Évről évre nő az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzöttek száma Magyarországon – írta az MTI. A témáról a kedden az AIDS világnapja alkalmából tartott, kétnapos III. Nemzeti AIDS-konferencia budapesti sajtótájékoztatón beszéltek a szervező PLUSS Alapítvány és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház szakemberei.
Kivel ne fordult volna elő, hogy azon gondolkodjon munkába menet, hogy kikapcsolta-e a kávéfőzőt, elindította-e a mosógépet, bekapcsolta-e a riasztót? A gyerekek vajon a házi feladatot írják vagy tévét néznek iskola után? Nagyon sok olyan eszköz van, amelyek választ adnak a fenti kérdésekre, vagy akár távolról is irányíthatunk velük elektromos eszközöket.
Miközben az Iszlám Állam arra törekszik, hogy interneten terjesztett toborzó üzenetei minél több emberhez eljussanak, az online propagandagépezet mellett a világon mindenfelé jelenlévő tagok belső kommunikációs célból is használják a mobil- és internetes szolgáltatásokat. Találkozók megbeszéléséhez, műszaki leírások átadásához, merényletek szervezéséhez.
Bárkivel előfordul, hogy elhagy ezt-azt. Elkeveredik egy papírfecni, ott marad a kocsmában a pulóver, rosszabb esetben a kulcs is elvész néha-néha. Atombombát valamivel ritkábban szokás elhagyni, már csak a mérete és a tömegpusztító jellege miatt is. De azért ez se példa nélküli.
Gondolta volna, hogy a Csillagok háborújából tanulni is lehet? Pedig így van, legalábbis Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója így gondolja. Vele készült interjúból az is kiderült, hogy Mátyás király és Amidala királynő között mi a közös pont, de megtudtuk azt is, hogy Han Solo valójában libertariánus.
Az Iszlám Állam terroristái a bárki által használható Tor hálózatot használják adatátvitelre, ami eleve titkosított, de ők még az üzeneteket is speciálisan kódolják, amit a hirszerző szolgálatok és az Anonymus hackerei sem tudnak feltörni – nyilatkozta lapunknak Zsédenyi Zoltán informatikus.
Először szeptemberben röppentek fel olyan pletykák, melyek szerint a Samsung azt fontolgatja, hogy hamarosan leállítja a digitális fényképezőgépek gyártását, aztán pedig november elején egy koreai lap számolt be ugyanerről. A Samsung hivatalos formában eddig nem nyilatkozott a témával kapcsolatban, most azonban végre megtört a csend.
Az antarktiszi jégolvadás jelentősen hozzá fog járulni a globális tengerszint-emelkedéshez az évszázad során, ám a katasztrofális következményekkel fenyegető forgatókönyvek nem tükrözik a valóságot - állítják francia és brit szakemberek, akik a világon elsőként összevetették a modellek alapján kapott eredményeket a valós idejű megfigyelésekkel.
Az ember az egyetlen főemlős, amelynél a nősténynek a szoptatási időszakon kívül is telt keblei vannak. Ez a legtöbb tudós szerint evolúciós trükk a férfi elcsábítására: a mindig duzzadt mell jelzi, hogy a viselője képes az utód táplálására, hiába zsír pótolja az anyatejet ilyenkor.
S.M. talán az orvostudomány leghíresebb névtelen kísérleti alanya. Egy nagyon ritka genetikai rendellenesség, az Urbach-Wiethe-kór következtében még gyerekkorában elpusztult az agya mindkét féltekén az amigdala, az érzelmi reakciók feldolgozásáért felelős, mandula alakú agyterület. Azóta pedig szinte egyáltalán nem érez félelmet.