Minden eddiginél több, összesen 96 hazai középiskolás vett részt a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamarával stratégiai partnerségben megrendezett uSchool oktatási programban.
Az élet egy nagy verseny: már az oviban is a legjobb barátunkhoz méregetjük magunkat, a suliban matekversenyekkel törik a fejünket, később a szomszéd fűjére köpünk, ha az zöldebb... meg amúgy is, folyton versenyt futunk az idővel.
Az ELTE fiatal jogászai abszolút első helyet értek el a Washingtonban megrendezett Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen az összevont felperesi és alperesi beadványok kategóriában - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
Az április 15-én Budapesten megrendezett V. Cheer MEFOB versenyen Show Cheer Team kategóriában a PTE Táncegyüttes első helyen végzett, és ezzel magyar bajnokok lettek! A csapat most először vett részt a hazai felsőoktatási intézmények hallgatói számára meghirdetett országos bajnokságon.
A versenyen kiosztották az idei Tanári Fődíjat is, amit kollégánk, Rab Csilla kapott, azért a hihetetlen mesterhármasért, amiért - a verseny történetében példanélküli módon- a mostani mellett tanítványai mind a magyar, mind a matematika országos döntőt is megnyerték!
250 márkakereskedő, 7 DarkCustom modell, 10 000 egyedi alkatrész, 6000 euró költségkeret, egy Custom King – Battle of theKings 2018.A Harley-Davidsonrangos, nemzetközi motorépítő versenye elstartolt, a közép-kelet európai mezőny harcosai között ott van’Magányos Vadász’, a Harley-Davidson Budapest trónkövetelője is.
Budapest- A kelet-közép-európai régió huszonöt legígéretesebb társadalmi startupja versenyez jövő héten Budapesten. A megmérettetésre az SAP szoftvercég és a Social Impact inkubátor által közösen szervezett, 2017-es startery találkozó keretében kerül sor.
A magyar lángos rajongók szavazatai alapján 2017-ben a Lángos Büfé Tiszakécskevégzett a Lángos Voks verseny első helyén, így ebben az évben övék lett a megtisztelő „Vénusz kedvenc lángosozója 2017” cím, illetve az 500 liter napraforgó-étolaj nyeremény.
Az elmúlt két napban zajlott Washingtonban a First Global Challenge elnevezésű verseny, melyre a világ 162 országából érkeztek a 15 és 18 év közötti diákokból álló csapatok, hogy robotépítésben megmérkőzzenek, illetve együttműködjenek egymással. - írja a 444.hu.
Ahogy egyre több amerikai, német és japán gyárban dolgoznak robotok, egyre kevesebb munkát kell olyan országokba kiszervezniük, ahol az olcsó és rendelkezésre álló munkaerő felhasználásával termelnek. - írja a portfolio.hu.
Az Amazon az Európai Bizottság kérésének megfelelően változtatott a kiadókkal szembeni szerződési feltételein, így azok már nem sértik az uniós versenyjogi szabályokat - jelentette be a brüsszeli javaslattevő-végrehajtó testület. - írja a napi.hu.