A Stop Soros, a közigazgatási bíróság, a bevándorlási különadó elfogadása és a szabadságjogok szigorítása után olyan szomorú helyzetbe került Magyarország, aminél még a hetvenes-nyolcvanas évek szocializmusa is jobb volt – mondta el a HVG-nek Mellár Tamás. - írja a 168ora.hu.
Orbán Viktor legújabb tusványosi beszédének végén volt egy meghökkentő fordulat. Idézem: „Ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen egy kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adni, hogy mi jövünk. Higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek a ’68-asok helyett.".
Tiltakozásul Orbán Viktor magyar kormányfőnek Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseivel kapcsolatban mondott "barátságtalan" kijelentései miatti bekérették az ukrán külügyminisztériumba Pap László Csaba rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, magyar ügyvivőt - közölte csütörtökön a kijevi külügyi tárca sajtóosztálya.
Orbán Viktor ismét beszédet mondott a Tusványosi Szabadegyetem nevű rendezvényen – vagy min -, s nem meglepő módon ismét sikerült nagyot mondania. A miniszterelnök ugyanis nem kevesebbet állított, minthogy lejárt az eddigi európai politikai elit ideje, s hogy „jövünk”.
"Aki a közösségért küzd annak az erényeken kívül feltétlenül hatalomra van szüksége ahhoz hogy céljait elérje!" - Arisztotelész tömör mondása szinte mottója volt az erdélyi symposionnak, ahol Orbán Viktor lezárta az ó, és elindította a politikai újesztendőt.
Egész pontosan nem ő hallgat, hanem a honvédelmi miniszter. Vagy a nagyzási hóbortnak egy olyan foka, amikor a vezető immáron nem elégszik meg a „közönséges civil” luxusrepülőkkel, hanem hadvezéri szerepben tetszelegve katonai különgépen szállíttatja terjedelmes tomporát.
A 444 úgy tudja, hogy a legnagyobb fideszes médiakonglomerátumot, a Mediaworks-t vezető Liszkay Gábor és stábja nemsokára visszaveszi a Hír TV vezetését, és várhatóan visszanavigálja azt a kormány oldalára. - írja a 168ora.hu.
A bukaresti parlament két kisebb ellenzéki pártjának vezetője is sértőnek nevezte Orbán Viktornak és Semjén Zsoltnak a román centenáriummal kapcsolatban a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen (Tusványoson) tett kijelentéseit és a román kormány válaszát sürgette.
A HVG szúrta ki, hogy júliustól nemcsak miniszterelnöki megbízott (a stratégiai társadalmi kapcsolatok összehangolásáért felelős Nyitrai Zsolt), hanem külön miniszteri biztos is foglalkozik a nemzeti konzultációk szervezésével – írja a 168ora.hu.
Magyarország kormánya kezd a legpitiánerebb diktatúrák szintjére süllyedni. A külvilág felé csupa széppel, jóval villog, itthon viszont mindenkit igyekszik megnyomorítani, aki nem hiszi el a hazugságait.
Az előző részekben történt: az áprilisi választáson magas részvétel mellett a kormánypárt a szavazatok csaknem felét szerezte meg országos listán, és elvitte az egyéni kerületek túlnyomó többségét, sokat jelentős fölénnyel. A választási rendszer következtében ezek az eredmények a harmadik kétharmadot hozták Orbánnak.
Magyarország digitális fejlődéséről, valamint az ipar és a fogyasztók által egyaránt várt újgenerációs mobilszolgáltatás, az 5G hálózat bevezetéséről is tárgyalt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Vittorio Colaóval, a Vodafone Csoport vezérigazgatójával - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Nagyon úgy tűnik, hogy a szakma, amit egykor újságírásnak neveztünk és ellentétben a különböző erőszakszervezetekkel valóban a szabadságot tűzte ki célul védeni, végül – támogatás és érdemi ellenállás szikrája híján – bedarálta a hatalom.