A tőkepiaci véleményvezér arra is rámutat legfrissebb blogbejegyzésében, hogy ez a jelenség nem csak német probléma, hanem lassan az összes fejlett országban olyan drágává válnak (főleg a fővárosok és legnagyobb városok) lakásai, hogy az a társadalom szétszakadásával fenyeget. A legtöbb fiatalnak esélye sincs lakáshoz jutni, és erről jelentős részben a jegybankok tehetnek. 

A jegybankok, ha élénkíteni akarják a gazdaságot, akkor leviszik a kamatot, amitől csökken a lakossági megtakarítási hajlandóság, többet költenek az emberek, a cégek pedig többet ruháznak be, mert egyre több olyan projekt lesz, amit már az alacsony hitelkamat mellett érdemes megcsinálni.

Azonban az elmúlt években kiderült, hogy ez az összefüggés egy bizonyos kamatszint alatt nem működik

- írja Zsiday.

Rámutat, hogy ahogy közeledünk a nulla kamatszinthez, a kamatcsökkentéseknek egyre több káros hatása van

1. A nyugdíj felé tartók elkezdenek aggódni, hogy nem lesz elég a nyugdíjuk, mert a pénzük nem kamatozik, tehát egy idő után a kamatcsökkenés nem hogy növelné, hanem megemeli a megtakarítási hajlandóságukat, ami kevesebb fogyasztáshoz vezet.
2. A kevésbé kockázatos befektetések felől mindenkit a kockázatosak felé hajszol, hogy valami apró hozam kicsiholásának legalább a reménye meglegyen, és a megtakarítók megvesznek minden(hülyesége)t, a részvényektől kezdve a bitcoinon át a műtárgyakon keresztül a lakásokig.

A jegybankok tehát eszközárbuborékokat keltenek, és ezek közül az ingatlanárak emelkedése az, ami a legkárosabb.

Zsiday szerint egész egyszerűen a jegybankok így a gazdaság feltámasztására tett nagy igyekezetükben nem csak tőkepiaci buborékot fújtak, aminek a leeresztése akár recesszióba is tolhatja a gazdaságot, hanem politikájukkal olyan káros társadalmi hatásokat keltenek, amely komoly társadalmi elégedetlenséget szít (joggal), és a szélsőséges politikai mozgalmakat erősíti (mint minden társadalmi-gazdasági feszültség).

A tőkepiaci véleményvezér felhívja a figyelmet arra is, hogy nagy jegybankok kamatpolitikája borzasztóan káros és kontraproduktív. Valószínűleg egy bizonyos szint, kb. 1-2% alá nem lenne szabad levinni a kamatokat. Amíg ezt nem értik meg a jegybankok vezetői, addig egyrészt felerősítik a ciklikus kilengéseket az eszközárbuborékokon keresztül, másrészt szétzilálják a társadalmat a vagyoni egyenlőtlenségek generálásával, és a lakáshoz jutás ellehetetlenítésével.

Zárójelben megjegyzi az is, hogy a kis jegybankoknak, mint pl. a magyar, nincs sok autonómiája ebben a kérdésben: a nagyok politikájához kell valamilyen módon igazodnia. A magyar monetáris rendszer egyébként is megváltozott: a 2000-es években a sok devizahitel miatt a forint stabilan tartása volt a kulcsfontosságú, ezért minden feszültség a kamatokon vezetődött le: ha jó volt a hangulat lehetett kamatot csökkenteni, ha rossz, az egekbe kellett emelni.

Az új monetáris rendszer lényege ezzel ellenkezően a kamatszint alacsonyan tartása, ugyanis mind az államadósság, mind a lakossági/vállalati adósság egyre nagyobb része effektíve a rövid kamathoz kötött, s ennek gyors és nagyarányú megemelkedése súlyos gazdasági problémákat okozhat. Mivel a kamatszint kvázi rögzített (értve ezalatt, hogy a lehetőségekhez képest a legalacsonyabban kell tartani), ezért minden feszültség a forinton vezetődik le: ha emelkedik a globális kamatszint, akkor a forint sokat gyengülhet, ha csökken, akkor erősödhet.

portfolio.hu