A fővárosi kerékpáros-fejlesztés túlnyomórészt uniós forrásból valósul meg
Tarlós István főpolgármester elhallgatta, hogy a bejelentett kerékpáros-fejlesztésre fordítandó összeg 85 százalékát az Európai Unió fedezi - mondta Horváth Csaba MSZP-s fővárosi képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus arra reagált, hogy Tarlós István és Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos előzőleg bejelentette: a főváros 800 millió forintot különített el kerékpáros-fejlesztésre, amit a kormány további 800 millió forinttal támogat. Így összesen 1,6 milliárd forinttal több fejlesztési forrással számolhatnak a kerékpárosok, ezzel megkezdődhet az EuroVelo kerékpárutak fejlesztésének első üteme.
Horváth Csaba azt mondta: Tarlós István érzi, hogy "szorul a hurok", és olyan témákkal is elkezdett foglalkozni, amelyek az elmúlt kilenc évben nem érdekelték, így a kerékpáros-fejlesztésekkel. Hozzátette: a fejlesztésekről szóló bejelentéskor nem említette a főpolgármester és a kormánybiztos sem, hogy a pénz 85 százaléka uniós forrás, pedig a fővárosiaknak tudniuk kellene erről az európai parlamenti (EP-) választás előtt.
A politikus túlzónak találja a bejelentett kilométerenkénti 120-150 millió forintos árat, mivel egy kerékpárút építésénél a közműkiváltások nem jelentősek, és nem igényel sokkal erősebb szerkezetet, "mint egy erős járda".
Horváth Csaba kitért arra: Tarlós Istvánnak városvezetőként szólnia kellett volna arról, miért rúgta fel az együttműködést a fővárost 47 évig patkánymentesen tartó céggel és miért bízott meg
olyan haveri vállalkozást, amely háromszoros áron sem képes erre.
Szerinte a főpolgármesternek arról is beszélnie kellene, miért nem épített meg az elmúlt kilenc évben 40 ezer P+R parkolót, és miért "nézte tétlenül" a főváros, hogy a 60 ezres befogadóképességű Puskás-stadion érdemi mennyiségű P+R parkoló nélkül épüljön meg.
(MTI)