Az Orbán Viktor nevével fémjelezett fasisztoid rendszer szétzúzása, majd egy liberális és demokratikus társadalmi-politikai rend felépítése a tényleges feladata a mindenkori Orbán-, Fidesz- és NER ellenes ellenzéknek. Semmi más. Nem a választási győzelem, mert arra esélyes nincs. A rendszer keretei között megvalósítani álmodott, rendszerváltó kísérlet nem lehet eredményes, mert a jelenlegi rendet pontosan azért hozták létre, hogy a demokratikus váltógazdaságot ne lehessen benne működtetni, más, mint a Fidesz hatalomra ne kerülhessen. Ebben a rendszerben nem is fog más hatalomra kerülni.

Aki valóban változást akar Magyarországon, annak tudomásul kell vennie, hogy a helyes sorrend: forradalom – rendszerváltás – demokratikus választások. Nem lehet a nagy ugrást, az elszakadást Orbántól a földre éréssel kezdeni. Előbb el kell rugaszkodni. Mégpedig nagyon erősen, mert a NER – éppen a magyar demokratikus ellenzék pipogyasága miatt – mára olyan erősen kiépült, annyira be van betonozva, hogy csak robbantással lehet bontani. Ezt a liberális széplelkeknek minél előbb tudomásul kell venniük. Már most is elkéstek, és ők a hibásak azért, hogy semmilyen más mód nem maradt, csak a társadalmi erőszak. Az elhanyagolt, üszkösödő lábat – van az a pillanat – már csak amputálni lehet. Nincs mód további gyógyszeres kezelésre, a páciens élete drasztikus beavatkozást követel.

A forradalom és a társadalmi erőszak, mint az orbáni rezsim megdöntésének egyetlen útja, nem azt jelenti, hogy vérfürdőt kell rendezni. Elég lenne a polgári ellenállás hagyományos eszközeihez nyúlni (tömegtüntetés, a rendszer, a parlament, a törvények bojkottja, polgári elégedetlenség, általános sztrájk, az uniós támogatások befagyasztásának követelése Brüsszeltől stb.) ahhoz, hogy a rendszer megmutassa valódi arcát és döntésre kényszerüljön: felvállalja-e a nyílt diktatúrát, vagy megmarad a látszat demokrácia keretei között. Az utóbbiban viszont az egyszerű polgári elégedetlenségi mozgalmakkal is meg lehet buktatni. Ha tovább lépnek, erőszakhoz nyúlnak, akkor mindenki számára világossá válik, hogy nem a világról másképpen gondolkodó, egyéni megoldásokat forszírozó, küldetéstudatos, enyves kezű, elmeháborodott, tehetségtelen tahók rendszerével, hanem véres kezű diktatúrával van dolgunk, amely magától soha nem fog összedőlni, és akkor úgy is kell velük bánni. Vagy ők, vagy mi.

A civil kezdeményezések hasznos munkát végeznek, amikor a mai – erősen korlátozott – legitim keretek között – például népszavazások kierőszakolásával – fárasztják a rendszert. Csak tisztában kell lenniük azzal, hogy azt így felszámolni nem lehet. A munkájuk ugyanakkor hasznos, mert erodálja, vagy – ami ugyanúgy az ellenzék malmára hajtja a vizet – keményíti a rendszert, sokak szemét nyitja fel ezzel és százezreket győz meg arról, hogy itt nem tévelygőkről, harácsolókról, hanem olyan kalandorokról, bűnözőkről, hazaárulókról van szó, akik számára egyetlen szent dolog létezik: a hatalom megtartása minden áron. Orbánék már egyszer elmentek odáig, hogy fizikai erővel akadályoztak meg egy népszavazási kezdeményezést, aminek nem lett semmilyen következménye. Ha újra erőszakkal lépnek fel a népszuverenitás gyakorlásával szemben, akkor az ellenzéknek is erőszakhoz kell nyúlnia. Ez a politikai harc logikája. Minden egyéb csak nyavalygás és impotens mismásolás.

Lejárt a villámcsődületek és az aláírás gyűjtések korszaka, mert azokkal semmit Orbánéknál elérni nem lehet. Az elefánt vastag bőréről lepattan a gumilövedék, de a gázpisztoly és a légpuska sem ér semmit. Itt az ideje a nagyobb kaliberű fegyverek bevetésének. A fegyver szót átvitt értelemben használom. A követeléseket már mindenki megfogalmazta. Most már a kierőszakolásukra kell koncentrálni. A Kossuth téri banzájokkal nem az a baj, hogy az oda csődített emberek elvonulásáról nem gondoskodtak a rendezők, hanem az, hogy az ottmaradásukat nem szervezték meg, és a parlament elfoglalását nem tűzték a zászlajukra, miután a jogos követeléseikre fittyet hányt a hatalom.

