h i r d e t é s

Törökszentmiklósi Fidesz volt, nincs

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Törökszentmiklósi Fidesz volt, nincs

2016. május 01. - 08:40
0 komment

Ez perszez csak átmentei, nyilván ugyanaz a forgatókönyv történik, ami mindehol szokott. Feloszlik egy alapszervezet, azután újraalakul - de itt még nem tartanak a törökszentmiklósi Fideszesek.

Fotó: Törökszentmiklósi Fidesz Politikai szervezet / Facebook

2015. szeptember 13-án bújt ki nagy nyilvánosság előtt a szög a zsákból: Oszlik a Fidesz Törökszentmiklóson is.Most újra cselekedni kellett.

Akkor arról szóltak az információk, mely szerint a helyi Fidesz szervezetének elnöke kezdeményezte a csoport feloszlatását, mivel az elmúlt hónapokban a csoport nem tudott megújulni, nem léptek be új tagok, és a lakosság elégedetlensége nem csökkent.

2015 második felében a fideszes törökszentmiklósiak megnyugodhattak, hiszen az akkori közlemény utolsó bekezdésében tudatták, hogy a Fidesz Törökszentmiklósi csoportja folytatja a megkezdett munkát, hiszen az önfeloszlatás ellen szavaztak tagjaik.

Változott volna valami? Esetleg újabb mélypontra süllyed a párt és újból lépni kellett? Esetleg a 2018-as választásra új fundamentumra kell alapozni?A kérdések sokak személyében felvetődtek, és ahogy az útjavításokból is látszódik, az elégedetlenség napjainkban is hatalmas mértékeket öl, hiszen Jász-Nagykun-Szolnok megyét tekintve is sok iskolában tiltakoztak a tanárok, és Mezőtúr-Túrkeve között is akadt miért felszólalni a lakosságnak.

Az biztos, hogy a a mostani döntésként a Magyar Polgári Párt alapszabályának 23.§  1.c. pontjára hivatkozva a törökszentmiklósi Fidesz csoport megszűnt!

Természetesen a választókerületi elnök, Boldog István megnyugtatóan intézte a felhívás utolsó sorát, mely szerint az új csoport megalakulásáig a 183 ájkos facebook oldal működtetéséről és a Budai Nagy Antal úti iroda nyitva tartásáról választókerületi elnökként gondoskodik. (videk.ma)

Nem szeretik, szerették őket

" Na végre egy jó hír! Bár csak az utolsó szűnt volna meg! AMI KÉSIK NEM MÚLIK!!!! Ugye elvtársak!!!!!!" - írja egy kommentelő a bejelentés mellett, de tovább is van.

"Reméljük ez országos tendencia lesz és végre mehet a levesbe, illetve a börtönbe a világ legkorruptabb kormánya."

