Vida Ildikó a NAV élén, a bizonyíték a „polip létére”!
megtekintés
Új fejezet a magyar kriminológiában!
megtekintés
Az MSZP elnöke szerint a kormány szétzilálta a szociális ellátások rendszerét.
megtekintés
Az Alkotmánybíróság (Ab) első elnöke mondta állítólag a ’90-es évek elején, hogy az Ab kizárólag a Magyar Közlöny közvetítésével érintkezik a kormánnyal.
megtekintés
Nagymama hajdan a Délivasúthoz ment le a Böszörményi útról, ha valami elintéznivalója akadt a mai Alkotás utca környékén.
megtekintés
Azért, mert vicces módon a balos napilap lett Simicska Lajos szája, már egészen nyíltan, és a médiaháborúban mi lehet érdekesebb az egyik főszereplő szájánál?
megtekintés
Elkeseredett, a magyar oktatás állapotát jól jellemző nyílt levélben utasította el egy gimnáziumi tanár, hogy forgassanak az iskolájában.
megtekintés
Orbán Viktor katonája vagyok!
megtekintés
Előzmények: én nem csak néztem, jegyzeteltem is a beszédet hallgatva.
megtekintés
A Buda-Cash az elmúlt években egy 112 fiókból álló országos hálózatot épített ki.
megtekintés
Vida Ildikó még mindig NAV Elnök!
megtekintés
Magyarország nagyon jól teljesít, de a kiváló orvosaink Angliában próbálnak szerencsét, mert itthon kiszúrják a szemüket a minimálbérrel, és nem kezelik őket megfelelően.
megtekintés
Informátorunktól úgy tudjuk, a Buda Cash-t egy előre megtervezett forgatókönyv alapján, tudatosan döntötték be.
megtekintés
Március elsejétől változik a szociális ellátórendszer.
megtekintés
Orbán újabb megalomániája, vagy egy reális felvetés, Tatabánya is elveszítheti státuszát!
megtekintés
Schmidt Mária szerint a Szabadság téri szovjet emlékmű egy letűnőben lévő történelemszemlélet szimbólumaként áll Budapesten.
megtekintés
Orbán újabb megalomániája, vagy egy reális felvetés, Tatabánya is elveszítheti státuszát!
megtekintés
Borisz Nyemcov, a meggyilkolt orosz ellenzéki politikus bizonyítékokat akart nyilvánosságra hozni arról, hogy a Donbassz területén reguláris orosz fegyveres erők vesznek részt a konfliktusokban.
megtekintés
Orbán Viktor megtartotta idei országromboló beszédét.
megtekintés
+1490 Ft csomagolási és postaköltség.
megtekintés
Orbán újabb megalomániája, vagy egy reális felvetés?
megtekintés
A Buda Cash-nél feltárt szabálytalanságok után, a DRB banknál lévő számlákat befagyasztották, így több tízezer állampolgár nem juthatott a pénzéhez a napokban.
megtekintés
Hát ha egyszer miniszterelnöki beszéd, mégiscsak illik figyelni rá.
megtekintés
Már azért megérte végighallgatni az évértékelőt, hogy megtudjuk: Orbán Viktor kormányzásának szimbóluma egy bazár, amit háromszor adtak át, de még mindig nem fejeztek be.
megtekintés
A szegedi Egyetem új kancellárja a Szenátus elé terjesztette az intézmény új SZMSZ-ét.
megtekintés
Csak az előjelek különböztek!
megtekintés
Kevés volt a taps, a hallgatósága sem tudott lelkesedni érte.
megtekintés
A Buda-Cash botrány kirobbanása óta, vagyis már két napja megy a találgatás, hogy mi történhetett azzal a szebb napokat is megélt brókercéggel, amelynek takarékszövetkezeti érdekeltségei tavaly még csodával határos módon megúszták az államosítást.
megtekintés
A címben benne van minden, amit a mai közélettel kapcsolatban érzek.
megtekintés