Nem elég azt szajkózni, hogy a legfőbb ügyész bábú a politikai harc sakktábláján, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanja. Az ügyészség elé kell vonulni és követelni kell Polt Péter lemondását, Mészáros Lőrinc letartóztatását és bíróság elé állítását, vádemelést Orbán és strómanjai ellen. Erre kell tömegtüntetést szervezni, és ennek érdekében kell általános sztrájkot hirdetni, leállítani a metrót, (ha nem áll le magától) és megbénítani az autópályák forgalmát. Szabotázs, szabotázs és még egyszer szabotázs, mert ők is szabotálják a demokráciát, a szabadságunkat, elszabotálják a fejünk fölül az országot. Nem azt kell felhánytorgatni, hogy Orbán mennyiért költözik a várba, hanem követelni kell, hogy azonnal állítsák le az építkezést. Oda kell vonulni és fizikailag meg kell akadályozni, mert másképpen nem lehet. Parlamenti interpellációval, napirend előtti kérdésekkel, villámcsődületekkel és transzparensekkel már semmit nem lehet elérni Magyarországon.

Addig kell határozottan fellépni az Orbán-rendszer ellen, amíg a magyar demokratikus ellenzék politikai tehetségtelensége, erkölcsi gyengesége miatt nem születik meg 2018-ban a Fidesz „soros” választási győzelme. A parlamenti választásokon induló ellenzéki pártok csak és kizárólag Orbánnak tesznek szívességet, amikor legitimálják a rendszerét, azt üzenik a világnak, hogy Magyarországon érdemes választásokra gyúrni, mert működik a demokrácia, a választói akarat érvényesül, és a hatalom leváltható lenne, ha a demokratikus ellenzék összefogna magával, a kis magyar fasisztákkal, meg kitudja ki mindenkivel még. Valójában az ellenzéknek távol kellene maradnia a választásoktól, mert azok nem szabadok és nem demokratikusak. Semmi értelme cinkelt kártyákkal játszó hamiskártyásokkal asztalhoz ülni.

A választásokat az ellenzék már 2016-ban elveszítette, pedig a Fidesz a választási nehéz tüzérségét még csak ki sem vontatta a harcmezőre, „csak” lenyúlta az ország nyilvánosságát, elnémította, vagy kilóra megvette a magyar sajtót, megfosztva a lakosság nagy részét az alkotmányos jogon járó tájékozódás minden lehetőségétől. Olyan anyagi fölényt és jogi védőhálót épített ki magának, amelyet lelkes aktivisták és őszinte civilek ellensúlyozni nem lesznek képesek. A lakosság – főleg vidéken – oly mértékben kiszolgáltatott a hatalomnak, hogy az azt tesz vele, amit akar. Akit nem tudnak „szép szóval” meggyőzni, azzal szemben a nyomásgyakorlás gazdasági, egzisztenciális eszközeit fogják használni, igénybe véve a magyar katolikus egyház szégyenletes szolgálatait is.

A ténylegesen Orbánt megdönteni akaró erőknek – civileknek, pártoknak – fel kell vállalniuk, hogy Magyarország kettészakadt. Ahogy szakad Németország, Franciaország, Lengyelország, de még az USA is. Elkeseredett, csalódott tömegek ábrándultak ki a demokráciából és hoznak a saját és a mi nyakunkra elmeháborodott, demagóg hordószónokokat. Orbánokat, Kaczińskikat, Le Peneket, Putyinokat, Erdogánokat, Aszadokat és Trumpokat. Ahhoz, hogy megvédjük magunkat, a gyerekeinket és az unokáinkat a szellemi sötétektől és az erkölcsi barnáktól, szembe kell fordulnunk a honfitársaink egy jelentős részével, mert milliók nem látják, fogalmuk nincs, mit tesznek, amikor hisznek a hamis messiásoknak

Egy felmérés szerint, az amerikaiak csaknem fele nem hisz az evolúcióban. Az arány Magyarországon is lesújtó lehet a 21. századot értők és a világot még a 8 általános szintjén sem ismerők között. Nem lehet abba belenyugodni, hogy elkeseredett tudatlanok irányítsák a világot, hazánkat, csak mert négyévenként az agymosáson, az iskolában elkezdett, a templomban tökélyre fejlesztett, tudatos butításon, az állami uszításon szocializált tömegek jelennek meg az urnáknál, hogy újra és újra bebiztosítsák voksaikkal az őket meglopó és átverő kalandorok hatalmát.

Mindent el kell követni azért, hogy véglegesen ne ők és a tudatlanságukból tőkét kovácsoló politikus szörnyek szabják meg a jövőnket, úgy Európában, mint az egész világon. Azért, hogy ne a sötétség legyen a világ ura, nekünk itthon kell mindent megtennünk. A németeknek Németországban, a franciáknak Franciaországban, az amerikaiaknak Amerikában. A történelem arra tanít, hogy hibázni elég egyszer, hogy százszor megbánjuk a rossz döntést, vagy a döntésképtelenséget. Hibáztunk és szívtunk már eleget. Az isten szerelmére, ne basszuk el megint!

Szerző: Zsebes Zsolt / gepnarancs.hu