A demokrácia diadalaként ünnepelte Orbán Viktor a brit Konzervatív és Unionista Pártnak a december 12-ei választáson elért győzelmét. A Magyar Távirati Iroda híradása szerint a magyar miniszterelnök levélben gratulált a pártvezető-kormányfő Boris Johnsonnak, s ebben többek között azt írta:

„Ez az eredmény nyilvánvalóvá tette, hogy a demokrácia csak a választók akaratára épülhet. (…) Gratulálok Önnek, hogy sikerült érvényesítenie népe akaratát, amely a szuverenitását az Európai Unión kívül kívánja biztosítani.”

Aztán, hogy a hajlongás még hatásosabb legyen, Orbán hozzátette azt is: „a magyarok nagy érdeklődéssel és szimpátiával követték a britek küzdelmét”. Nem mintha nagy jelentőséget tulajdonítanának politikusi körökben a fényes szavaknak, de a gesztus azért mégiscsak gesztus, és általa azt érzékelteti a magyar kormányfő, hogy kész egy húron pendülni az Egyesült Királyság kormányfőjével.

A sikeresebben manipulálók győztek

A levél szövege udvarlás az országát az Európai Unióból minden jel szerint kivezető Boris Johnsonnak, nyilvánvalóan célzatosan használva a londoni vezetőnek a választás utáni szónoki emelvényére felírt üzenetét: a nép egésze nevében fog kormányozni. Nem mintha e tekintetben Orbán Viktor lemaradásban lenne. Eddig is az egész Magyarországgal azonosította magát és tetteit. Uralmát a demokrácia netovábbjaként jelenítette meg, semmibe véve a demokrácia, a tömeg és az oligarchák Arisztotelész által fölöttébb ellenmondásosnak tekintett összefüggéseit. Nem mintha a magát alaptalanul baloldalinak nevező ellenzék ne hozzá hasonlóan kábítaná a választókat, amikor a demokrácia leplében játszik parlamentesdit. (V.ö.: Arisztotelész: Politika, Gondolat, 1984)

A népkábítás trükkjeivel persze Boris Johnson nagyon is tisztában van. Orbán Viktorhoz – a magyar kormányfő levelének megfogalmazóihoz – hasonlóan tudja, hogy nem a népakarat, hanem a tömeget a legsikeresebben manipulálók győzelme volt ez a választási triumfálás is. Ráadásul úgy, hogy a három évvel ezelőtti internetes manipulációra épültek az üzenetek. A mostani eredményeket a brit Konzervatív Párt által kezdeményezett, 2016. június 23-án megtartott Brexit-szavazás körülményei határozták meg.

Akkor az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépésére voksolt a szavazóknak egy viszonylag kis többsége. David Cameron volt a konzervatív párti kormányfő, amikor feltették a kérdést: kilépjen-e az ország az EU-ból, avagy maradjon tag. Az urnáknál megjelent 35 millió 577 ezer 342 szavazásra jogosult, akik közül a kilépésre (leave) voksolt 17 millió 410 ezer 742 (51,9%) fő, a maradásra (remain) 16 millió 141 ezer 341 (48,1%) személy. Minél idősebb és képzetlenebb volt valaki, annál inkább a kilépésre szavazott. Viszont a fiatalok közül sokan nem mentek el, csak utóbb döbbentek rá arra, hogy nélkülük döntöttek a jövőjükről.

Az internetes befolyásolás szintet lépett

Az ezt követő több mint három év a két táborra szakadt ország közötti Húzd meg, ereszd meg!-gel telt. Ennek keretében egyebekben több mint 4 millió személy aláírásával új szavazást követeltek a maradni akarók, de ezt elutasította az akkor már Theresa May által vezetett kormány. Aztán belebukott ő is. Meggyengült az ellenzéki Munkáspárt, megingott az euroszkeptikus brit Függetlenségi Párt (UKIP) vezetőjének pozíciója és így tovább. Viszont a helyzet (átmeneti?) tisztázásához tényleg hozzájárult a mostani, december 12-ei parlamenti választás, aminek valójában ismét csak a „Menni vagy maradni?” volt a tétje. Ezen a konzervatívok a 650 fős alsó házban 360 helyet szereztek, így már senki nem akadályozhatja meg a kilépéssel kapcsolatos jogszabályalkotást.

A helyzet akár az Egyesült Királyság megszűnésével is járhat, hiszen a skótok maradni akarnak az EU-ban, ezért még az is megtörténhet, hogy kilépnek a korona fennhatósága alól. De ez még a jövő zenéje. Magyarországon azonban – ahol a lényegében teljhatalmat birtokló Orbán Viktor hasonló játszmákat játszik, mint Boris Johnson – mindezzel összefüggésben azt a kérdést érdemes megvizsgálni, mi vezetett a britek döntéséhez. A válasz: bizonyos múltbeli tényezők, érzékenységek mellett elsősorban a már említett internetes befolyásolásnak jutott szerep. Ennek figyelmeztetően kellene hatnia mindnyájunkra: a politikai-gazdasági hatalmat gyakorlók eddig nem tapasztalt mértékű befolyást szerezhetnek a gondolkodásunk felett az úgynevezett közösségi médiumok felhasználásával.

