Brüsszel Molenbeek nevű része a párizsi támadások miatt került a hírekbe, innen mozgatták a szálakat. Hát ez lenne Dante pokla muzulmánoknak? Esetleg csak esélyre vágyó derék muszlim melósok élnek itt? Talán sosem fog a közvélemény megegyezni abban, melyik a helyes válasz, de már kormányszinten foglalkoznak a tarthatatlan állapottal, hogy a település lett a európai iszlamizmus inkubátora.
Fejük tetejére álltak a kamatpiacok világszerte, több helyen is a derivatív piacok kamatszintje az állampapíroké alá csökkent, pedig fordítva szokott lenni. Ez elvileg azt jelentené, hogy az államokat kockázatosabbnak tartja a piac, mint a pénzintézeteket - írja a Bloomberg.
A görög parlament elutasíthatja az eurózóna pénzügyminiszterei és az athéni vezetés között a hét elején létrejött megállapodást, ami újra válságba sodorná az országot, mert nem kapná meg az EU 86 milliárdos hitelcsomagjának első nagyobb részletét.
A bíróság elsőfokú ítélete szerint 7 évet kapott az a vácszentlászlói borosgazda, aki a saját vagyonát akarta megvédeni, egy rossz előéletű, kábítószer és alkoholfüggő tolvajtól és annak bandájától. A közvélemény jelentős része az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltatás közötti párharcként tekint az elfogadhatatlan ítéletre – mondta Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.
A biztonság érdekében sem szabad bezárni a kapukat, ez egyház kapui legyenek teljesen nyitottak - mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren szerdán tartott általános audiencián a múlt heti párizsi merényletsorozattal kapcsolatban.
A terrorizmusnak nincs határa – logikus tehát, hogy a sikeres terrorelhárítás kulcsa a minél szorosabb együttműködés.
A francia szélsőjobb vezére, Marine Le Pen használhatja ki leginkább a pénteki párizsi terrortámadásokat. A politikus eddig is a határok lezárásáról, a menekültek kitoloncolásáról, Francois Hollande elnök gyengeségéről szónokolt. Nemcsak a bevándorlást elutasítók, a rendszerellenes szavazók körében is népszerű. Néhány hét múlva regionális választások lesznek Franciaországban, Le Pen nagyot nyerhet.
Így eredt a hirado.hu egy pletyka nyomába.
Már hónapok óta nyomoz az EU csaláselleni irodája az Elios Innovatív nevű cégnek gyanús módon adott pályázatok ügyében. Ez az a cég, amely a pályáztatás időszakának nagy részében Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a résztulajdona volt. A Direkt36 kiderítette, hogy egy másik uniós vizsgálat is zajlik az ügyben. Ha ennek során bebizonyosodik, hogy visszaélés történt, akkor várhatóan pénzben mérhető kár éri Magyarországot.
Vissza akarja kapni régi életét, újra informatikát tanít régi tatabányai iskolájában.
Pár nappal a(z újabb) párizsi terror után nehéz komoly politológiai elemzéseket készíteni. Ez most még a biztonságpolitikusok ideje: ők tudnak arról beszélni, miként rohangászhatnak tömeggyilkosok csőre töltött kalasnyikovokkal a nyugati kultúra fellegvárában, abban az országban, amely a legnépszerűbb turisztikai célpont a világon.
Az a szörnyűség, ami a Bataclan klubban és a többi helyszínen történt, bármikor újra megismétlődhet. Bár ezeket a kegyetlen, kivégzésszerű vérengzéseket általában pont ott követik el, ahol az emberek a legkevésbé sem számítanak rá, nem árt tisztában lenni a túlélés alapvető szabályaival.
Lövöldözés tört ki szerdára virradó éjjel Párizs északi Saint-Denis negyedében, ahol a rendőrök és a terrorellenes rendőri erők a hírek szerint egy lakást vettek ostrom alá. Ott barikádozhatta el magát a párizsi merényletek kitervelője két társával.