h i r d e t é s

A kormánynak változtatnia kell adópolitikáján

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormánynak változtatnia kell adópolitikáján

2023. március 16. - 13:03

Adópolitikája megváltoztatására kérte a kormányt az MSZP alelnöke csütörtökön.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com/istockphoto.com

Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, amíg a Fidesz nem tudja, vagy nem akarja a béreket, a jövedelmeket, a nyugdíjakat emelni és a fogyasztást terhelő adókat érdemben csökkenteni, ne vezessék ki jövő hónap végén az ársapkákat.

Hozzátette: ahol 40-50 százalékos az élelmiszerek átlagos drágulása, ott nem szabad megszüntetni az ársapkákat, az ugyanis drágulást okozna, helyette az adópolitikán kellene változtatni.

Az ellenzéki politikus elmondta, Magyarországon fizetik az emberek Európa legmagasabb, 27 százalékos forgalmi adóját az élelmiszerek után, és a kormány ezenkívül néhány hónapja bevezetett egy 4,1 százalékos "pótlólagos fogyasztási adót" is.

Bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 581 ezer forint jelenleg a bruttó átlagkereset Magyarországon, a KSH arról "mélyen hallgat", hogy tavaly több mint öt százalékkal csökkent a reálkereset - közölte.

Korózs Lajos javasolta azt is, hogy legyen nulla százalék az alapvető élelmiszerek áfája, bővítsék az ársapkás termékek körét, szüntessék meg a 4,1 százalékos különadót, a hatóságok ellenőrizzék az árak csökkentését és az ársapkák miatt veszteségük kompenzálására kapjanak a kisboltok, termelők állami támogatást. (MTI)