h i r d e t é s

Túl fiatalon küldjük iskolába a gyerekeket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Túl fiatalon küldjük iskolába a gyerekeket

2015. november 13. - 08:33
0 komment

Amerikai kutatók vizsgálták, mi lenne az ideális életkor a gyerekek számára az iskolakezdésre. Rossz hírünk van: nem a 6.

Akár egy év is jelentős javulást eredményezhet - Forrás: PhotoAlto/Michčle Constantini

A Stanford Egyetem által készített tanulmány egyértelműen kimondja: túl korán küldjük iskolába a gyerekeket. A 6 éves életkor esetében már akár egy év várakozás is rengeteget segíthetne azon, hogy a kicsik felkészültebben vághassanak neki a sulinak - írja az Origo.

Egy év csúszás is segít

Az egyetem kutatói dániai gyerekeken vizsgálták, hogy egy év csúsztatás mennyiben befolyásolja a hiperaktivitásukat és a figyelmetlenségüket a későbbiekben, sőt, képesek voltak az iskolai teljesítményt is lemérni.Dániában a gyerekek abban az évben kezdik a sulit, amikor betöltik a hatodik életévüket– így aki december 31-én született, az sokkal később vág neki a megpróbáltatásoknak, mint az, aki január 1-jén. Ez a csúszás lehetővé tette a kutatók számára, hogy megvizsgálhassák, mennyit számít az a bizonyos egy év a gyerekek fejlődésében.

Jobban odafigyeltek az órákon

Kiderült, hogy még ez az egy éves időtartam is számottevő változásokat hozott a gyerekek képességeiben: azok, akik hét éves korukhoz közeledve kezdték az iskolát, sokkal kevésbé voltak hiperaktívak, és jobban oda tudtak figyelni az órákon – ezek a pozitív hatások pedig egészen 11 éves korukig kitartottak!

„Kiderült, hogy egy év halasztás 73 százalékkal csökkentette a figyelmetlenséget és a hiperaktivitást egy átlagos 11 éves esetében” – írta a Stanford Egyetem professzora, a kutatás vezetője, Thomas Dee a tanulmányt bemutató sajtóközleményben.

Ez kéz a kézben jár a jobb iskolai teljesítményekkel is: korábbi kutatások bizonyítják, hogy a kisebb hiperaktivitás és a jobb odafigyelési készségegyértelműen összeköthető a jobb iskolai teljesítménnyel.Dee és kollégái ugyanezt derítették ki a dán gyerekek esetében is.

A fejlett országokban már bevezetnék

Több fejlett országban egyébként elfogadott tény, hogy később kellene kezdeniük a gyerekeknek az iskolát – ez a kutatás csak tudományosan is bizonyította azt, amit a tapasztalat már megmutatott. „Ez a legmeggyőzőbb bizonyíték arra, amit a szülők és a politikusok már egy ideje terveznek” – írta le Dee a sajtóközleményben. Az Egyesült Államokban az elmúlt néhány évben 20 százalékkal növekedett azoknak a száma, akik nem ötévesen, hanem hatévesen küldték el a gyereküket iskolai előkészítőbe.

Más faktorokon is múlik

Dee arra is felhívja a figyelmet, hogy az iskolai teljesítmény a hiperaktivitáson és a figyelmetlenségen kívül más faktorokon is múlik, ezek azonban fontos részei annak, hogy a gyerek aktívan részt tudjon venni az órákon.Dániában egyébként nagyon jó iskola-előkészítő programok vannak,így az is lehet, hogy az eredményeken az is módosít, ha a gyerekeket hatéves korukban ilyenekre íratják be.

Itthon nem olyan számottevő a csúszás

Magyarországon törvény szerint a gyereknek abban az évben kell iskolába mennie, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a hatodik életévét, de lehetséges az egy éves halasztás is. Itthon tehát inkább fél évekről, mint évekről beszélhetünk, de könnyen lehet, hogy ez a néhány hónap is számítana annyit, hogy érdemes legyen csúsztatni miatta az iskolakezdési határidőt.

 

origo.hu