h i r d e t é s

A Mol valójában szélsőségesen alulteljesít

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Mol valójában szélsőségesen alulteljesít

2015. február 24. - 17:16
0 komment

A Mol 2014-es nettó bevétele alig érte el az 5 milliárdot, ami számokban leírva nem hangzik rosszul, de valójában rekordokat döntögetően alacsony, ha statisztikai szempontból vizsgáljuk az elmúlt évek teljesítményéhez képest a tavalyit.

Ha összevetjük a számokat annak tényével, hogy a kétezres évek elején még 100-300 milliárdos nettó bevétellel gazdálkodhatott a százalékos arányban legnagyobb állami tulajdonrésszel rendelkező, hazai vállalat (24, 6%-ban az államé az olajtársaság), de még 2013-ban is 22 milliárd forint nyereséget könyvelt el, a tavalyi számok már siralmasnak minősíthetőek.

Ellenben az úgynevezett újbeszerzési árakkal való kalkuláció közel sem mutatja az érme ezen oldalát, hiszen az EBIDTA perspektívájából 510 milliárdos bevételről kell beszélnünk. Ez csupán 1%-kal marad el a 2013-as adatoktól. Márpedig ez a szám nevezhető az irányadónak a vállaltok nemzetközi megítélését tekintve, így hivatalosan nincs ok az aggodalomra. Nem hivatalosan már annál inkább.

Az üzemi veszteség már az első negyedévben 70 milliárd forint volt (ez nettó érték), s a számok az év végére csak tovább nőttek. Ellenben az EBIDTA 13 milliárddal jobb adatokat mutat a 2013-as számoknál.

Röviden azt lehet mondani, hogy a korábbi évekhez képest az üzemi eredmények és a nettó bevételi összegek meglepő töredékszerűségének ténye nem mutatkozik jelentősnek a nemzetközi számadatok tekintetében, így az igen bonyolult és csupán gazdasági szakemberek számára értelmezhető adathalmaz lényegében felfejthetetlennek bizonyul az átlagember számára.

Míg a nettó bevételek hihetetlenül alacsonyak, addig az EBIDTA számok változatlanul magasan állnak, s az érintett felelősök nem követnek el hibát, vagy nem vádolhatóak elhallgatással, ha rendre jó eredményekről adnak értesítést.

Hernádi Zsolt úgy értékelte az elmúlt évet, hogy bízik benne, 2015-ben hasonlóan jó eredményekkel zárhat majd a Mol. Hatékony feldolgozásról és ebből következő termelésnövekedésről beszélt, de arról már nem esett szó, hogy mindezen munkafolyamatok mennyi bevétellel jártak a valós számadatokat figyelembe véve.

A Mol növelni igyekszik a kitermelést, új programot hirdet ennek érdekében, de az említett problémáról egyetlen szó sem hangzik el valamilyen oknál fogva.