. Velencei Építészeti Biennálén, a FREESPACE című főkurátori kiállítás résztvevői közül pedig Eduardo Souto de Moura portugál építészt jutalmazták Arany Oroszlánnal a szombati díjátadón.
Szilágyi Zsófia Egy nap címe filmje nyerte el szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül.