Beázik Pécsen az új vásárcsarnok épülete, de sokan aggódnak, hogy ki fogja kijavítani a garanciális hibákat. A kivitelező cég ugyanis csődöt jelentett. Az önkormányzat szerint egy bankgarancia megoldhatja a vásárcsarnok ügyét, de a cég az alvállalkozóknak is sok pénzzel tartozik.
A kormány 21 százalékkal megemelte a magáncsőd alatti kifizetések, illetve kötelezettségek felső összeghatárát. Ennek megfelelően a bankszámla-szerződéseket is módosítani kell a bankoknak az adós kezdeményezésére. Az ilyen adósok az eddiginél sokkal drágább ingatlanban is lakhatnak ezután – írja a Bank360.hu.
Visszalépett a kormány: már nem az a célja, hogy az év derekán megkezdett víziközmű-államosítást keresztülverje az önkormányzatokon. Ugyanakkor még senki nem tudja, mi lesz a következő lépés, pedig a vízműcégek a fizetőképességük határához érkeztek – az energiaárak miatt csődhullám fenyegeti őket. - írja a 24.hu
Miközben a piacok már igyekeznek az alagút végét látni az idei év megrázkódtatásai után, egyre több figyelmeztető hang hallatszik, hogy komoly válság közelíthet. Komoly nemzetközi intézmények látják ennek kockázatát, a veszély most nem a bankok felől fenyeget, hanem egyszerre több oldalról.
Októberben eljön az igazság pillanata az önkormányzatok számára, a megugrott rezsi miatt a szegényebbekre csőd vár, ha az állam nem dob nekik pénzügyi mentőövet, a gazdagabbaknak pedig durva takarékossági intézkedéseket kell bevezetniük.
Nem kapta meg a Belügyminisztériumtól az állami támogatást az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), így fizetésképtelenné válhat a szervezet. A harmadik negyedéves támogatást július közepén kellett volna megkapniuk, az idő azonban szorítja őket.
Annyi pert indítottak a kárt szenvedett páciensek az elektrosokk-gépeket gyártó MECTA cég ellen, hogy az nem tudott felelősségbiztosítást kötni a gépeikre, így végül csődeljárást kezdeményezett. A cég a kritikusait okolja a csőd miatt, miközben készülékeik súlyos és maradandó károkat okoztak embereknek világszerte.
Hivatalos információ egyelőre nincs, de vélhetően új gazdára talált a győri ETO Park, amelyet 2007-ben adtak át, ám volt tulajdonosai, a Quaestor-cégek csődje miatt kalapács alá került. Az ingatlan rövid úton az állam tulajdonába kerülhet.
Ismét a törlesztési csőd veszélye fenyegeti az eladósodott China Evergrande kínai ingatlanfejlesztőt, miközben a kínai ingatlanpiac likviditási gondjai közepette egy másik kínai fejlesztő már többedszer mulasztotta el adósságai kifizetését.
Csődközelbe került a június óta hatósági felügyelet alá vont legnagyobb romániai biztosító, a City Insurance, miután a holland I3CP Holding BV kisebbségi tulajdonos nem fizette ki a remélt 150 millió eurót a román hatóságok által elvárt tőkeemeléshez.
Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint Magyarországon tavaly a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma. Az elemzők szerint ezt a kormányzati mentőcsomag és az átmeneti szabályozási változások mellett az is segítette, hogy a beszállítók a korábbinál türelmesebbek voltak az üzleti partnereik átmeneti likviditási nehézségei esetén. A hitelbiztosító tanulmánya ugyanakkor kiemeli, hogy 2020-ban 16% százalékkal nőtt a végelszámolások száma, ami azt eredményezte, hogy a működő vállalkozások száma gyakorlatilag nem változott.
A történelem legnagyobb gazdasági összeomlását jósolja David Hunter, a Contrarian Macro Advisors stratégája, melyre egy rövid, hurráoptimista rali után kerül majd sor – írja a Business Insider.
A jövő évi költségvetés súlyos megszorító csomag az önkormányzatok és az általuk képviselt lakosság számára - közölte Karácsony Gergely főpolgármester kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.