"Ez komoly, a bukott jobbikos alpolgármester a fideszes képviselők hátsó részét nyalogatja! Nagyon jól dolgozhatnak ha neki tetszik! Igazi árulók! Nem csoda, hogy megszűnt a csoport ha ezek képviseltek! FEJES TIBOR: ,,AZ UTOLSÓ ROHADT NARANCS IS LEHULLOTT A TÖRÖKSZENTMIKLÓS FIDESZ FÁJÁRÓL Már egy ideje lehetett hallani arról, hogy a törökszentmiklósi Fidesz háza táján nincs minden rendben. Nemhiába álltak sokan értetlenül az előtt a tény előtt, hogy a magát törökszentmiklósinak kampányoló (az egykoron Törökszentmiklóson működő szülészeten született) Boldog István lett a helyi Fidesz csoport elnöke. Azért is sokan elégedetlenkedésüket fejezték ki, hogy az egykoron szebb időket látott helyi csoport újdonsült elnöke a régi, szervezetet felépítő tagokat (is) okolta a 2014. októberi választások csúfos vereségéért. Dr. Juhász Enikő ellen fordultak többen is, akik az utolsó pár évben érkeztek a párthoz. Pedig ezen érkezők közül voltak olyanok is, akit szinte a kilátástalanság kapujából menekített haza és kapott lehetőséget az egykori polgármester asszonytól. De az érkezők között volt olyan is, aki a becsületes munkát csak hírből látta és plakátragasztónak alkalmazták, mégis tartozhasson valahova. Ezek a megélhetési alakok inkább tehetők felelőssé a választási bukásért, mint a sokat emlegetett Torda Ferenc.  Mindenesetre a "hálájukat" ki is fejezték kellőképpen, hiszen hátba támadták Enikőt és a városban lehet néha hallani, ahogy véres torokkal szidják egykori megmentőjüket. Boldog István mégis ezekkel és a hozzájuk hasonló, politikai intelligenciával nem rendelkező "újoncokkal" képzelte el a szebb jövőt és zavarta el - vagy meg sem hívta a gyűlésekre - az egykori, Dr. Juhász Enikő vezette képviselő-testület tagjait. Természetesen itt is akadtak konformisták, akik beálltak az országgyűlési képviselő háta mögé, de ez sem tudta megmenteni a városi Fidesz csoport atomjaira hullását. De, hogy mi is történhetett? Sokan nem értenek egyet Boldog István és holdudvarának politikai stílusával. Avagy, aki nem fideszes; az ellenség. Arroganciával és széles mosollyal párosuló képmutatással nem lehet építő ellenzékként működni Törökszentmiklóson. De az egykori útbiztos korábbi nyilatkozatában megfogalmazott újítás sem érkezett meg a Budai-Nagy Antal úti irodába, nem sikerült friss és hiteles arcokkal megtölteni a nagy csinnadrattával bejelentett újjászületést. Szerencsére ez a stílus nem mondható el a képviselő testületben ülő fideszesek kétharmadáról, akik konstruktívak és valódi konzultációra nyitottak, a városért tenni akarásuk mérhető. Hiszem, hogy ez így is marad. Kifejteném az országgyűlési képviselő, megszűnést bejelentő nyilatkozatának alapszabályi hivatkozását: 2̰3̰.̰§̰ ̰(̰1̰)̰ ̰A̰ ̰h̰ḛl̰y̰ḭ ̰s̰z̰ḛr̰v̰ḛz̰ḛt̰ ̰m̰ḛg̰s̰z̰ṵ̋n̰ḭk̰,̰ ̰h̰a̰:̰ ̰c̰)̰ ̰a̰ ̰t̰ḭs̰z̰t̰ṵ́j̰ḭ́t̰ó̰ ̰k̰o̰n̰g̰r̰ḛs̰s̰z̰ṵs̰h̰o̰z̰ ̰k̰a̰p̰c̰s̰o̰l̰ó̰d̰ó̰a̰n̰ ̰a̰z̰ ̰O̰r̰s̰z̰á̰g̰o̰s̰ ̰V̰á̰l̰a̰s̰z̰t̰m̰á̰n̰y̰ ̰á̰l̰t̰a̰l̰ ̰a̰d̰o̰t̰t̰ ̰h̰a̰t̰á̰r̰ḭd̰ő̰n̰ ̰b̰ḛl̰ṵ̈l̰ ̰n̰ḛm̰ ̰t̰a̰r̰t̰j̰a̰ ̰m̰ḛg̰ ̰t̰ḭs̰z̰t̰ṵ́j̰ḭ́t̰á̰s̰á̰t̰.̰ Ebből arra lehet következtetni, hogy nem volt egy épkézláb ember, aki szerette volna a helyi Fideszt vezetni.  Bár ez érthető, hiszen nem sok perspektíva van az elkövetkező időszakban a kormánypárti pártnak. Ezt a legutóbb megtörtént közvélemény-kutatás is megerősítette; Törökszentmiklóson döbbenetesen magas a Fideszből kiábrándultak száma. Én továbbra is azt vallom, hogy a politizálást, egy ilyen városban - ahol sok-sok éven keresztül megfigyeltek mindenkit, aki nem tapsolt a narancssárgáknak - elege van a lakosságnak a politikából. Ide hús-vér emberek kellenek, akik a törökszentmiklósi emberek akaratát képviselik és nem az orbánviktoros, habonyárpis, mészároslőrinces pofátlan stílusban hirdetik a saját igéjüket vagy éppen hazudnak a képünkbe. Azt végszóként leszögezném, hogy 2018 előrébb van, mint 2019. Tehát, ha Boldog István választást akar nyerni, akkor nem haknizhat azzal, hogy a törökszentmiklósi Jobbik vezette városvezetéssel nem akar együttműködni - teljesen mindegy, hogy ki a polgármester vagy az alpolgármester vagy milyen a képviselő-testület összetétele... Egyrészt, mert neki kutya kötelessége mind a 23 települést egyformán képviselnie, hiszen erre esküdött fel. Másrészt, ha nem segíti a településeit legjobb tudása szerint, akkor el lehet kezdeni felvenni a kapcsolatot a régi MÁV-os vezetőkkel, hátha tudnak valami nyugis állást, mert a lakosság - a törökszentmiklósiak egészen biztos - kellőképpen meg fogja hálálni választáskor az áldozatos munkáját."