A baloldal – régi szokásához és genetikai elrendeltetéséhez híven – ráront nemzetére egy tavaszi reggelen (téli estén – bármikor), és a nép védelmére felesküdött Orbán-kormány csak áll tehetetlenül, mert nincs felhatalmazása a terrorveszély esetén bevezetett szükségállapot elrendelésére.
A kormány, úgy tűnik, új kommunikációs kampányba kezd a terrorkészültségről szóló hatodik alaptörvény-módosítás kapcsán. Ennek lényege, hogy aki nem szavazza meg a kormánynak bemondásra teljhatalmat adó, az internet, a média önkényes korlátozására, törvények egy szóval való felülírására mindenfajta kontroll nélkül lehetőséget adó módosítást, az a terroristák oldalán áll.
Senki nem adhat mást, csak mi lényege – a Fideszhez ezer szálon kötődő G. Fodorék pedig csak a napi rutinjukat tették. Ordenáré, stílustalan módon járatni le az ellenfelet – a konzervatív polgári kultúra nagyobb dicsőségére.
Az előzetes társadalmi egyeztetés és országgyűlési felhatalmazás nélkül meghozott földprivatizációs döntés nem csak erkölcsi, hanem alkotmányos aggályokat is felvet, hiszen az Alaptörvény a földet, a vizet, természeti kincseinket alkotmányos védelemben részesíti.