Lapunk nem a teljes egyetértés jegyében és nem is az igazság kinyilatkoztatása miatt jelenteti meg Vona Szabó Krisztina facebook bejegyzését,hanem azért, hogy bemutassa, hogy Orbán homogén világa oszladozóban van! A bejegyzést teljes terjedelmében, tartalmi változtatás nélkül közöljük.
"Azon érdemes lenne elgondolkodnia Miniszterelnök úrnak, hogy ha a hátországát elveszíti, utána vajon meddig lehet még kormányozni? És érdemes-e?" - írja Orbán Viktornak Matolcsi Máté, az MTA "erős jobboldali gyökerű" matematikusa - írja a hvg.hu.
“Annak megértése azonban még előttük van – folytatta -, miért van az, hogy magyar akadémikusok, tudósok, hazai egyetemeken tanító professzorok nem azért lépnek fel, hogy az ő egyetemeik is megkapják azokat a jogokat, amelyeket a CEU élvez, hanem amellett állnak ki, hogy Soros György megtarthassa a privilégiumait.” (O.V., politikus) - idézte a miniszterelnököt az EGYETEMI POLGÁR.
A mai felkavarodott és egyben elalgásodott , sok helyen és témában bemocsarasodott társadalmi helyzetben nem árt egy kis kitekintés legalább idézetek szintjén, vajon, mások, hogyan és miként látják azt amit mi kilátástalannak látunk.
Mit lehet tenni, ha még egy olyan békés esemény is, mint amilyen a húsvét a vezetés számára nem több mint az amúgy is megosztott, ezáltal egymástól csak névleg nem elszakadt nép kijátszása egymás ellen? Bár írtunk már Orbán ünnepi interjújáról és viszkető tagjairól, sajnos a téma nem ért véget ezzel.