h i r d e t é s

A havannai szindrómát feltehetően irányított rádiósugarak okozhatták

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A havannai szindrómát feltehetően irányított rádiósugarak okozhatták

2020. december 07. - 06:41

Korábban több amerikai és kanadai, Kubában szolgáló diplomatának lettek rejtélyes tünetei.

Az amerika nagykövetség épülete Havannában - Forrás: Ars Technica

A havannai szindróma első hivatalos magyarázata szerint "irányított", pulzáló rádiósugarak okozhatták a diplomaták tüneteit – számolt be az amerikai tudományos akadémia jelentéséről a Guardian, amit a hvg.hu szemlézett.

A Kubában szolgáló amerikai és kanadai nagykövetség személyzete 2016-ban kezdett el egészségügyi problémákról beszámolni: ezek között volt a hallásromlás, beszédproblémák, orrvérzés és más, megmagyarázhatatlan tünetek.

Korábban a szúnyogirtószereket és a hangos tücsköket sem zárták ki a tüneteket kiváltó okok közül.

Idén októberben Mike Pompeo, az amerikai külügyminiszter jelentette be, hogy "jelentős amerikai kormányzati forrásokat" fordítanak arra, hogy kutassák a szindrómát és annak okait - írják.

Bár a kutatók azt nem tudták pontosan meghatározni, honnan is eredhet a tüneteket és a szindrómát okozó energia, arra kitértek, hogy "nyugati és szovjet tanulmányok is évtizedekre visszamenőleg megerősítik, hogy milyen körülmények okozzák a lehetséges mechanizmusokat."

A jelentés szerint pszichológiai és társadalmi tényezők is szerepet játszhattak a havannai szindrómában, azonban azok nem magyarázzák az "akutan fellépő, hirtelen jelentkező, szokatlan tüneteket és jeleket."

Arra is felhívták a figyelmet, hogy bár további vizsgálatokra lenne szükség, nem zárhatják ki, hogy újfajta eszközökkel okozzanak kárt egymásnak a politikai szereplők.

A jelentés készítésében közreműködő bizottság tagjai aggodalmukat fejezték ki, hogy esetleg más, tengerentúlon szolgáló amerikaiak körében is felbukkanhatnak új esetek - írják. (168ora.hu)