Vészesen közeleg a hideg téli időszak, amikor a megfázások és az influenzás megbetegedések száma szinte az egekbe szökken. Azonban egy kis tudatossággal rengeteget tehetünk azért, hogy elkerüljük a zimankós hónapokra jellemző betegségeket. Mire figyeljünk konkrétan a mindennapokban, hogy a december beköszönte utáni hónapok ne orrfújással és hőemelkedéssel teljenek? Mutatjuk!
Riasztó képet fest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének 2020-ra vonatkozó mérése. Azt írják benne, hogy a világon több milliárd ember egyszerűen nem teheti meg, hogy egészséges ételt vásároljon magának vagy a családjának, mert túllépné saját költségvetésének 52 százalékát - ez pedig definíció szerint már a szegénységet jelenti.
Rengeteg szempontot meg kell ahhoz vizsgálni, hogy ki lehessen jelenteni, hogy a legjobb a nyugdíjasok helyzete a világon. Egy friss elemzés összesítette, hogy az országok hogy teljesítenek a nyugdíjasok egészségi állapota, életminősége, anyagi jóléte és pénzügyi helyzete alapján.
A koronavírus világjárvány két és fél éve határozza meg az életünket, Magyarországon is rengetegen megkapták a fertőzést, sokan nem is egyszer. Az addig ismeretlen, újfajta vírus rengeteg áldozatot is szedett, a mai napig 47 409 elhunytról van tudomásunk. Az eddigi áldozatoknak pedig jelentős, 28,7 százaléka 2022-ben hunyt el és még nincs vége az évnek.
Az egészséges testsúlyvesztés általában hosszútávú folyamat, mégis előfordulhat, hogy néhány hét alatt szerelnénk látványos eredményt elérni, akár egy közelgő nyaralás, újévi fogadalom, vagy egy közelgő esküvő miatt. 10 kiló fogyás 2 hónap alatt biztonságosan kivitelezhető, néhány szabályt azonban be kell tartanunk, hogy felpörgessük a zsírleadást, viszont ne az egészségünk kárára tegyünk ezt:
Az örök fiatalság kérdése mindig is foglalkoztatta az emberiséget, évezredekkel ezelőtt is mindent megtettek a tehetősek a szépségük és ifjúságuk megőrzése érdekében. Ugyan a titok továbbra is titok marad, de ma már szépészeti kezelések és kozmetikumok sokasága áll rendelkezésére annak, aki a fiatalsága megőrzése érdekében szeretne lépni.
Megnézték mennyi baktérium és gomba lehet az üdítősdobozokon: az eredmény eléggé sokkoló, bár valamit segít, ha legalább a pólónkkal letöröljük a dobozt, mielőtt iszunk belőle. A szakértők szerint akár komoly betegséget okozó kórokozók is megtelepedhetnek az alumínium dobozokon.
A sportolás vagy a erőteljes fizikai munka megterhelő a szervezet számára, hiszen ilyenkor több energiát és tápanyagot használ fel. Ezeket pótolni kell, hogy regenerálódni tudjon a testünk. A sportolók esetében nem mindig elegendőek az étkezéssel bevitt tápanyagok ahhoz, hogy az izmok fejlődni tudjanak. Ilyenkor érdemes táplálékkiegészítőket is szedni.
Oly sokat próbálkozik a fogyással, de hiába vitt végig már több diétát is, mégsem tudta elérni a célját? Vagy ha elérte is, mégsem tudja huzamosabb ideig megtartani a súlyát? Még ne adja fel, és próbálja ki a ketogén diétát, amely mára már nem csak az ismert személyiségek körében népszerű.
Amikor eszünkbe jut a hajhullás problémája, először a férfiakra asszociálunk. Valamilyen szinten jogos a sztereotípia, hiszen elsősorban az erősebbik nem sajátja ez a problémakör. Habár náluk jóval többször és egészen más mértékben fordul elő hajhullás, nőként is érdemes odafigyelni, hogy fenntartsuk az egészséges haj és fejbőr állapotát.
Háromszorosára nőtt az elhízottak aránya az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 1975 óta, és néhány éven belül a halálozások kétharmadáért is közvetve az elhízás, illetve a mozgásszegény életmód lesz felelős.
Az elmúlt hónapokban Bill Gates többször egy új világjárványra figyelmeztetett, most arról beszélt, hogy van egy ország, amely megfelelő intézkedéseket tett egy következő világjárvány megfékezése érdekében: Ausztrália. - írja a Portfolio.hu
Élete során valószínűleg mindenkinek volt már – vagy lesz – porckorongsérve, ami az esetek kis hányadában jár klinikai tünetekkel, például nagy fájdalommal, de csak a panaszosok kevesebb mint tizedének van szüksége műtéti megoldásra.
Romániában a nagyvárosokban csaknem másfélszer akkora a lakosság koronavírus elleni átoltottsága, mint a falvakban, de az agglomerációban a fertőzés is jobban terjed, mint vidéken - derült ki a hatóságok hétfőn közzétett adatsoraiból.
Egyedülálló egészségipari fejlesztésnek nevezte a pénzügyminiszter a Gemitech Kft. izolációs kórházi ágyrendszerének pilisvörösvári gyártását, amely az Egészségipari Támogatási Program (ETP) 400 millió forintos állami támogatásával jött létre.
Napi 0,5-3,0 csésze kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt, a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is. A Semmelweis Egyetem (Budapest) és a Queen Mary Egyetem (London) közös vizsgálatának eredménye a közelmúltban látott napvilágot a European Journal of Preventive Cardiology orvosi szaklapban.
Hatályon kívül helyezte szerdán a legfelsőbb cseh közigazgatási bíróság azt a kormányrendeletet, miszerint a vendéglőket csakis a beoltottak vagy a Covid-19-en a közelmúltban átesettek látogathatják - jelentette a közszolgálati cseh rádió.