h i r d e t é s
Ez a módszer egyszer már bejött az OLAF vizsgálódása idején is, hiszen így könnyebbé vált az ellenőrzés még akkor is, ha a vizsgálatokat a szokásos módon „bűncselekmény hiányában” el is sikálta Polt Péter. Épp csak annyit sikerült ezzel elérnie magyar kormánynak, hogy már az Európai Unióban is tudják, amit itthon is.
Ami nagyon szép és jó, igaz Európa biztonsága legfeljebb is csak azért állhat gyenge lábakon, ahogy azt Orbán beszédében említette, mert ő tett róla, hogy így legyen. Vasárnap Lengyelországban, a Varsó melletti Wesolában járt a miniszterelnök, ahol a két ország húsz éves, Csehország és Szlovákia tizenöt éves NATO-hoz való csatlakozását ünnepelték meg.
Kérdés, hogy honnan és hova? Mert amerre a magyar tudományos élet jelenlegi íve tart, jó eséllyel a következő nagy magyar felfedezés a szakóca lesz. Nem mellesleg a számottevő űrügynökségek számára is fontos presztízskérdés, kik képviselik az emberiséget odakint.
Nem egyszerű helyzetben van az a magyar ember, aki a pálya széléről kénytelen végignézni Orbán ámokfutását. Mintha csak pusztán farokméregetésnek tekintené küszöbön álló újabb, pályája során sokadik lebőgését. És még ezt is diadalként igyekszik elővezetni.
Lépdelünk előre az őrült helyzetben, amikor egy magát alig 29 éve demokratikusnak kikiáltó ország igyekszik demokráciáról kioktatni azt az Európai Uniót. Amely uniónak egyébként története a demokrácia védelméről is szól, és melynek csak a 21. században lehetett része hazánk.
Vannak emberek, akik gerinc hiányában (klasszikus értelemben vett) hitványságukból igyekeznek előnyt kovácsolni. Hogy G. Fodor Gábor esetében mi ez az előny, nem tiszta. Bár ő maga jelentéktelen személyiség, és ami azt illeti, legfeljebb kormányzati támogatással képes bármire is.
A párt frakcióvezetője ezzel elérkezettnek találta az időt szembesíteni elvadult szövetségesét tetteinek lehetséges – és sokak által kívánatos – következményeivel. A CSU politikusa a Bild című lapnak adott interjúban három feltételből álló ultimátumot fogalmazott meg az eddig szövetségesének tartott Fidesszel szemben.
Mondja ezt annak a kormánynak a politikusa, amelyiknek a jelek szerint egyetlen célja az ország teljes kifosztása – lehetőleg rövidtávon – és aztán a nagy büdös semmi. Ez persze ebben a formában nem teljesen igaz, ugyanis a Fidesz minden elképzelhetőt elkövet azért, hogy az általuk felhalmozott adósságokat a nép fizesse, míg ők csendesen elslisszolnak, ha borul a bili.
Nem tartott soká, míg kiderült, hogy a nagy visszalépés abban a bizonyos néppárti körökben is botrányt keltő plakátkampányról kiderüljön, a propagandagépezet nem áll le, csak átalakul. Orbán Viktor merész játékba kezdett. Amit eddig csak a saját népével mert megtenni – a pofán köpni minket – most úgy néz ki, pártcsaládjával szemben sem rest megkockáztatni.
Eső után köpönyeg, mondhatnánk, hiszen a rágalomkampány rágalom volta addig is ismert volt. És minthogy a rágalmazás, mint olyan bűncselekmény – névleg mindenképpen az – a Fidesznek tisztában kellett lennie azzal, hogy nem elfogadható, ha hazugságokat terjeszt nem csupán Soros Györgyről, de az Európai Unió intézményéről is.
Ismerve a Magyar Tudományos Akadémia áldatlan helyzetét, megindulhattak a találgatások, hogy mégis milyen indítékok vezérelhetik Orbánékat, hogy hadjáratot indítsanak a tudományok, de még inkább a tudományos élet független (értsd nem fideszes) tagjai ellen? Nem bonyolult kérdés, mégis első körben pár dolgot tisztázni kell.
Ez pedig nem marad következmények nélkül. Tény, hogy az Európai Néppárt is megsínylette a Fidesz kártékony politikáját. És mivel a párt belső egységét is fenyegeti, a populisták jelenléte, a lépés elkerülhetetlennek tűnik. Az új Junckert és Sorost összeesküvőnek beállító plakátkampány volt az utolsó csepp a pohárban.
Egy mondatban annyival elintézhetnénk a dolgot, hogy ha csak annyira vizsgálódták meg az ügyet, mint az ELIOS esetében, úgy ez teljesen érthető. Azt a kérdést is feltehetnénk, hogy vajon mi a közös Tiborcz Istvánban és Nikola Gruevszkiben? És a válasz természetesen Orbán Viktor.
És valljuk be, ehhez nem kellett különösebben megerőltetnie magát.
Van a hazudozásnak egy, a hülyeséggel határos vonala, amit külügyérünk minden gyanú szerint átlépett. Állításunkat arra tagadhatatlan tényre alapozzuk, miszerint az elmúlt pár évben több diplomáciai konfliktus kiprovokálásában játszott kulcsszerepet. Ez önmagában is elég lenne a felelősségre vonásához, de természetesen a Polt-féle ügyészség következetesen tussolja el a krízisekhez vezető tevékenységeket.
A lengyel politikus, aki nem mellesleg a Polgári Platform (PO) konzervatív párt tagja, eddig sem bánt kesztyűs kézzel a magyar miniszterelnökkel. Nem szívbajos politikusról van szó, hiszen annak jelenlétében is képes volt hangot adni a populizmus iránti nemtetszésének.
Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy komoly nyomozást az ügyben az OLAF egymaga volt kénytelen levezényelni. Mivel a magyar hatóságok addig nem voltak hajlandóak megvizsgálni, hogy ugyan milyen alapon aratott Tiborcz István cége, ha pedig már így alakult, miért jelentősen túlárazva valósította meg a közvilágítási tendereket?
Példátlanul szakmaiatlan húzást jelentett be az úgy nevezett főpolgármester.
Ami azt illeti valószínűleg eddig sem volt túl népszerű körükben. Ugyan mit adhat Kelet-Európa sárosabbik végének kiskirálya, amit a német kereszténydemokraták ne tudnának már rég? Az uszításon, a nép megosztásán, és az illiberális állam tévképzetein kívül természetesen.
Nem is szabad nagydobra verni egy ilyen hírt egy, a bevándorlás ellen keresztes hadat viselő országban. Különösen akkor, ha a regnáló kormány azzal igyekszik ellenzékét leépíteni, hogy „bevándorláspártinak” nevezi. Igaz, e rájuk fogott tulajdonságukról sem a magyar, sem az Európai Unió baloldali politikusai nem tudnak. Ez persze részletkérdés, mégis különös pikantériát ad jelen írásunknak.
