h i r d e t é s

Ványa bácsi kritika - a Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztivál nyertese

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Ványa bácsi kritika - a Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztivál nyertese

2019. szeptember 20. - 13:24

 

Jaroszlav Fedorisin, ukrán rendező Csehovot kedvenc drámaírójának nevezi. Nem meglepő, hogy rendezései közül éppen Anton Pavlovics színdarabjai a legsikeresebbek. 

A Jaroszlav Fedorisin vezette Lviv Academic Voskresinnia Színház kétszer kapta meg a "Belaya Vezha" Nagydíját, és mindkét alkalommal csehovi előadásért. 2007-ben a Cseresznyéskert érdemelte ki a legnagyobb kitüntetést, három évvel ezelőtt pedig a Sirály. A Ványa bácsi, amellyel ezúttal érkezett a fesztiválra az ukrán rendező, szintén az egyik legesélyesebb a győzelemre. A produkció sok elismerést kapott a nemzetközi kritikusoktól, akik Csehov új értelmezésének nevezték az előadást. 

 A Ványa bácsiban ezúttal nem a jól ismert ukrán színészek játszottak, hanem magyarok. Az előadás ugyanis a Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház koprodukciójaként érkezett a fesztiválra. Fehéroroszországban a színdarabban játszó színészek ismeretlenek, de Magyarországon „igazi sztároknak tartják őket” - emeli ki Jaroszlav Fedorisin rendező.

Vác város művészeinek magas szintű tehetsége már a színpadi jelenlét első perceiben megmutatkozott. Egyszerűen lehetetlen volt elszakadni attól az átéléstől, ahogyan a csehovi szenvedély érzelmi (néha hipertrófiát) világát hozták, mindezt fantasztikus színpadi mozgással felerősítve.

Minden színészi mozgást szerettem volna „megkóstolni”: kecsesen, filigrán, mint egy antik hősnő, úgy végzi a tornagyakorlatokat Jelena Andrejevna; szinte baljósan, póklábszerű esernyőkkel mozog az idős férj, Szerebrjakov professzor, aki évek óta másokon élősködik a birtokon; micsoda egyedi jellegzetességgel kóstolják a házi bort, amelynek hatására a részeg nevetésben válik nyilvánvalóvá Asztrov, Vojnyickij és Tyelegin szerencsétlen élete.

Fedorisin a boldogság lehetetlenségéről rendezett előadást, a szerelem iránti hiábavaló kutatásról, egy olyan világban, amely maga is a katasztrófa szélén áll, a „fogyasztó” és a természet kapcsolatának témája is hangsúlyosan megjelenik a rendezésben. Ványa bácsi története a fából készült dekorációk hátterében bontakozik ki – a padokon, egy bonyolultan felépített hatalmas metaforikus szecskavágón, amely a feladat függvényében néhol piedesztál, máskor gyermekcsúszda vagy éppen hitvesi ágy. 

A magyarok által játszott előadás lenyűgöz gazdag esztétikájával. A rendező nem a megszokott zsánerekkel dolgozik, hanem sok szimbólummal és allegóriával. A csehovi mű ebbéli interpretációjában a kritikusok sok utalást véltek felfedezni a híres litván rendezők Oscaras Korsunovas és Eimuntas Nekrošius előadásaiból, sőt megjelenítve látták a reneszánsz művészek, Hieronymus Bosch és Pieter Bruegel festményeit. 

Ezzel az előadással a nagy művészek előtt hajol meg a rendező - osztotta meg véleményét a Ványa Bácsiról a grúziai kritikus Eteri Kekelidze -, akárcsak Andrej Tarkovszkij, Fedorisin is létrehozta a saját világegyetemét, amely nem csak esztétikus, de etikus is. Hiszen Jaroslav előadása az örök bűnökről szól, amelyek mindenkinél megtalálhatók…

Talán éppen ezért, az előadást nem nézhetjük úgy, hogy közben nem „próbáljuk fel” Csehov hőseinek szenvedését – a magányosakét, a féltékenységtől izzókét és a szerelemért szomjazókét. Ezen az estén könnyek voltak a színpadon és a nézőtéren is. Ilyen reakcióra nyilvánvalóan maga a rendező, Jaroszlav Fedorisin sem számított. Amikor előadás végén a meghajlásra ő is feljött a színpadra, kissé elérzékenyült, majd a tapsoló közönség felé kiabálva köszönte meg: „Bravó Önöknek!”
 

 


 

h i r d e t é s