A számítógépes hálózati machinációról film is készült a „Brexit, A háborúban mindent szabad” (Brexit The Uncivil War – Brexit, a polgárháború) címmel. Főszereplője az Információfelügyeleti Hivatalnál zajló meghallgatásra rendelt Dominic Cummings politikai tanácsadó, aki a kilépést pártolók kampányát vezette. A vád: az állampolgárok tömegeinek személyes adatait használták fel oly módon, hogy az aláásta úgymond a demokratikus viszonyokat. Cummings és csapata – a kilépéspárti nagytőkések, mindenekelőtt Robert Mercer és Arron Banks milliárdosok anyagi támogatásával – az amerikai Barack Obama internetes választási hadjáratának tanulságait fejlesztette tovább. Elsősorban a Facebookon keresztül sikerült elérniük a választásra jogosultaknak azt a körülbelül egyharmadát, akik általában nem vesznek részt a szavazásokon, mert a társadalom peremére sodródva frusztrálttá váltak. Meghasonlottságuk főbb okai:

• óriási a jövedelmi szakadék a társadalom tehetős rétegei és közöttük
• generációs különbségek választják el őket a fiataloktól, saját gyerekeiktől, unokáiktól, akik a perspektívátlan térségekben magukra hagyják az idősebbeket
• érzékenyek azokra az üzenetekre, amelyek szerint reménytelen helyzetüket az idegenek bevándorlása okozta és okozza,
• nem bíznak az őket semmibe vevő intézményekben, általában is az a véleményük, hogy csalnak a szavazatszámláláskor,
• nem ismerik a képviselőjüket, nem bíznak a politikusokban, akik fűt fát ígérnek a kampányokban, majd elfeledkeznek róluk a következő években,
• rengeteg időt töltenek a neten, ami növeli a magányukat,
• általában kiszámíthatatlannak, nyomasztónak tartják a jövőt.

A kampánycsapat e Magyarországon sem ismeretlen réteg igényeire hangolt nyereményjátékokkal, álhírekkel határozta meg, gyűjtötte össze, csoportosította az alacsony képzettségű, indulati alapon véleményt formálók számítógép-címét. Ezt követően a felhasználók óriási tömegeinek Facebook-oldalára juttattak el több ezer hamis és uszító üzenetet összesen egymilliárdnyi alkalommal. Emellett rejtett módon Facebook-csoportokat hoztak létre, hogy azokban hangadó szerepet játszva tömegesen befolyásolják a résztvevők gondolkodásmódját. Az EU-pártiak, illetve az újságírók ebből semmit nem sejtettek meg. Egyrészt azért nem, mert a stáb nagy zajjal – Boris Johnson sajátos személyisége által külön is felerősítve – vetette be a szokásos kampányeszközöket – plakátok, médiabeli hirdetések, nagygyűlések, szórólapok, dor-to-dor stb. Másrészt azért nem derült fény a konzervatívok cinkelt lapjaira, mert a többiek ezúttal sem fordítottak figyelmet a közömbös rétegekre. Amikor pedig leesett a tantusz, akkor már késő volt.

Brüsszel ellenében a nemzeti érzelmekkel

Dominic Cummings koncepciójának egyik meghatározó eleme az volt, hogy a szavazásra jogosultak említett, passzív rétegéből minél több embert kell Brüsszel ellen hangolni, majd rávenni legalább egy részüket a voksolásra. A fő üzenet: vegyék vissza az ellenőrzést a sorsuk irányítása fölött, szavazzanak a kilépésre és Britannia erősebbé válik Európában. (Let’s take back control; Vote Leave and Britain stronger in Europe) Azt sulykolták az emberekbe, hogy korábban a britek kezében volt az irányítás, de azt elvette tőlük a csatorna túlpartján lévő uniós bürokrata vízfej. Hogy erről meggyőzzék őket, két, áttételesen egymásra épülő, informatikai vállalkozást is alkalmaztak. A kanadai Aggregate IQ nevűt, illetve a brit Cambridge Analyticát.

Végül az Aggregate IQ lett az első olyan cég, amely ellen az Egyesült Királyságban eljárást indítottak az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének megsértéséért. Amennyire sikerült kiderítenem, az eljárásban a céghálóhoz tartozó Cambridge Analyticára róttak ki félmillió font büntetést a választók adatainak tiltott gyűjtése és elemzése miatt. Ez az összeg azonban nyilvánvalóan eltörpült a bevételek mellett. Ráadásul a Cambridge Analytica – a brit Robert Mercer milliárdos, a 2016-os Trump-kampány egyik fő támogatójának vélhető közbenjárására – részt vett az amerikai elnökválasztásban is. Ennek során az informatikai vállalkozás a közösségi média sötét részének szimbólumává vált, mert 87 millió Facebook-felhasználó személyes adataival hajtott végre rejtett műveleteket.

