Minden évben emberek milliói tűnnek el az egész világon. A mai modern technológia korában hihetetlen, hogy ez meg tud történni, hogy nyomtalanul eltűnhetnek még emberek. De mi a helyzet abban az időben, amikor nem tartottunk egy számítógépet a zsebünkben, és amikor konkrétan teljes városok lakossága tűnt el?
Minden szegmensében rendkívül sikeres a Magyar falu program, amelynek fejlesztésekre fordított forrásai három év alatt megduplázódtak: a program indulásától számítva 2022-ben az összeg már meghaladhatja az ezermilliárd forintot is - hangsúlyozta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Vas megyei Felsőjánosfán, ahol falubuszt és kommunális eszközöket adott át.
Végül is érthető. Hogy veszi az ki magát, hogy az országvezető fatornyosában -Felcsút- csak kicsi vasút van, de egy fia 600 fő befogadására és elméjének csiszolására alkalmas suli sincs. Nosza, közbeszereznek egyet! - írja a varosikurir.hu.
Miután több olasz falu is próbálta az elfogyó lakosságát azzal pótolni, hogy 1 euróért árult romos ingatlanokat, a déli Campania régióban lévő Teora új megközelítéssel próbálkozik: azzal csábítanak új lakókat, hogy kifizetnék a lakbérüket, ha odaköltöznének. - írja az msn.com.
A nyugati határszélen, Szentgotthárd és Körmend térségében, a tervbe vett új M8-as részeként, Vasszentmihály és Nemesmedves között épül egy 22 méter magas, közel 600 méter hosszú híd. - írja az atlatszo.hu.
Cserdiben a falu polgármesterének eddigi történetét sokan példaértékűnek tartják. Bogdán László 2006 óta vezeti a falut, és céljait következetesen igyekszik megvalósítani. Az utóbbi évek eredményei őt igazolják, a település lakóit sikerült összekovácsolni, és meggyőzni őket arról, hogy segítsenek a falut rendbe tenni, és törekedjenek arra is, hogy a náluk rosszabb körülmények között élőket megsegítsék.
A kormány azt tervezi, hogy 2024-ig 3200 milliárd forintot költ el a vidéki úthálózat fejlesztésére. Idén a Modern Falu Program révén várják, hogy 163 településen 430 kilométernyi utat újítanak meg - hangzik a kormány válasza, csak épp a Magyar Közút besorolása szerint 16 ezer kilométernél is több szakasszal van baj. - írja a Napi.hu
Orbán Viktor és csapata egy újabb klasszikussal ajándékozta meg a nemzetet: “Nemzeti Konzultáció Bözsi nénivel” a videó címe, melyben Orbán Viktor beugrik Nagygécre Bözsi nénihez. - írja a vastagbor.atlatszo.hu.
Kovai Cecília könyvének voltaképpeni helyszíne „a magyar falu”, ahol a magyarországi cigányság döntő többsége él, ahol a rendszerváltás utáni évtizedekhez kötődő gazdasági lecsúszás a legdrámaibb volt, és ahol a cigányokhoz kapcsolódó politikai radikalizmus a leginkább felütötte a fejét. - írja az ujegyenloseg.hu.
A 168 Óra vette észre Gyopáros Alpár modern településekért felelős kormánybiztos néhány nappal ezelőtti, kissé furán hangzó mondatát, melyet a Vas megyei Felsőszölnökön mondott a Magyar falu program kapcsán. - írja a hirek.ma.
A Ripost lelkendezett, hogy maga a miniszterelnök látogatta meg a vajdasági Lajkó Miklóst, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar állampolgárt és családját – írja a 168ora.hu.
Július 1-jétől indul a falusi csok, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.