h i r d e t é s

Elűzik az ingyen földről az államot

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elűzik az ingyen földről az államot

2017. október 11. - 12:11

A parlamentnek módosítania kell a földtörvényt, úgy, hogy abban szabályozzák: a nem földműves örököst az államnak kártalanítania kell, mert nem juthat termőföld örökségéhez a vonatkozó korlátozó szabályok miatt. - írja a szabadfold.hu.

Illusztráció: H. Szabó Sándor

Az államnak meg kell váltania a vagyont: a nem földműves örökösöktől nem lehet vagyoni kártérítés nélkül állami tulajdonba átterelni a termőföldet

A földtörvény módosítását írta elő az Alkotmánybíróság múlt heti döntésében, melyet egy olyan ügy kapcsán hozott, mikor az örökös a törvény korlátozása miatt nem jut hozzá a végrendeletben rá hagyott földterülethez.

A parlamentnek az év végéig kell módosítania a földtörvényt, egyfajta kompenzációs lehetőséget kell beiktatnia az ilyen esetekre.

A konkrét ügyben a végrendeleti örökös - a kormányhivatalnak a földforgalmi törvény alapján hozott döntése szerint - nem kaphatta meg a rá hagyott külterületi szántó művelési ágú földeket. Azok területe meghaladta az egy hektárt és az örökös nem minősült földművesnek, így tulajdonszerzése a földforgalmi törvény feltételeinek nem felelt meg.

Ezek után a közjegyző a mezőgazdasági ingatlanokat a törvényes öröklés rendje szerint a Magyar Államnak adta át.

A végrendeleti örökös ezt a döntést bíróságon támadta meg, ott azonban a közjegyző végzését helybenhagyták.

Ekkor az örökös az Alkotmánybírósághoz fordult, s a négy éve elfogadott földforgalmi törvény több rendelkezésének megsemmisítését kérve.

A múlt héten meghozott határozatában az Alkotmánybíróság a földtörvénnyel kapcsolatban mulasztásos alaptörvény-ellenességet állapított meg, és felhívta az Országgyűlést, hogy az év végéig alkossa meg a kompenzáló szabályt.

Szerintük ugyanis közérdekből korlátozható ugyan az örökléshez való jog, de a földtulajdont emiatt meg nem szerző végrendeleti örökös kompenzálásáról gondoskodnia kell a jogalkotónak. Az örökösnél ugyanis olyan vagyoni hátrány keletkezik, amelyet a törvény nem kompenzál, vagyis sérti az alaptörvényt.

Az Alkotmánybíróság szerint a végrendeleti örököst az állammal, mint a termőföld tulajdonát megszerző féllel szemben vagyoni ellentételezés illeti meg.

Nagy kérdés, hogy mi lesz azokkal az örökösökkel, akik az elmúlt időszakban a fenti esethez hasonlóan nem jutottak sem földjükhöz, sem annak ellenértékéhez, mert az államra szállt a földvagyon?

Vajon hány ilyen eset volt, hány hektárt, hány millió, milliárd forintot érintettek az ilyen ügyek?

szabadfold.hu