Az ellenzékiek mellett a bizonytalanok túlnyomó többsége is borúsan látja az ország sorsának alakulását, politikai ötlet azonban nincs az elégedetlenség kiaknázására – derült ki a Publicus Intézet kutatásából. Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász szerint az Orbán-kormány az időben bízhat.
Az EP-jelentéstevő attól fél, hogy már késő a magyarországi folyamatokat megállítani, és kétségei vannak azzal kapcsolatban is, hogy lesz-e még hazánkból európai értelemben vett jogállam.
Legalább 300 ezren vannak például, akinek a járandósága a 100 ezer forintot sem éri el. A szakértő szerint az ellátások húsz százalékkal lennének magasabbak, ha az Orbán-kormány visszahozná a vegyes indexálást.
A magyarországi gyárak felelnek majd az EU piacaira kerülő akkuk ártalmatlanításáért. Kevéssé valószínű, hogy valahol máshol, ahol drágább a munkaerő és szigorúbbak a környezetvédelmi szabályok, új kapacitásokat építenek ki a hulladékkezelés kedvéért.
A férfi rokonaival és egy iraki családdal közösen úszott át a Tiszán Szerbiából Magyarországra, a rendőrök viszont rájuk engedték a kutyákat, könnygázzal fújták le és kövekkel dobálták meg őket. A férfi megfulladt a folyóban, testvére pert indított a magyar állam ellen.
„Több tiszteletet kérünk a magyaroknak, még a nagykövet úrtól is!” - Szijjártó Péter keményen üzent David Pressmannak, az ATV kérdésére közölte: Nem dolga beleszólni Magyarország belügyeibe.
Egy éve tiltakoznak, tüntetnek, sztrájkolnak, polgári engedetlenkednek a hazai pedagógusok magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követelve - mindeddig eredménytelenül. A kormány részéről egyelőre csak ígéretek hangzottak el, konkrét lépés nem történt, ebbe a helyzetbe pedig sokan belefáradtak. Négy pedagógussal, köztük egy pályaelhagyóval beszélgettünk a tanárok mozgalmáról.
Göd, Debrecen, Nyíregyháza, Vác, Gödöllő, Fót, Szigetszentmiklós, Bátonyterenye, Nyergesújfalu Sóskút, Biatorbágy, Salgótarján, Tatabánya, Monor, Jászberény, Miskolc, Pécel, Győr, Iváncsa, Győrszentiván – egy, az interneten fellelhető virtuális térkép szerint ezek azok a települések, ahol az eddigi bejelentések szerint akkumulátorgyár vagy ahhoz kapcsoló alkatrészgyártó üzem létesülhet, illetve már létesült Magyarországon.
Ahhoz, hogy egy védekező katonai szövetség hiteles legyen, a tagjainak közös bizalomra van szükségük, hogy amennyiben az egyiket megtámadják, a többi határozott támogatást nyújtson neki – írta Tom Rogan nemzetbiztonsági szakújságíró a konzervatív Washington Examiner hasábjain. Leszögezi: mára már nyilvánvaló, hogy Törökország és Magyarország nem tudja teljesíteni ezt az elvárást.
A Pegasus kémszoftver európai alkalmazásáról szóló EP-jelentés tervezete többek között arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy az Europollal vizsgáltassa ki a lehallgató programmal történt állítólagos visszaéléseket. - írja a Szabad Európa
Magyarország 304 ezer adag Pfizer/Comirnaty koronavírus-vakcinát adományoz Nicaraguának, hogy a közép-amerikai országban is gyorsíthassák az oltási kampányt és felül tudjanak kerekedni a járványon - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Sajtóértesülések szerint Varga Judit igazságügyi minisztert is meg akarja hallgatni a Pegasus-botrány kivizsgálására megalakult európai parlamenti különbizottság, amelynek tagjai február 20–21-én Magyarországra érkeznek.