Miközben a mi sajtónk az állítólagos, bár nem kizárható, orosz beavatkozástól volt hangos, a brit cég bizonyítottan nagy tömegben juttatott el az internetezőkhöz álhíreket, koholt vádakat Donald Trump politikai kihívói ellen. Ezt mindenekelőtt a Facebook úgymond hanyag adatkezelése tette lehetővé, ezért az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság 5 milliárd dollárra büntette Mark Zuckerberg vállalkozását. A Cambridge Analyticát azóta felszámolták, ám a nagy-britanniai kampányban használt üzenetek annyira élnek ma is, hogy Boris Johnson a december 12-ei választást követően ezt mantrázta:

„Január 31-ig bevégezzük a Brexit-et. Semmi ha, semmi de, semmi talán. Egységes Egyesült Királyságként hagyva el az Európai Uniót, visszavesszük az ellenőrzést a törvényeink, a határaink, a pénzünk, a kereskedelmünk, a bevándorlási rendszerünk felett. A néptől kapott felhatalmazásunkkal élve.”

A múlt heti választás nyomán tehát új lapot nyitnak a szigetországban. Egyelőre nem tudható, milyen sorok íródnak rá, azt azonban aligha kell külön magyarázni, sok az áthallás az Egyesült Királyságban történtek és az Orbán-kormány propagandaműveletei között. Nemde mindenkinek ismerős, ahogyan Boris Johnson a nép, az ország egésze fölé helyezi magát az akárhogy is nézzük, mégiscsak korlátozott támogatottsággal a háttérben. A történelmi, csak Margaret Thatcher sikeréhez mérhető konzervatív győzelem a szavazatok 43,6 százalékával született meg az Egyesült Királyságban, december 12-én. Amiként Orbán Viktor pártja, a Fidesz–KDNP is 49,27 százalékot könyvelhetett el a 2018-as, a választási feltételeket önmaga számára előnyösen módosító, a határon túli magyarokat mozgósító országgyűlési szavazáson. De mint látjuk, ez egyik politikust sem gátolja abban, hogy azt a látszatot keltse: a nép egésze támogatja őt.

Ennél is szembetűnőbb közös vonás a folytonos brüsszelezés. Annak túlhangsúlyozása, mennyire veszélyeztetik az unió túlhatalomra törő hivatalnokai a nemzeti értékeket. Nagy-Britanniában még azt is sikeresen adták be a hiszékeny választóknak, hogy Brüsszel elrendelheti az angolok szent teázási szokásainak korlátozását, s akár a jellegzetes emeletes buszokat és a sajátos londoni taxikat is betilthatja. De olyan internetes mémmel is bombázták a kisembereket, amely azt állította: „Az EU blokkolja azt a képességünket, hogy szót emeljünk a jegesmedvékért és megvédjük őket”. Ebben a kontextusban naná, hogy a klímaválságról is az unió tehet. A közösség bűnei között szerepeltették, hogy szándékosan visszafogja a munkahelyteremtést és a gazdaság növekedését. Jókora csúsztatással állították – hiszen nem vették figyelembe a külföldi munkavállalóknak a GDP létrehozásában játszott és a munkaerőpiacon hazaiakkal nem pótolható szerepét –, hogy a közös kasszába akkora összeget fizet be az ország, amiből hetente fel lehetne építeni egy közkórházat.

Mindezeken túl a három éve zajló kampány nagymértékben szította a bevándorlók, az idegenek elleni gyűlöletet. Többek között felfestette azt a rémképet, hogy Albánia, Macedónia, Montenegró, Szerbia, s mindenekelőtt Törökország teljes lakossága elárasztja Angliát. Egy vidám, sötétbőrű lány képével illusztrálva azt állították: saját bevándorlási politikára van szükség ahhoz, hogy a fiatal briteknek munkájuk legyen. Obamának azt üzenték, törődj a saját dolgoddal – és így tovább és így tovább. Minthogy hasonlókat már itthon is megtapasztaltunk, talán ennyi is elég annak érzékeltetésére, miért üdvözölte Orbán Viktor annyira lelkesen Boris Johnsonnak azt az eltökéltségét, hogy kivezeti az Európai Unióból országát. Jóllehet idehaza még csak azt érzékelhettük, hogyan veszi át az uralmat a hagyományos médiumok felett az Orbán-rezsim, de ne legyen kétségünk aziránt, hogy látván, mennyire hasznosan használható az internet az agymosásra, ha a hatalmát minél teljesebbé akarja tenni, bizonyára Orbán Viktor is beveti ezt az eszközt a következő magyarországi választási kampányban – hogyan másként, a lelkes és gyanútlan és persze tájékozatlan, a vezérben kegyes, jószándékú apafiguraként hinni akaró magyarjainak támogatásával. #

bekialtas.blog.hu