h i r d e t é s

Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea

2021. október 19. - 06:13

Észak-Korea folytatja a ballisztikus rakétatesztjeit, mely folyamatos aggodalommal tölti el a szomszédos országokat.

A kép illusztráció! - Forrás: BBC

A dél-koreai és japán tisztviselők tájékoztatása szerint Észak-Korea kedden legalább egy ballisztikus rakétát lőtt ki a keleti partjainál, miközben Szöulban fegyverkiállítást rendeznek, ahol kémfőnökök találkoznak egymással, hogy megvitassák a nukleáris patthelyzetet.

Annak ellenére, hogy Észak-Korea szankció alatt áll, folytatja a fegyvertesztjeit. Az egyik ballisztikus rakétáját helyi idő szerint délelőtt 10 óra 17 perc körül indította el Észak-Korea Szinpo környékéről, amiről a dél-koreai vezérkar számolt be – írja a CNA.

Ez az a terület, ahol Észak-Korea tengeralattjárókat, valamint tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakéták teszteléséhez szükséges berendezéseket tart. Erről a területről korábban már más típusú rakétákat is indítottak az északiak.

A közleményben foglaltak szerint Dél-Korea szorosan figyelemmel követi a helyzetet, és a fő szövetségesük, az Egyesült Államok készenléti helyzetben van, hogy felkészüljön az esetleges további kilövésekre.

Japán miniszterelnöke azt mondta, két ballisztikus rakétát észleltek a radarjaikon, és sajnálatosnak nevezte, hogy Észak-Korea az elmúlt hetekben rakétatesztek sorozatát hajtotta végre. A legutóbbi kilövések akkor történtek, amikor az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán hírszerzései vezetőinek Szöulban lett volna egy találkozójuk, hogy megvitassák az észak-koreai helyzetet, egyéb más kérdések mellett.

A fentebb említett fegyverkiállítás lesz Dél-Korea történetének eddigi legnagyobb expója, amelyen több száz nemzetközi vállalat és nemzetközi hadsereg képviselői gyűltek össze, bemutatván a következő generációs repülőgépeket, harci helikoptereket, drónokat és más egyéb fejlett fegyvereket, valamint az űrrakétákat és a polgári repülési terveket, hiszen Dél-Korea saját űrprogramot indított.

A tervek szerint Dél-Korea csütörtökön hajtja végre az első saját fejlesztésű űrrakétája tesztelését. Az Egyesült Államok közben hangsúlyozta, nincsenek ellenséges szándékai Észak-Koreával szemben, hiába hangoztatják ezt az északiak. Nyitottak velük szemben, hogy tárgyaljanak a szankciókról, de több mint két éve megrekedtek ezek a tárgyalások az északiak denuklearizációs lépéseivel kapcsolatos nézeteltérések miatt.

Észak-Korea eddig minden alkalommal elutasította a Biden-kormány közeledését, mivel szerintük előbb Washingtonnak fel kell hagynia az ellenséges politikájával, amit főként a közelükben tartott amerikai és dél-koreai hadgyakorlatokban látnak. (liner.hu)